MotoGP: Bagnaia uralkodott Assenben

Ezúttal a legendás asseni pálya adott otthont a gyorsaságimotoros-világbajnokság aktuális fordulójának. És ahogy ezen a pályán lenni szokott, volt is történés bőven.

MotoGP: Bagnaia uralkodott Assenben

Fotó: AFP

Ez a hétvége már a kezdetektől fogba Bagnaia kedve szerint alakult.
A gyári Ducati motorosa minden edzést az élen zárt és a szombati sprint során is ellenállhatatlan volt. Hiába üldözte őt bő egy másodperces lemaradásban a nagy rivális Jorge Martin, nem alakulhatott ki köztük komolyabb ütközet – zavartalanul hozták be a motort az első két pozícióban.
Mögöttük a szintén kiemelkedő Maverick Vinales lett a harmadik, a hatalmas felzárkózást bemutató Enea Bastianini pedig a negyedik. A sprint nagy vesztese egyértelműen az a Marc Marquez lett, aki egy jó rajtot követően hamar az élmenők mögött haladt, majd egy kör után váratlanul kiesett. Bukását az okozta, hogy rossz szögben ment rá egy rázókőre és emiatt elvesztette uralmát a versenygép felett.
A vasárnapi futam sok szempontból hasonló volt, mint a szombati. Itt is Bagnaia és Jorge Martin uralkodtak, de az olasznak ezúttal sem lehetett a közelébe férkőzni. Magabiztos sikert aratott spanyol riválisával szemben – tényleges közdelmet legfeljebb a harmadik helyért láthattunk.
A dobogó legalsó fokára Vinales és Marc Marquez pályázott – hozzájuk csatlakozott idővel Di Giannantonio és a végére ismét feltámadó Bastianini. Utóbbi fantasztikusan ment a végén és behúzta a harmadik helyet Marquez, valamint az utolsó körben hibáző Vinales előtt.
picture

Bagnaia és Bastianini

Fotó: Getty Images

A Moto2-ben három boscoscurós motorról szólt a futam. Fermin Aldeguer meglógott a többiektől, őt pedig Sergio Garcia és Ai Ogura követték némi lemaradással. A két MT Helmets-es csapattárs azonban váratlanul nyerő pozícióban találta magát: a hajrára fordulva Aldeguer pályaelhagyások miatt hosszúkörös büntetést kapott és visszacsúszott a harmadik helyre. A spanyol vissza tudott kapaszkodni a riválisokra, de végül csak a végére leszakadó Garciát tudta visszaelőzni. Ogura így győzelmet ünnepelhetett, ezzel pedig a pontversenyben is stabilizálta a helyét a legjobbak között.
A Moto3-ban változatos volt a verseny képe. Sokáig ment a daráló, majd a táv második felében Colin Veijer és Ivan Ortola emelkedtek ki a mezőnyből. El tudtak szakadni a többiektől és Veijer vezetésével futottak neki az utolsó körnek. A holland remek esélyekkel pályázott az első helyre is, az utolsó féktávon azonban Ortola hatalmasat ment. Elképesztő manőverrel, kívülről kerülte meg riválisát, majd végül 12 ezreddel nyerni tudott. A harmadik pozíciót David Munoz húzta be Rueda és David Alonso előtt.
picture

Moto3-as mezőny

Fotó: AFP

A világbajnokság következő állomása Németország, azon belül is Sachsenring lesz majd július 7-én.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés