Indonéz Nagydíj: KTM-győzelem a monszunesőben

Az Indonéz Nagydíjat rendezték a MotoGP 2022-es szezonjának második fordulójában, ahol az első két futam után a királykategóriában az özönvíz bolondította meg a programot.

Miguel Oliveira

Fotó: AFP

A körülmények teljesen felborították az erőviszonyokat, amiből Miguel Oliveira jött ki győztesen. Marc Marquez súlyos balesete miatt kihagyta ezt a fordulót.
Hosszú idő után visszatért Indonéziába a MotoGP mezőnye, ám ez a visszatérés közel sem volt zökkenőmentes. Már a szezon előtti teszteken is érződött, hogy az aszfalt minőségével és a nagy forrósággal komoly gondok lesznek – a pályát részben újra is aszfaltozták, ám a körülmények így erősen közrejátszottak az eredmények alakulásában.
A teszteken remekül teljesítő Honda például váratlanul visszaesett és a mezőny végében volt az egész hétvégén. Mint kiderült, ennek oka a Michelin változtatása volt. A japán gyártó az idei motorját kimondottan az idei Michelin keverékekhez tervezte – ezzel szemben a francia gumigyártó a rossz tapadási viszonyok és a forróság miatt inkább a 4 évvel ezelőtti keverékeket hozta el. Ennek volt köszönhető a Honda kiábrándító teljesítménye, ami miatt fel is szólaltak a Repsolosok szombaton.
A trópusi időjárás azonban a rossz minőségű és koszos aszfalt mellett is komoly kihívást jelentett. Az aszfalt közel 60 fokosra hevült, a magas páratartalomban pedig a versenyzők is csak földöntúli erőfeszítések mellett tudtak végig menni. Emiatt vasárnap pedig a Moto3-as futamot követően a szervezők a változtatás mellett döntöttek: lerövidítették a Moto2 és a MotoGP versenytávját is, hogy a gumik mindenképp biztonságban végig bírják a futamot. A királykategóriás verseny előtt azonban jött egy újabb csavar: megérkezett a trópusi vihar, ami hirtelen elárasztotta a pályát vízzel – nem lehetett rajta versenyezni.
Ennek köszönhetően jó 2 órás késéssel tudott csak elrajtolni a MotoGP – végig esős körülmények között kellett helytállniuk az amúgy is tragikus tapadási viszonyok között.
Fontos még megjegyezni, hogy nem állhatott rajthoz Marc Marquez, aki még a délelőtti warm-up során szenvedett hatalmas balesetet, így agyrázkódás miatt maradt távol a küzdelmektől.
A futamon az esőmenők domináltak: az élről induló Quartararo az elején visszaesett, helyette Miguel Oliveira és Jack Miller diktálták a tempót. Alex Rins, Johann Zarco, Joan Mir, Franco Morbidelli és Jorge Martin is egész jól mentek – utóbbi azonban a táv felénél bukott. Ebből a csoportból végül Zarco emelkedett ki a tempó tekintetében és fel is kapaszkodott Millerre – zseniális tempót diktálva végig a dobogóért harcolhatott. Jött azonban Quartararo is, aki a táv második felében jelentősen feljavult és a hajrában egészen a második helyig tudott feljönni, megelőzve Zarcót és Millert. A győzelemért azonban már nem harcolhatott: Oliveira kiemelkedett a mezőnyből és domináns győzelmet aratott, ezzel pedig Brad Binder katari 2. helye után ezúttal is volt KTM a dobogón. Méghozzá a legtetején.
A Moto2-ben végül nem lett jelentősége a rövidebb versenytávnak. Az egész futam alatt, a rajttól kezdve ugyanis csak egy ember emelkedett ki: Somkiat Chantra. A thai versenyző meglepetésre élre ugrott az első kanyarokban és tempóból lenyomott mindenkit, amire nem sokan számítottak. Chantra egyszer tavaly már tudott dobogóért harcolni, így benne volt egy jó eredmény – ez azonban minden várakozást felülmúlt. Ő lett az első thai futamgyőztes, méghozzá teljesen megérdemelten. Mögötte a katari győztes Celestino Vietti és Aaron Canet zárt a dobogón.
A Moto3-ban 18 körrel a vége előtt Dennis Foggia leszakította a mezőnyt és egyedül csinálta végig a versenyt. Fantasztikus tempót diktálva, magabiztos győzelmet aratott – mögötte a többiek csak a dobogós helyekért küzdhettek. Izan Guevara lett végül a második, aki ugyancsak fantasztikusan versenyzett; mögötte pedig az idén nagyon gyors Carlos Tatay, valamint Sergio Garcia zártak.
A világbajnokság következő fordulóját Argentínában rendezik majd április 3-án.
Eredmények, Indonéz Nagydíj:

MotoGP:

Moto2:

Moto3:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés