Viktor Hovland egy ütés előnnyel várhatja a San Diegóban zajló Farmers Insurance Open harmadik napját, miután 65-ös kört jegyzett a szélsőséges időjárásban zajló viadal második körében. A mezőny felezése után az amúgy is sztárparádét hozó viadal mezőnyéből nagynevű játékosok egész sora búcsúzott, három volt világelső például búcsúzott, míg a legendás Phil Mickelson észvesztő hajrájának köszönhetően éppen csak becsúszott a CUT-ba.

Viktor Hovland fiatal kora ellenére nagyon éretten és ami fontosabb eredményesen játszott a viadal pénteki napján, amely enyhén szólva is szélsőséges időjárást hozott. Az amúgy sem könnyű Torrey Pines Golf Klub pályáin a játékosok dolgát nehezítették a heves széllökések, később volt zuhogó eső is, majd jégeső, sőt egy rövid időre  a játékot is félbeszakították. A 23 éves norvég dacolt a nehéz körülményekkel, összesen nyolc birdie-t jegyzett a nehezebbnek bizonyuló Déli Pályán (SC) és így összességében 9 ütéssel par alatt várhatja a folytatást. Hovland mögött hatalmas a tülekedés, hat játékos következik ugyanis egy ütés hátránnyal, többek között a világranglistán második spanyol Jon Rahm, az ausztrálok egykori világelsője és korábbi Masters-bajnoka Adam Scott, a győzelmet a múlt heti tornán az utolsó pillanatokban elszalasztó Tony Finau, valamint az első napot az élről kezdhető Patrick Reed. Az üldözők közül Rahm és Finau 5-el par alatti eredményt játszott az Északi Pályán (NC), míg Scott és Reed közül előbbi 69-et, utóbbi 72-es eredményt ütött a Déli Pályán.
Golf
„Benne volt a pakliban, hogy amputálják a lábamat” – Tiger Woods előszőr beszélt balesetéről
30/11/2021 10:00
Ami a többieket illeti: az északír Rory McIlroy 71 ütésből jött le a pályáról, ám ő a könnyebbnek bizonyuló Északi Pályán játszott. A végső győzelemre is esélyesnek tartott McIlroy két nap után a 14. helyen áll négy ütéssel lemaradva az éllovas Hovlandtól.
A nap üde színfoltját Phil Mickelson jelentette, az aktív játékosok közül a második legtöbb PGA Tour tornagyőzelemmel rendelkező legenda az utolsó két szakaszon ütött birdie-jének köszönhetően csinálta meg a CUT-ot, így ő folytathatja a hétvégi két napon a versenyt. Ne volt ilyen szerencséje a sztárparádét hozó mezőnyből három korábbi világelsőnek, Jordan Spieth, Jason Day és Brooks Koepka is búcsúzott a viadaltól.
Érdekességek:
A táblázat első hét helyezettje közül mindenki nyert már PGA Tour tornát.A tornán induló nyolc egykori bajnok közül négy megcsinálta a CUT-ot.A 2000-es kiírás óta csupán ötször fordult elő eddig a Farmers Insurance Openen, hogy az a játékos nyerte meg, aki a CUT után az élen állt.A Touron idén öt versenyt nyert meg az a játékos, aki a harmadik napot az élről kezdhette.Viktor Hovland második alkalommal várhatja az élről egy tornán a harmadik kört, legutóbb hasonló pozícióból megnyerte az aktuális versenyét (2020 Mayakoba Classic).Az első körhöz képest (12) a második már csupán három bogey-mentes kört hozott (Max Homa, Carlos Ortiz, Billy Horschel).A volt világelső és négyszeres Major-bajnok Brooks Koepka sorozatban harmadik tornáján maradt le a CUT-ról, korábban ilyen negatív sorozat nem fordult elő vele.Két nap alatt összesen öt játékos adta fel a tornát. 
A Farmers Insurance Open állása a második kör után:
Viktor Hovland 70-65—135 (-9) NC/SC
Jon Rahm 69-67—136 (-8) SC/NC
Adam Scott 67-69—136 (-8) NC/SC
Tony Finau 69-67—136 (-8) SC/NC
Lanto Griffin 66-70—136 (-8) NC/SC
Ryan Palmer 66-70—136 (-8) SC/NC
Patrick Reed 64-72—136 (-8) NC/SC
The RSM Classic
Hoppá, hoppá, hoppá! Így kell beírni magad egy ásszal egy golftorna történetébe
19/11/2021 19:42
Golf
Hole-in-one sem volt elég a győzelemhez Houstonban
15/11/2021 11:46