Az utolsó előtti európai versenyen, Berlinben is értékes pontokat szerzett a harmadik helyével, ráadásul mindkét veszélyes ellenfele, Sam Bird és Felix Rosenqvist előtt végzett.
Utóbbi ráadásul Berlin után már 86 pont hátrányban van és ugyan a hátralévő három versenyen még 87-et lehet szerezni, eléggé valószínűtlen, hogy ezt be tudja gyűjteni, úgy, hogy Vergne közben egyetlen pontot sem szerez. Így már csak Bird marad, de neki meg 40 pontot kéne ledolgoznia, ami persze nem lehetetlen, de nem is lesz könnyű.
Szóval, Vergne és a Techeetah, amely ráadásuk annak a Renault-nak az ügyfélcsapata, amely tavaly bajnok volt, de idén csak hatodik helyen állnak. Meglehetősen érdekes, hogy a gyári csapatokhoz képest szerényebb tesztlehetőségekkel rendelkező ügyfélcsapat, mint a Techeetah kenterbe veri a mezőnyt. Pedig akad itt Jaguár, Mahindra, DS, NIO, Audi és Venturi is, és akkor a többi félig gyári támogatású csapatról még nem is beszéltünk.
Monaco
Ilyen bravúros, utolsó pillanatos előzést még a monacói pályán is ritkán látni
08/05/2021 15:34

Winner France's Jean-Eric Vergne of the Formula E team Techeetah (C), second placed Brazil's Lucas Di Grassi

Fotó: Getty Images

Persze kérdés, hogy ez az autósport hőskorára jellemző áldott állapot meddig tartható. Ide ugyanis tódulnak az autógyártók és tódulnak a nagy iparvállalatok is, legyen elég csak a legutóbbi esetet, egy olyan osztrák multinacionális vállalat szponzori megjelenését említeni, amely tavaly világszerte 50 ezer embernek adott munkát és az árbevétele meghaladta a 13 milliárd eurót. És ez a cég még csak nem is a legnagyobb azok közül, amelyek megjelentek a világ első elektromos autóverseny sorozatában.
Az meg már csak érdekesség, hogy Nico Rosberg, a két évvel ezelőtti Forma-1-es világbajnok nem csak hogy bemutató jelleggel vezette a jövőre bemutatkozó második generációs kocsit Berlinben, de befektetőként korábban már be is szállt ebbe a bajnokságba.

Nico Rosberg sieht wenig WM-Chancen für Sebastian Vettel

Fotó: SID

Ha ez így megy még egy darabig, nemsokára már nem a Forma-1 lesz a világ legfontosabb és leggazdagabb autóverseny sorozata, hanem a Formula-E. A Forma-1 mögött ugyanis kisebb ipari háttér lesz, vagy van, mint a Formula-E-ben, amely az elektromos autózás zászlóvivőjeként vonzza a közlekedésben és azt kiszolgáló autó- és háttériparban érdekelt vállalatokat.
Szóval, a józan ész azt mondatja, hogy az ilyen ügyfélcsapatok, mint a Techeetah, csak akkor lesznek versenyképesek, ha nagyon komoly tőkét tudnak koncentrálni, különben egy idő után lemaradhatnak a fejlesztésekben.
Egyébként jelenleg is az a helyzet, hogy a mezőny legjobb kocsijait az Abt Shäffler Audi csapatnál találjuk. Ezt már a korábbi versenyeken mutatott tempójuk, no meg a berlini kettős siker mutatta, csak a bajnokság elején annyi szamárságot követtek el, hogy most már késő.
S akkor vissza Vergne-re. A korábban a Red Bull junior programjában is helyet és a Toro Rossónál Forma-1-es ülést is kapó francia mostanra beérett. 28 éves korára folyamatosan pontszerző, rajtelsőségeket szerez, futamokat nyer, egyszóval nem lehet rajta fogást találni.
A Forma-1-ből dicstelenül távozott, a Toro Rossóból először nem őt, hanem Ricciardót vitték fel a nagycsapathoz, majd Daniil Kvyattal szemben is hoppon maradt, aztán meg megjelent Max Verstappen. Ezt követően még a Ferrari tesztversenyzőjeként a Forma-1-ben maradt, de az igazi áttörést a Formula-E hozhatja meg a számára.
A Formula-E sorozatnak ez a negyedik éve. Az elsőt Nelson Piquet Jr., a másodikat Sebastian Buemi, a harmadik Lucas di Grassi nyerte meg, az idei év viszont Vergne-é.
Nagyon csodálkoznék, ha a hátralévő három versenyen változna a helyzet. Jön még Zürich és két futam New Yorkban-Vek ezeken elég a biztonságos pontszerzésre koncentrálnia.
És ezt idén eddig nyolcból nyolcszor megcsinálta - egyedüliként az egész mezőnyben. Szóval, van ő és vannak a többiek.
Várhegyi Ferenc
Rome ePrix
Rome ePrix, 2. futam összefoglaló
11/04/2021 15:45
Rome ePrix
Még mindig van új autós baleset a nap alatt (videóval)
10/04/2021 18:03