A német Martin Kaymer győzelmével ért véget a 114. U.S. Open, a golfozók idei második Major-tornája. Kaymer az elejétől a végéig vezetett, végül nyolc ütés előnnyel nyerte meg a viadalt, a mezőnyből csupán ő és a két második, Eric Compton és Rickie Fowler zártak par-alatti eredménnyel. A német történelmet írt, előtte soha senkinek nem sikerült egy azon évben elhódítania a Players Championship és a U.S. Open trófeáját.
Sokak szerint az idei U.S. Open már pénteken eldőlt, amikor Martin Kaymer sorozatban a második napot is 65-ös eredménnyel zárta. Nehéz ezzel a megállapítással vitatkozni, hiszen a német golfozó végső sikere egy pillanatig sem forgott veszélyben, még akkor sem, ha a harmadik napon azért jött az a bizonyos hullámvölgy. Kaymer az utolsó kört öt ütés előnnyel várhatta, végül 69-es eredményével nyolc ütést vert a második helyen záró párosra és a torna történetének hetedik játékosaként rajt-cél győzelmet aratott.

Martin Kaymer a U.S. Open 2014-es bajnoka és Sandra Gal, német LPGA Tour versenyz

Fotó: Eurosport

Olympic Games
Koronavírusos a spanyol golfsztár
TEGNAP 08:35
Kaymer közel akkora verést mért a komplett mezőnyre, mint három évvel ezelőtt Rory McIlroy. Nem volt ellenfele a tornán, a szakírók által favoritnak tartott játékosok Rickie Fowlert leszámítva mind betliztek, ugyanakkor Fowlernek sem volt valós esélye a győzelemre. Kaymer a négy nap során 16 szakaszt zárt birdie-vel, a mezőnyből ő ütötte a legtöbbet, ahogy neki volt a legkevesebb bogey-ja is. A német elütései voltak a legpontosabbak, ő tévesztette a legkevesebb fairway-t, ő találta el a legjobb százalékban a greeneket is, játéka hibátlan, precíz volt, de hát egy némettől mi mást várhatunk. Még a nézők sem tudták kizökkenteni, akik talán érthetően inkább Rickie Fowler és Eric Compton sikeréért szorítottak.
Martin Kaymer a torna utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy örül, hogy immáron a Major-tornák tekintetében nem tarthatja őt senki sem „one hit wonder-nek”. Kamyer mögött rögös út van, négy évvel ezelőtt a PGA Championship megnyerése után a következő idényre komplett átalakította a játékát, swing-változtatáson esett át, ami a kezdetekben nem hozta a várt eredményt. Olyan ez, mint egy autónál a motorcsere, reménykedünk, hogy jobb lesz, de nem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeket. Kaymer 2011 elején világelső volt, igaz csak pár hétig. Aztán szépen lassan lecsúszott a világranglistán, két kőkemény és egyben eredménytelen év következett a pályafutásában. Természetesen elkezdték temetni, és bár voltak bíztató eredményei, idén a Players Championship megnyerésével jelezte, hogy végérvényesen visszatért az elitbe, mostani sikerével mindezt nyomatékosította is. A friss bajnok csütörtökön még világranglista 61-ként kezdte a U.S. Opent, a mai naptól már a világranglista 11. helyezettjeként jegyzik.

A U.S. Open győztese, a két második helyezett és a legjobb amatőr

Fotó: Eurosport

Kaymer teljesítménye előtt természetesen a játékosok is tisztelegtek, a második helyen záró Eric Compton nemes egyszerűséggel csak azt mondta, hogy az idei kiírás során csupán az volt a kérdés, hogy ki zár másodikként. Amúgy ha már Comptonnál tartunk, nem tudom, hogy van-e még olyan sportág, amelynek az egyik legrangosabb tornáján egy kétszeres szívátültetett játékos végzett másodikként. Compton alázata és kitartása a golf és a sport iránt példa nélküli, emberfeletti teljesítmény az, amit tőle láthattunk a hét során. Természetesen ez a mostani az amerikai játékos legjobb eredménye egy Major-tornán, ahogy a szintén másodikként záró, amúgy idén éppen swing-változtatáson áteső Rickie Fowlernek is.
Az első három játékoson kívül amúgy nem tudott senki sem par-alatti eredménnyel zárni, de a U.S. Open tekintetében már megszokhattuk a par-feletti végeredményeket. Ami az előzetesen esélyesnek tartott játékosok eredményét illeti, kezdjük a címvédővel. Justin Rose együttállásban a 12. helyen zárt, ez pedig egy címvédőtől az utóbbi idők egyik legjobb eredménye, ennél jobbat az utóbbi 20 évben csak Tiger Woods tudott felmutatni (T6.), persze gyaníthatóan mindez sovány vigasz Rose számára.
A világelső Adam Scott nagyot hajrázott és végül beverekedte magát az első tíz közé, ez nem sikerült az előzetesen esélyesnek vélt Matt Kucharnak, aki végül 12-ként zárt Rose-hoz hasonlóan. Nem volt jó hete Rory McIlroynak, a bukik favoritja együttállásban a 23. lett, míg a torna történetének legtöbb második helyezésével rendelkező Phil Mickelson a T28. pozícióban fejezte be a viadalt.
A javításra amúgy nem kell sokat várnia a mezőnynek, az idény következő Major-tornáját, az Open Championshipet, az egyetlen európai Major-t egy hónap múlva, július 17-20. között rendezik.
Tények, érdekességek:
- Martin Kaymer a Players Championshipen és a U.S. Openen is rajt-cél győzelmet aratott- Martin Kaymer a legendás Seve Ballesteros, valamint Ernie Els, Tiger Woods és Rory McIlroy után az egyetlen játékos, aki elmondhatja magáról, hogy mielőtt betöltötte volna 30. életévét már volt világelső és két Major-győzelemmel rendelkezik- A U.S. Open legutolsó öt kiírása során immáron negyedszer nyert európai játékos.- Martin Kaymeren kívül korábban csak szigetországi győzteseket avattak Európából- Győzelmével Kaymer a világranglista 61. helyéről a 11-re lépett előre- Ez a mostani volt Martin Kaymer harmadik sikere a PGA Touron (2010 PGA Championship, 2014 The Players Championship, 2014 U.S. Open- Martin Kaymer a sportág történetének mindössze a negyedik olyan játékosa lett, aki trófeával rendelkezik a The Players Championshipről, a WGC-tornasorozatról, és Major-t is nyert- A másik három: Tiger Woods, Phil Mickelson, Adam Scott
Golf
Történelmet írhatott volna, ám a COVID közbeszólt
06/06/2021 08:26
Golf
Tiger Woods: egy célom van, önállóan járni!
29/05/2021 17:46