Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése
Opinion
Forma 1

Verstappen és Hamilton csatája elvitte a show-t, de másoktól is láttunk extra teljesítményt

Németh Dániel

Frissítve 09/01/2022 - 23:46 GMT+1

Rég volt ennyire izgalmas a Forma-1, mint 2021-ben. Max Verstappen és Lewis Hamilton egész évben öldöklő küzdelmet folytatott, hol az egyik, hol a másik tűnt esélyesebbnek, ellógnia viszont egyik pilótának sem sikerült. Ez az idény főként róluk szólt, de azért érdemes kiemelni a mezőny többi klasszis teljesítményét is.

Carlos Sainz, Lando Norris - fotó: Hamad I Mohammed

Fotó: AFP

Most, hogy már nem kell minden idegszállal a vb-harcra figyelni, érdemes áttekinteni, kik lehetnek elégedettek a 2021-es teljesítményükkel.


Max Verstappen és Lewis Hamilton megérdemelten kapta meg szinte az összes figyelmet 2021-ben, mind a ketten elképesztő színvonalon és kiegyensúlyozottsággal vezettek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lettek volna még klasszis szinten teljesítő pilóták, akik – főleg, ha a szabályváltozások nyomán kiegyenlítettebb lesz a mezőny – jövőre harcban lehetnek a győzelmekért, vagy akár a világbajnoki címért is.

Lando Norris - 160 pont, 6. hely

  • Dobogók száma: 4
  • Legjobb helyezés: 2.
2021 összességében jól alakult a McLaren számára. Az istálló egyértelműen túl van a mély válsága legsötétebb időszakán, újfent bizonyítva: lassacskán a kemény munkával visszazárkózhat az élmezőnybe. Ennek a fejlődésnek Lando Norris volt az egyik motorja, aki szintén rengeteget lépett előre a korábbi éveihez képest, pedig a bemutatkozó 2019-es, illetve a tavalyi szezonja is nagyon ígéretes volt.
A 22 éves brit az idény első felében fantasztikusan teljesített, időmérőkön rendre ott volt a topcsapatok árnyékában, a vasárnapokon pedig nem egyszer a dobogóért harcolhatott. Imolában, Monacóban és Ausztriában egyaránt felállhatott a dobogó 3. fokára, a legjobb helyezését pedig Monzában érte el, ahol a McLaren kettős győzelmet ünnepelhetett, 2012 óta először. A sors különös fintora, hogy a futamgyőzelmet Daniel Ricciardo szerezte meg, akinél konstans jobb volt Norris 2021-ben.
Norrisnak szintén voltak lehetőségei a győzelemre, ám a szerencse nem mindig állt mellé. Spában az esős időmérőn elképesztő volt a tempója, az Eau Rouge-ban viszont kicsúszott, és összetörte a McLarent. Ennél sokkal fájóbb volt az Orosz Nagydíj, ahol magabiztosan vezette a futamot, amikor leszakadt az ég, és azok jártak jól, akik az utolsó körökben kiálltak a köztes esőgumiért. Norris – a versenymérnök tanácsa ellenére – kint maradt, ami a győzelmébe került.
Ez talán egy picit megtörte a lendületét, de sokkal több volt az utolsó versenyeiben is: Mexikóban rosszul jött ki a rajtbalesetből, Katarban defektet kapott, Brazíliában Carlos Sainzcal ütközött, Szaúd-Arábiában pedig a piros zászlós újraindításokra ment rá a versenye. Mindent egybevetve kimagasló éven van túl a fiatal brit, aki – főleg, ha ilyen ütemben fejlődik – egy versenyképes autóval a nagyok dolgát is megnehezítheti jövőre.

Carlos Sainz - 164,5 pont, 5. hely

  • Dobogók száma: 4
  • Legjobb helyezés: 2.
Nem voltak könnyű helyzetben azok a pilóták, akik 2020 végén váltottak csapatot, többnyire nagy hátrányban voltak a konstrukciót sokkal jobban ismerő csapattársakkal szemben. Sainz azonban a kivételek közé tartozott, szinte azonnal tartotta a lépést Charles Leclerc-rel, és ha az időmérőkön nem is jött ki neki annyiszor a lépés, mint a műfajban a legjobbak közé sorolt monacóinak, a versenyeken már elenyésző volt a különbség közöttük.
Sainz követett el kisebb hibákat az idény folyamán, szezon közepén volt egy szériája, amikor rendre lebontotta a Ferrariját a szabadedzéseken, de a teljes kép nagyon biztató. Ellentétben a csapattársával, aki egy kicsit peches is volt a nagy lehetőségekkel kecsegtető versenyeken, a spanyol rendre ki tudta használni, ha a káosz miatt esély nyílt egy dobogóra. Ezért aztán az év során négyszer is felállhatott a pódiumra, Monacóban konkrétan a második helyet szerezte meg.
Abu-Dzabi egy picit keretbe is foglalta az egész szezonját: elég volt egyetlen pillanatnyi őrület, ő pedig egyszer csak a dobogón találta magát. Ez persze mit sem von le az érdemeiből, ahhoz ugyanis, hogy ezekbe a helyzetekbe kerüljön, komoly versenyzői intelligenciára és sebességre volt szüksége. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy Mexikó óta házon belül egyértelműen ő volt a gyorsabb, ami megerősítheti a pozícióját a csapattárssal szemben.

Pierre Gasly - 110 pont, 9. hely

  • Dobogók száma: 1
  • Legjobb helyezés: 3.
Sosem volt kérdéses, hogy a francia pilóta nagyon gyors, 2019-ben viszont túl korán dobták be a mély vízbe a Red Bullnál. Nem lehetett egyszerű megemészteni, hogy már az idény közepén lefokozták, majd annak ellenére a fiókcsapatnál tartották, hogy az utódja, Alex Albon teljesítménye sem volt meggyőző. Mint ahogyan azt sem, hogy a Red Bull – rá nem jellemző módon – kívülről igazolt versenyzőt Sergio Pérez személyében.
Ezzel a megoldással azonban mindenki jól járt: Checo végre igazán versenyképes autóba került, Verstappen kapott egy használható szárnysegédet, Gasly pedig az AlphaTaurinál, viszonylag nyugodt körülmények között fejlődhetett tovább. Ebben a szezonban már olyan érett versenyzést mutatott be, amit aligha hagynak figyelmen kívül a Red Bullnál, és jövőre talán már ki is szoríthatja Pérezt a nagycsapatból.
Gasly teljesítményét nehéz összehasonlítani, újonc csapattársa, Yuki Tsunoda ugyanis nem állt a helyzet magaslatán, messze nem tudott mindent kiautózni az AlphaTauriból. Az viszont beszédes, hogy a francia versenyző gyakran ott volt a középmezőny elején, nem egyszer a Ferrarikkal és a McLarenekkel egy szinten (vagy még egy kicsit jobban) teljesített, Azerbajdzsánban pedig a dobogóra is felállhatott.

Charles Leclerc - 159 pont, 7. hely

  • Dobogók száma: 1
  • Legjobb helyezés: 2.
Bár a legvégén kikapott a csapattárstól néhány ponttal, és ő maga is kritikus volt az értékelés során, nem dől össze a világ, Leclerc kimondottan erős szezont futott. A csúcspont és a mélypont egyaránt Monacóhoz fűződik, ahol a Ferrarinak reális esélye volt a győzelemre, neki pedig épp a legjobbkor sikerült összeraknia egy pole-t érő kört. Csakhogy az időmérő legvégén falba állította a Ferrarit, ezzel a vasárnapja is ugrott, mivel a futamon már a felvezető körben megadta magát az autó.
Nehéz megmondani, hogy ezzel tényleg eldobott-e egy győzelmet Leclerc, mivel ha nincs a balesete, még Verstappen és Sainz is megelőzhette volna az időmérőn, de egy dobogó egészen biztosan benne maradt a hazai versenyében. Ausztriában kifejezetten jó volt a tempója, ám egyik futamon sem szerzett sok pontot, a Stájer Nagydíj első körében összeakadt Gaslyval, az Osztrák Nagydíjon pedig Pérez terelte bele kétszer is a sóderágyba.
Ha a szezon egészét nézzük, Leclerc-nél sem volt gond a kiegyensúlyozottsággal, az előző éveihez képest kevesebb hibát követett el, és elég sokszor ott volt a topcsapatok mögött, hogy legyen esélye a dobogós helyezésekre. Az is látszik viszont, hogy Sainz személyében egy piszok gyors csapattársat kapott, akit a futamokon nagyon nehéz lesz legyőzni, ez pedig új kihívás elé állíthatja a következő idényben a monacóit.

Fernando Alonso - 81 pont, 10. hely

  • Dobogók száma: 1
  • Legjobb helyezés: 3.
Két év kihagyás nagyon soknak számít az F1-ben, Alonso azonban semmit sem veszített ez idő alatt a sebességéből. Azt túlzás lenne állítani, hogy zökkenőmentesen indult a visszatérés, mert eleinte rendre elmaradt Esteban Ocontól, de ahogy egyre több versenykilométert teljesített az Alpine-nél, úgy javultak az eredményei is. Akadtak ugyan gyengébb versenyei (Isztambulban és Austinban is volt a saját hibájából fakadó ütközése), de ezzel együtt is a jobbak közé tartozott.
Bár csapaton belül Ocon szállította a legjobb helyezést, amikor a Magyar Nagydíjon elsőként ért célba, azért a sikerért a spanyol is megküzdött, körökön keresztül maga mögött tartotta Hamiltont. Katarban aztán visszakapta a csapattárstól a kölcsönt, és megszerezte a harmadik helyet, hét év után visszatérve az F1 dobogójára. Alonso újfent bizonyította a sebességét, most pedig az istálló térfelén pattog a labda, össze tudnak-e pakolni jövőre egy versenyképesebb autót.

George Russell - 16 pont, 15. hely

  • Dobogók száma: 1
  • Legjobb helyezés: 2.
Gaslyhoz hasonlóan Russell teljesítményét is nehéz kontextusba helyezni, csapattársa ugyanis – bár sokat fejlődött az év során – többnyire messze elmaradt tőle. Az viszont egyértelmű, hogy a Williams szűkös lehetőségeiből szinte mindent kihozott a fiatal brit, Spában még egy szerencsés dobogót is megkaparintott a Safety Car mögött elindított és leintett „versenyen”. Persze a sok balszerencse után ennyi talán kijárt neki a sorstól.
Russell négy versenyen szerzett pontot (Magyarország, Belgium, Olaszország, Oroszország), és számos alkalommal ott ólálkodott a pontszerző helyek környékén. Idény közben az is kiderült, hogy 2022-től már a Mercedest fogja erősíteni, amit sokszorosan kiérdemelt a teljesítményével, ugyanakkor az eddigieknél jóval nagyobb kihívás elé fogja állítani, elvégre nem Kubicát vagy Latifit kell legyőznie csapaton belül, hanem a sportág hétszeres világbajnokát.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés