Tiger Woods: "Sokkal erősebbnek érzem magam mint a Masters idején"

Tiger Woods a csütörtökön kezdődő PGA Championship, a golfozók idei második Major-tornájának helyszínén, a tulsai Southern Hills Country Clubban edzett, ahol kilenc szakaszt teljesített.

Tiger Woods

Fotó: Getty Images

A 46 éves amerikai sztárjátékos a tavaly februári, kis híján tragikus kimenetelű autóbalesete után az áprilisi US Mastersen tért vissza, melyen a járás jelentette számára a legnagyobb nehézséget, és a négy nap során folyamatosan esett vissza a teljesítménye, elsősorban fájdalmai miatt.
A viadalt végül a 47. helyen fejezte be, ami karrierje legrosszabb eredménye a Mastersen, ugyanakkor néhány nappal korábban még az is kérdéses volt, hogy játszhat-e.
Woods a vasárnapi edzés után kifejezetten pozitívan nyilatkozott, mint mondta, lényegesen jobb állapotban van, mint Augustában volt.
"Sokkal erősebbnek érzem magam mint a Masters idején" - jelentette ki a 15-szörös Major-győztes golfozó. - "Úgy egy hete növeltük a tempót, azóta többet golfozom, és jól érzem magam. Minden jobb most."
picture

Tiger Woods

Fotó: AFP

A Masters után a világ legismertebb golfosa azt mondta, nem tudja előre, hol lép majd pályára a jövőben, annyit viszont közölt, hogy júliusban a British Openen mindenképpen játszani szeretne, s elképzelhetőnek nevezte, hogy a másik két Major-versenyen, a PGA Championshipen és a júniusi US Openen is ott lesz a mezőnyben.
Tiger Woods karrierje során négyszer nyerte meg a PGA Championshipet, legutóbb 2007-ben, akkor, amikor a versenynek a mostanihoz hasonlóan Tulsa adott otthont.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés