Tiger Woods csak viccnek szánta, de tamponos poénjával nagyon kihúzta a gyufát

A világ golfszerető része lélegzetvisszafojtva várta a PGA Tour eheti tornáját, a kiemelt státuszú Genessis Invitationalt, hiszen pár nappal a start előtt nyilvánosságra hozták, hogy Tiger Woods is a mezőny tagja lesz.

Az olimpiai bajnok golfozó újra varázsolt, ezúttal 160 méterről talált egyből a lyukba

Videó forrása: Eurosport

Woods az első napon kiválóan játszott, ám mégsem csupán a játékával szolgáltatott beszédtémát, hanem egy poénnak szánt “gesztussal”, amellyel a világsztár alaposan magára haragított sokakat.
A PGA Tour aktuális tornáján, a Los Angelesben zajló Genessis Invitational versenyen Tiger Woods jó barátjával, Justin Thomasszal és azzal a Rory McIlroy-jal került egy csoportba, akivel szintén kifejezetten jó viszonyt ápol. A három golfozó természetesen presztízscsatát vív egymással, ám miután jó barátságot ápolnak egymással, alkalmasint egy-két poént azért megengednek maguknak, akár a másik kárára is. Woods színrelépését két évvel a kis híján végzetes autóbalesete után amúgy milliók várták, hiszen “hétköznapi” PGA Tour-tornán a 2020-as ZOZO Championship verseny óta nem látták a rajongók, jóllehet a tavalyi Major-versenyek közül az Openen azért elindult, igaz, mély nyomot a játéka senkiben sem hagyott.
Nem úgy a mostani verseny első napját követően, hiszen Woods az elütőről nagyszerűen játszott, a rövid játéka szintén parádés volt, és sokak szerint a sérült lába sem hátráltatta annyira a járásban, mint az előző alkalmak során, amikor pro-am- vagy “éles” tornán látták játszani. A 15-szörös major-bajnok formája olyannyira erős volt, hogy több elütőről egyszerűen túlütötte jóval fiatalabb és jelenleg éppen csúcsformájukat futó riválisait. Az egyik ilyen elütést követően Woods nemes egyszerűséggel egy tampont nyújtott át Thomasnak, az “ajándék” átadását pedig a lesifotósok ki is szúrták és a képek természetesen bejárták a világot.
Woods és Thomas barátsága legendás, előbbi gyerekkora óta kapcsolatban van utóbbival, ráadásul Thomas édesapja is Woods legközelebbi köréhez tartozik. A poénra Woods nyilván készült, biztos volt abban, hogy lesz olyan szakasz, ahol túlüti fiatalabb riválisát. A két játékos amúgy is folyamatosan húzza egymást, amikor csak alkalmuk nyílik rá, jóllehet, a mostani poénnal Woods talán túllőtt a célon.
„Csak a poén kedvéért csináltam, egy szituáció volt, ahol két barát viccel egymással – mondta a 47 éves legenda, aki természetesen elnézést is kért. – Ha valakit bármilyen módon, vagy formában megbántottam volna, attól elnézést kérek.”
Woods húzása természetesen nem maradt szó nélkül és nagy port kavart a közösségi médiában, hiszen sokan úgy vélekednek, hogy a golfozó azzal, hogy Thomasnak tampont adott, azt sugalta, hogy barátja úgy üt, mint egy nő, ami pedig tiszteletlenség a nőkkel szemben.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés