Norris követné Verstappen példáját, szívesen versenyezne az endurance-sorozatokban

Max Verstappen nemrég megszerezte az engedélyét, hogy a Nordschleifén GT3-as autóval versenyezhessen, a hétvégén pedig meg is nyerte adebütálófutamát. Nem ő az egyetlen forma-1-es pilóta, aki a hosszútávú versenyek felé nyitna, de Lando Norris először lezárná a pályafutását a királykategóriában.

Verstappen kicsit támadóbbra vette a figurát Monzában, örül a pole-nak az Olasz Nagydíjon

Videó forrása: SNTV

Max Verstappen először versenyezhetett GT3-as autóval a Nordschleifén, miután az azerbajdzsáni forma-1-es hétvége előtt egy GT4-essel sikeresen megszerezte az engedélyét.
A négyszeres világbajnok holland pilóta egy Ferrari 296-ot vezetett, csapattársa pedig az a Chris Lulham volt, akit a szimulátoros csapatában ismert meg. Bár az időmérő nem sikerült tökéletesen számukra, Verstappen már a rajtnál feljött a harmadik helyről az elsőre, majd egy kétórás etapot végig az élen töltött.
Végül egyperces előnnyel adta át a vezetést csapattársának, aki ebből még majdnem felet meg is tartott a verseny végéig. Nem véletlenül örültek ennyire a győzelmüknek, hiszen a német versenypálya igazi legenda az autósportban.
"Nagyon jól sikerült a verseny eleje, a száraz időben szinte tökéletesen működött az autónk. A kvalifikációban volt egy kis balszerencsénk, de aztán a futamon a forgalom is tökéletesen jött ki. Nem is emlékszem, hogy lett volna nagyobb hibám.
Az pedig, hogy az első próbálkozásomra nyerni tudtam, egészen fantasztikus.
Természetesen egyszer a 24 órás versenyt is végig akarom itt csinálni. Remélem, hogy már jövőre összejön, de még sokkal több tapasztalatra van szükségünk. Ez így működik mindenkinek, most az a célunk, hogy 2026-ban is több futamon tudjunk itt indulni."
Nem Verstappen az egyetlen pilóta a Forma-1 mezőnyében, aki más típusú versenyen is kipróbálná magát. Most Lando Norris is azt mondta, hogy szívesen váltana, de nem feltétlenül a forma-1-es futamok mellett.
picture

Lando Norris

Fotó: Getty Images

Norrisnak talán egy fokkal könnyebb dolga is lenne, hiszen a McLaren 2027-ben csatlakozik az WEC mezőnyéhez, így a Le Mans-i 24 órás futamon is indulnak. A brit versenyző 2018-ban már részt vett a daytonai versenyen, akkor Fernando Alonso és Phil Hanson volt a csapattársa.
"Nagyon szeretném. Hallottam, hogy Zak Brown, a csapatfőnökünk beszélt a McLaren Le Mans-i indulásáról.
Nem leszek örökké a forma-1-es mezőny tagja, ki akarok próbálni mást is. Ki akarom élvezni, amíg tart.
Azt viszont nem tudom, hogy mellette bevállalnám-e vagy majd csak utána. Talán majd csak akkor, ha az F1-ből már visszavonulok.
Imádtam Daytonában versenyezni. Akkor még nagyon fiatal voltam, nagy élmény volt Fernandóval egy csapatban indulni. Az viszont nem lényeges, hogy Daytona lesz újra vagy Le Mans, esetleg Sebring. Egy dolog, ami biztosnak tűnik most, hogy oválpályán nem akarok versenyezni."
Norris azt is elismerte, hogy a forma-1-es világbajnoki címért küzdve valószínűleg nem tenne jót neki, ha másra is koncentrálna, Verstappen is talán ezért döntött épp idén a Nordschleife mellett.
"Nagyon tisztelem Maxot azért, amit csinál, de most sokkal könnyebb pozícióban van. Talán nem nézne ki a legjobban, ha harcban lenne a világbajnoki címért és úgy menne máshova versenyezni. Ugyanakkor már négyszeres világbajnok, szóval kevésbé kérdőjelezik meg a döntéseit, mint ha mondjuk Oscar vagy én csinálnánk.
Az viszont biztos, hogy a jövőben nagyon szeretnék még hosszútávú versenyeken indulni. Bennem is megvan az a vágy, mint Maxban, hogy mást is kipróbáljak és csak élvezzem a vezetést."
Forrás: autosport.com

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés