Utolsó ferraris versenyére készül a következő idényt már az Aston Martinnál megkezdő Sebastian Vettel. A német pilóta az Abu Dhabi Nagydíj előtt önkritikusan értékelte az olaszoknál eltöltött éveit: szerinte kudarcot vallottak, hiszen a 2015-ben kitűzött célokat nem sikerült elérniük. Vettel a 2018-ban elkövetett németországi hibáját nem tartja fordulópontnak.


2015-ben - a sztárját elveszítő Red Bullt leszámítva - mindenki elégedett lehetett, amikor Vettel a Ferrarihoz szerződött. Az istálló megszerezte az éra legsikeresebb versenyzőjét, a négyszeres világbajnok a nagy példakép Michael Schumacher nyomdokaiba léphetett, és valószínűleg a sportág akkori vezetői is dörzsölték a tenyerüket, hogy az egyik legnagyobb név a legnépszerűbb csapathoz került. Vettel két ízben, 2017-ben és 2018-ban sokáig harcban volt a vb-címért, a fő cél, a Mercedes legyőzése azonban nem sikerült.
Az istállón belül többen azt érezték, a két idény közül legalább az egyikben nyerhetett volna a pilóta, aki fokozatosan kezdte elveszíteni az önbizalmát és a rá jellemző kíméletlenségét. Utóbbi 2019-ben vált nyilvánvalóvá, amikor a rendkívül tehetséges, de csupán második F1-es idényét futó Charles Leclerc az év második felére teljesen átvette az irányítást házon belül. Bár a monacói is sokat hibázott, rutintalansága miatt kíméletesebb volt vele szemben a szakma és a sajtó, Vettel viszont egyre nagyobb nyomás alatt találta magát a rontásai miatt.
Forma 1
Hogyan érte utol a Red Bull a Mercedest?
TEGNAP 12:22

Vettel szerint kudarcot vallottak a Ferrarival.

Fotó: Eurosport

Idén az is kiderült, hogy a Ferrari nem hosszabbít a négyszeres világbajnokkal, és 2021-től Carlos Sainz lesz Leclerc csapattársa. Vettelnek végül a jövőre már Aston Martinként szereplő Racing Point dobott mentőövet, pedig ezért hatalmas áldozatot kellett hozni az élete szezonját futó Sergio Perez elküldésével. Jövőre tehát a német új környezetben tehet kísérletet az önbizalmának felépítésére, életének ferraris szakaszát pedig hamarosan maga mögött hagyhatja. Teljesítményét jó adag önkritikával jellemezte.
"Ezek [az eredmények] nem változtatnak azon, hogy kudarcot vallottunk. Az volt az ambíciónk és a célkitűzésünk, hogy vb-t nyerjünk, és ez nem sikerült. Szóval ez az őszinte reflexióm. Nem gondolnám, hogy bármin változtat, hogy ezt most hangosan kimondtam. Valószínűleg egy nagyon nehéz csapat-versenyző kombinációval versengtünk, talán a legjobbal, amit valaha láttunk. De a mi célunk az volt, hogy náluk is erősebbek legyünk, és ebben az értelemben elbuktunk. Voltak jó versenyeink, időnként közel voltunk, máskor távolabb."
"Ennek számos oka lehet, és a nagyobb képet nézve sem igazságtalan, ez csak a tény. Semmi rossz nincs abban, hogy ezt kimondjuk."
Vettel a Ferrarinál maga is szembesülhetett azzal, amit sokszor elmondanak: hogy Maranellóban egészen más kultúrába csöppennek és lényegesen nagyobbak az elvárások. A négyszeres világbajnok szerint azonban nem a nyomás miatt maradtak el a céloktól. "Olaszországban, a szurkolók által nagyobb volt a nyomás, ez igaz, de mindig én támasztottam magammal szemben a legnagyobb elvárásokat. Mindig én ítéltem meg elsőként és legjobban, ha ezeket nem sikerült elérnünk" - magyarázta a német, aki a 2018-as Német Nagydíjat hozta fel példaként.

A pilóta szerint nem ezen a versenyen múlt.

Fotó: Eurosport

"Mindenkit biztosítok, hogy amikor Németországban elástam az autót a sóderágyban, már bőven a tifosi előtt elégedetlen voltam. Persze ez jól hangzik, ad egy kis drámai végkicsengést az egésznek. Egyértelmű, hogy ezt nem kifogáskeresésnek használom. Ha kellően ambicionál a győzelem, akkor a győzelmet kell célként kitűzni, és ilyenkor döbben rá az ember, hogy ez nem a külső nyomástól függ. Ebben mindenki más, de számomra nem ez volt az a tényező, ami minket, ami személy szerint engem visszafogott."
Sokan a 2018-as hockenheimi hibáját tartják a fordulópontnak, ami elindította a lejtőn a pilótát. Vettel egész hétvégén remekül teljesített, miközben Lewis Hamilton hibázott az időmérőn, így csak 13. helyen zárt. Vasárnap azonban az időjárás megkavarta az erőviszonyokat, a brit pilóta pedig megérkezett Vettel mögé, és nyomás alá helyezte. Vettel kicsúszott, autója a gumifalban állt meg, így egy masszívan pluszosnak tűnő hétvégén pontokat veszített Hamiltonhoz képest. A német szerint ez nem befolyásolta a csapattal kialakított kapcsolatát.
"Sok minden más is történt 2018-ban. Elhunyt Sergio Marchionne, Maurizio Arrivabene helyére Mattia Binotto került, ilyen értelemben 2018 sok szempontból meghatározó volt. Abban nem vagyok biztos, hogy ezt egyetlen pillanatra vissza lehet vezetni. Visszanézve sok olyan dolog van, amit másképp csinálhattunk volna. Minden okkal történt. Részemről az a legfontosabb, hogy tanuljak a hibákból, ami szerintem sikerült. Most jobban érzem magam, mint néhány évvel ezelőtt, de az biztos, hogy nem mindig volt könnyű és sima."
via Autosport
Forma 1
Veszélyben a Kanadai Nagydíj
14/04/2021 11:20
Forma 1
Korábbi csapattársa szerint Vettelre meghatározó versenyek várnak
13/04/2021 08:58