Az amerikai Harris English nyerte a profi golfozók legrangosabb sorozatának számító PGA Tour idénybeli 13. tornáját, a vasárnap zárult, Hawaiin megrendezett 6,7 millió dollár összdíjazású viadalát. A Bajnokok Tornája izgalmasabban már nem is alakulhatott volna, hiszen a végén rájátszás döntött. English hétéves nyeretlenségi sorozatát zárta le vasárnapi sikerével, amelynek köszönhetően 1.34 millió dollár ütötte a markát. 
A Kapaluán rendezett négynapos versenyen igen erős mezőny gyűlt össze, hiszen a tavalyi szezon tornagyőztesei mellet azok a játékosok is indulási jogot kaptak, akik a legutóbbi idényben a FedEx Kupa rájátszásának utolsó tornáján is előkelő helyen zártak. A legnagyobb nevek közül csak a szezont Abu Dhabiban kezdő Rory McIlroy hiányzott, illetve Tiger Woods, ám míg előbbi saját döntése miatt hagyta ki a viadalt, Woods nem volt jogosult az indulásra, lévén nem nyert tornát a mögöttünk álló idény során. 
A mezőnyre négy nap során csodálatos idő és egy makulátlan pálya várt, amely nem mellékesen a szezon egyik legnehezebb feladatát is róta a játékosokra, lévén az egyik leghosszabb pálya hatalmas szintkülönbségekkel. Három nap után a Harris English, Ryan Palmer kettős várhatta az élről a viadal befejező körét, ám a két rutinos játékosnak mindössze egy ütés volt az előnye a fiatal kora ellenére már parádés eredményekkel rendelkező amerikai Collin Morikawával szemben. Az üldözők között ott volt az a Justin Thomas is, aki címvédőként arra készült, hogy pályafutása során harmadjára is megnyerje a Bajnokok Tornáját.  A világelső Dustin Johnson erős harmadik napot teljesített, így ő is esélyes volt a végső sikerre, ám a pálya hátsó részének elején egy dupla, illetve egy szimpla bogey-nak köszönhetően hamar kiszállt a versenyből. 
The RSM Classic
Hoppá, hoppá, hoppá! Így kell beírni magad egy ásszal egy golftorna történetébe
19/11/2021 19:42
Úgy tűnt, hogy a verseny utolsó napján az élről kezdő English-Palmer kettős sem küzd majd a végső sikerért, egyrészt mert a chilei Joaquin Niemann hatalmas hajrával és a befejező nap legjobb teljesítményével mindenkit maga mögé utasított, ám English a kezdeti botlások után a "hátsó kilencen" egy hármas birdie sorozatnak köszönhetően visszaküzdötte magát a versenybe. Palmernek az utolsó szakaszokon birdie-eagle kombinációra lett volna szüksége ahhoz, hogy egy lehetséges playoffra kvalifikálja magát, ám ez túl nagy falatnak bizonyult, így végül ő is kiszállt a versenyből. Utóbbi 11 éves, English hétéves nyeretlenségi sorozatát szerette volna lezárni, Englishnek végül megadatott az esély. Mindeközben a mezőny legfiatalabb játékosa, a 22 éves - két éve első chileiként PGA Tour tornát nyerő - Joaquin Niemann birdie-t üthetett volna az utolsó szakaszon, ám a "meccslabda" kimaradt, így English miután szintén birdie-vel zárta a szakaszt kiharcolta a playoffot, amiről a címvédő Justin Thomas lecsúszott, ugyanis a 17-es szakaszon hármat gurított a green-en, ez pedig nem fért már bele. 
A ráadás végtelenül izgalmasan alakult, a két résztvevő a 18-as par 5-ös lyukat játszották meg ismételten. Niemann egy hosszú elütést követően kedvezőbb helyről várhatta a második ütését, English kicsit konzervatívabban kezdett. A chilei következő ütéséből nem került fel a green-re, a labda lepattant a zöldterületről és a domboldali rough-ból kellett visszaütnie a zászló felé, míg English harmadik ütésével két méterre került a lyuktól. Niemann végül csak par-ra hozta a playoff-szakaszt, English viszont birdie-vel megoldotta, így végül megnyerte a tornát. Harris English pályafutása harmadik sikerét ünnepelhette és egy kényelmetlenül hosszúra nyúlt, hétéves nyeretlenségi szériának a végére tett pontot. Az amerikai golfozó kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhette sikerét, a fairway-eket hiba nélkül, többnyire egyből eltalálta, a greeneken is magabiztosan gurított, míg Niemann ezúttal is bizonyította, hogy korosztálya egyik legnagyobb tehetsége, aki nagyon nagy dolgokra hivatott a Touron. 
A győztes jutalma 1,34 millió dollár (396 millió forint) volt, sikerének köszönhetően English a világranglistán a legjobb 20 közé került, míg a FedEx Kupa pontversenyében a második helyre lépett előre. A PGA Tour következő versenyét Honolulun rendezik, a 6.6 millió dollár összdíjazású Sony Open tornát természetesen a mostanihoz hasonlóan élőben közvetítjük az Eurosport 2-n. 
Eredmények:
1. Harris English (amerikai) 267 ütés (65, 67, 66, 69) - rájátszásban, az első extra szakasz után
2. Joaquin Niemann (chilei) 267 (69, 67, 67, 64)
3. Justin Thomas (amerikai) 268 (65, 69, 68, 66)
Golf
Hole-in-one sem volt elég a győzelemhez Houstonban
15/11/2021 11:46
Golf
Ha egy golfvideót látsz csak, ez legyen az: szenzációs ütés egyből a lyukba!
14/11/2021 18:52