Hat évet várt az újabb világbajnoki címre Marc Márquez, egy második hely is elég volt hozzá Japánban

MotoGP - Hat évvel legutóbbi sikere után ismét világbajnok lett a spanyol Marc Márquez, akinek vasárnap egy második hely is elég volt az újabb győzelemhez a MotoGP kategóriában a gyorsaságimotoros-vb Japán Nagydíján, Motegiben.

Vas Blanka remekül ment a felejthetetlen világbajnokságon, kanadai bombameglepetés a káoszban

Videó forrása: Eurosport

A versenyt ducatis csapattársa, Francesco Bagnaia nyerte.
Marc Márquez kilencedik vb-címét gyűjtötte be, a királykategóriában hetedszer lett a legjobb.
"Nem találom a szavakat. - mondta könnyeivel küszködve a 32 éves spanyol versenyző, aki az elmúlt évek nehézségeiről is beszélt. - Harcoltam, küzdöttem és csak küzdöttem és újra nyertem. Most már harmóniában vagyok önmagammal."
A sportolónak veszélybe került a karrierje, amikor 2020-ban többször is meg kellett műteni a jobb karját. Sérülése miatt harminc versenyhétvégéről hiányzott és azóta több mint százszor bukott.
Most azonban ünnepelhet, miután 201 pontos előnnyel vezet az összetettben, így a hátralévő öt futamon már nem előzheti meg senki. Ebben a szezonban 11-szer győzött és összesen 15-ször állt a dobogón.
Kapcsolódó:
Moto2-ben és Moto3-ban is spanyol győztest avattak Motegiben, előbbi géposztályban Daniel Holgado, utóbbiban David Munoz nyert.

Eredmények, Japán Nagydíj:

MotoGP (24 kör, 115,224 km, a dobogósok):
  • 1. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 42:09.312 perc
  • 2. Marc Márquez (spanyol, Ducati) 4.196 mp hátrány
  • 3. Joan Mir (spanyol, Honda) 6.858 mp h.
A vb-pontverseny állása 17 futam után (még 5 van hátra):
1. (és már világbajnok) M. Márquez 541 pont,
2. Álex Márquez (spanyol, Ducati) 340,
3. Bagnaia 274
Moto2 (19 kör, 91,219 km, a dobogósok):
  • 1. Daniel Holgado (spanyo, Kalex) 34:50.326 p
  • 2. Jake Dixon (brit, Boscoscuro) 1.304 mp h.
  • 3. Diogo Moreira (brazil, Kalex) 5.943 mp h.
A vb-pontverseny állása 17 futam után (még 5 van hátra):
1. Manuel González (spanyol, Kalex) 238 pont,
2. Moreira 204,
3. Aron Canet (spanyol, Kalex) 189
Moto3 (17 kör, 81,617 km, a dobogósok):
  • 1. David Munoz (spanyol, KTM) 33:09.599 p
  • 2. Jose Antonio Rueda (spanyol, KTM) 1.618 mp h.
  • 3. Maximo Quiles (spanyol, KTM) 2.203 mp h.
A vb-pontverseny állása 17 futam után (még 5 van hátra):
1. Rueda 315 pont,
2. Ángel Piqueras (spanyol, KTM) 222,
3. Quiles 204
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés