A holland pilóta szerint a Red Bullnak nem szabad elkövetnie az a hibát, mint amit a BMW, amely 2008-ban mindent feltett egy lapra, ám csúfos kudarcot vallott.


2021 egyelőre hozza a várakozásokat, Lewis Hamilton és Max Verstappen valóban fej-fej mellett küzd a világbajnoki címért. Az erős kezdés után az utcai pályákon durván visszaesett a Mercedes, Baku különösen pocsékul sikeredett, hiszen egyik pilótájuk sem szerzett pontot. Bár az azeri futamon Hamilton a végén a győzelemért is küzdhetett, a Red Bullhoz viszonyított tempójuk miatt aggódhatnak a címvédőnél, lesz tehát mit bizonyítani a Francia Nagydíjon.
Forma 1
Hamilton nyerte a Magyar Nagydíj időmérőjét
TEGNAP 14:54
Megérezte a vérszagot Verstappen is, aki egy interjúban megjegyezte, ő a csapat helyében a 2021-es idényre koncentrálna, elvégre most reális esélyük van a világbajnoki cím megszerzésére. Az intő példa a BMW Sauber lehet, amely a 2008-as idényben a mezőny egyik legjobb autója volt, a Kanadai Nagydíjon megszerzett győzelem után Robert Kubica összetettben is átvette a vezetést. Valószínűleg a csapaton belül úgy érezték, a McLaren és a Ferrari erősebb, mert szezon közben a 2009-es konstrukcióra irányították a figyelmüket.
Szép lassan le is maradt a csapat, Kubica negyedik helyen zárt, 23 ponttal a világbajnok Hamilton mögött, a 2009-es autó viszont így is katasztrofális lett, a BMW pedig az idény végeztével elhagyta a sportágat. Mivel jövőre teljesen új időszámítás kezdődik a Forma-1-ben, sokan már most is inkább a jövő évi autóval foglalkoznak elsősorban, a Red Bull és a Mercedes azonban kénytelen az idei konstrukciót is fejleszteni, ha nem akarnak lemaradni a versenyfutásban.

Max Verstappen (Red Bull) - Monte Carlo

Fotó: Getty Images

„Nyomnunk kell tovább, apránként új részletekkel kiegészíteni az autót. Magabiztos vagyok, hogy ha ezt folytatjuk, tanulunk azokból, amik esetleg félrementek, legyen szó beállításról… Elvégre minden hétvégén tanulunk, nem? Szóval, ha továbbra is alkalmazkodunk és tanulunk ezekből, akkor biztos vagyok benne, hogy nagyon erős idényünk lehet” – hangsúlyozta Verstappen, aki rámutatott: nincs garancia arra, hogy jövőre legalább ennyire közel lesznek az első helyhez.
„Egészen addig, amíg nagy esélyünk van a világbajnokság megnyerésére, nem szabadna ezt elengedni. Természetesen nehéz azt kijelenteni, hogy ez az év elég trükkös, de jövőre már megnyerhetjük, mert etz sosem lehet előre tudni. Ha van lehetőség ebben az évben, akkor azt meg kell ragadni. Ezért kell menni tovább. Úgy gondolom, hogy elegendő jó emberünk van ahhoz, hogy jövőre is erős autóval rendelkezzünk” – mondta Verstappen a BMW példájára is utalva.
A holland egyébként dicsérte a csapat teljesítményét. „Hallottam, hogy a másik csapat szerint mi hibázunk többet, és szerintem egyértelműen nem ez a helyzet. Nyilván senki sem tökéletes, mindenhol akadnak hibák. Egyelőre azonban úgy látom, hogy mi követtük el a legkevesebbet egy rendkívül szoros világbajnoki küzdelemben. Bízom a csapatban. Minden alkalommal úgy megyek a boxba, hogy tudom, 99,9%-ban jól sikerül a csere. Nagyon jó úgy bemenni, hogy bízhatok a srácokban.”
Verstappen szerint azonban nem csak csapatszinten erősek, de a Honda is nagy előrelépést tett, amit a bakui eredmény is bizonyít. „Erre az évre nagyot lépett előre a Honda, nagyon közel vagyunk a teljesítmény tekintetében. Ezt persze a szárnybeállítások miatt nehéz megmondani. De úgy gondolom, összességében egyre és egyre közelebb kerülünk. Ez nem csak a lóerőkről szól, a motor mellett egy sor területen kell jónak lenni. Mi pedig egyre és egyre jobbak vagyunk, amit jó látni.”
Forrás: Autosport

Minden reggel hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Forma 1
Nem fogadták el a Red Bull óvását, Hamilton megtarthatja győzelmét
29/07/2021 19:56
Forma 1
Ennyibe került Verstappen ütközése a Red Bullnak
23/07/2021 20:22