Max Verstappen karrierje válaszút elé került 2014-ben – aztán Helmut Marko 20 perc alatt teljesen elrendezte a négyszeres világbajnok pályafutását
Publikálva 11/08/2026 - 14:16 GMT+2
Max Verstappen zsinórban négy világbajnoki címet szerzett a Forma-1-ben a Red Bull színeiben 2021 és 2024 között. Ez ma már történelem, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a holland ezzel befejezte volna a címgyártást. Keveset tudni arról, hogyan került a négyszeres világbajnok az F1-be és miért pont oda, ahova.
Kőkemény emelkedők, brutális szintkülönbség, a hegyek királyai - Jön a 2026-os Vuelta!
Videó forrása: Eurosport
Max Verstappen a Red Bull versenyzőjeként jutott el négy világbajnoki címig.
Toto Wolff, a Mercedes főnöke azóta is bánja, hogy annak idején lecsúszott a holland szerződtetéséről. Pedig a lehetősége megvolt rá.
Amikor Verstappen a Forma-3-as Európa-bajnokságban versenyzett, az édesapja, Jos és a menedzsere Raymond Vermeulen tárgyalt a Red Bull és a Mercedes vezetésével is.
De miközben Toto Wolff vonakodott feltörni a Lewis Hamilton-Nico Rosberg kettőst és nem tudott gyors fellépést ígérni a bajnokcsapathoz, addig Helmut Marko, a Red Bull juniorprogramjának akkori vezetője egy pillanatig nem habozott, hogy leszerződtesse a fiatal holland tehetséget.
Így került a kis Verstappen egy hatalmas ugrással már 2015-ben a Red Bull fiókcsapatához, a Toro Rossóhoz. Ezzel ő lett minden idők legfiatalabb versenyzője, aki valaha is rajthoz állt egy Forma-1-es futamon. Mindössze 17 éves és 166 napos volt, amikor ott állt a 2015-ös Ausztrál Nagydíj rajtrácsán.
Verstappen édesapja felidézte, hogyan is zajlottak a tárgyalások a két csapattal.
”Már akkor nagyjából ugyanez a csapat volt körülöttünk, mások mellett Raymond, aki régi barátom. Ő, Max és én. Ma is így vagyunk nagyjából hárman. Rettentő alaposan felkészültünk.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/05/17/image-98f7a65d-0259-420b-8117-da6b7cbef116-85-2560-1440.jpeg)
David Coulthard meghajtotta a jövő Formula E-autóját, és alig jutott szóhoz
Videó forrása: SNTV
”Wolff és Marko is tárgyalásban állt velünk, és ment a nyomás mindkettejük részéről, hogy írjuk alá a szerződést. Mi pedig tettük a dolgunkat és megtaláltuk a lehető legjobb környezetet Max számára.”
Jos elmondása szerint ehhez egy 20 perces beszélgetés kellett Markóval, ami, ahogy ő fogalmazott egy tipikus Marko-féle beszélgetés volt.
”Jól emlékszem. Épp Hockenheimben voltam, és ez a megbeszélés annyira jellemző volt Helmutra. Odajött az asztalunkhoz és azt mondta, hogy mindössze 20 perce van. Én erre azt válaszoltam, hogy az több mint elég egy beszélgetéshez."
Ezzel nyitott: ’azt akarom, hogy Max a következő szezonban nálunk versenyezzen’.
”Nagyon meglepődtem ezen a mondaton. Én meg mondtam, hogy ’oké, Helmut, csináljuk meg, de ne csak egy évre, hanem kettőre’.”
”Mivel Max akkor még nagyon fiatal volt, úgy gondoltam, hogy szüksége lesz egy évre a beilleszkedéshez, de a második szezonban már meg fogja tudni mutatni, hogy mit tud.”
”De ő már az elsőben megmutatta, nagyon gyorsan és nagyon jól alkalmazkodott, így már a második évben felkerült a Red Bullhoz.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/03/16/image-00d8b503-0d73-417d-adb2-390ee7ef8c32-85-2560-1440.jpeg)
"Semmi köze a teniszhez, de..." Sinner gratulált Antonelli első futamgyőzelméhez a Forma-1-ben
Videó forrása: SNTV
Egészen konkrétan 2016-ban az ötödik versenyét már a Red Bull színeiben futotta a Spanyol Nagydíjon. És rögtön győzelemmel kezdett, Kimi Räikkönent nyomta le a célban bő hat tizeddel.
Verstappen most már 71 futamgyőzelemnél, 131 dobogónál és négy világbajnoki címnél jár.
Ami Wolffot illeti, nos, sajnálja, hogy nem sikerült őt megszereznie.
”Először 2013-ben beszélgettünk, még a Forma-3 előtt. Aztán eljöttek hozzám Bécsbe, és néhány órát beszélgettünk a srác jövőjéről.”
”Hogy bánom-e, hogy nem jött össze a dolog Maxszal? Persze. De ez akkor nem volt reális opció. Volt két versenyzőnk, Lewis és Nico, akikkel én elégedett voltam. Aztán 2016 végén, amikor Nico elment, Valtteri volt opció, de Max akkor már elérhetetlen volt.”
via planetf1
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- „A Ferrarinál érzik a hasonlóságot Schumacher és Hamilton között” – véli a korábbi mérnök
- "Bár jelentős a hátrányunk, emlékszünk, mi történt tavaly" – Andrea Stella még hisz a címvédésben
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés