Bottas éveken át hazugságban élt Hamilton mellett
Publikálva 27/12/2023 - 14:02 GMT+1
Valtteri Bottas az Autosportnak elmondta: minden szezonnak úgy vágott neki, hogy elhitette magával: képes legyőzni Lewis Hamiltont. Csak akkor tudta elfogadni, hogy a hétszeres világbajnok számos tekintetben gyorsabb nála, amikor már biztossá vált, hogy nincs jövője a Mercedesnél. Bottas úgy gondolja, hasonló cipőben jár mostanság Sergio Pérez is.
Valtteri Bottas csak az utolsó mercedeses szezonjában ismerte el, hogy nincs Lewis Hamilton szintjén - Fotó: Nelson Almeida
Fotó: AFP
Valtteri Bottas szerint nehéz elfogadnia egy versenyzőnek, hogy valaki szinte mindig gyorsabb nála.
A finn pilóta öt szezont húzott le a Mercedesnél, melynek színeiben 20 pole pozíció, 10 futamgyőzelem és összesen 58 dobogó került a neve mellé. Mindez nem hangzik rosszul, ám ha azt is hozzátesszük, hogy a korszak legdominánsabb autójában érte el ezeket az eredményeket, a pohár már inkább félig üresnek tűnik.
Természetesen nem a véletlen műve, hogy Bottasnak „csak” ennyi jutott osztályrészül 2017 és 2021 között, a csapaton belül ugyanis Lewis Hamilton volt a riválisa, akivel legjobb éveiben is csak néhány futamon tudta felvenni a versenyt.
Pedig a finn versenyző sokáig hitt abban, hogy ha minden összeáll, akkor Nico Rosberghez hasonlóan, legalább egy évben el tudná csípni a hétszeres világbajnokot.
„Majdnem öt éven át tagadásban éltem” – ismerte el Bottas az Autosportnak. „Minden évben úgy tértem vissza, hogy a bajnoki címért akartam harcolni, vagyis hinnem kellett magamban. Csak amikor elhagytam a csapatot jöttem rá arra, hogy bizonyos dolgokkal jobban boldogulok. Ekkor már szabad volt elfogadnom ezeket.”
Bottas akkor békélt meg ezzel a helyzettel, amikor a 2021-es évad során közölte vele a csapata, hogy ezúttal nem kapja meg az egyéves szerződéshosszabbítást, mert a Williamsnél remeklő George Russellt ülteti a helyére. A finn hozzátette: nagyon nehéz egy versenyzőnek megemésztenie, hogy a csapattárs szinte folyamatosan gyorsabb nála.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/12/05/3266336.jpg)
Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Mercedes) a 2021-es Szaúdi Nagydíjon
Fotó: Getty Images
„Lewis esetében csak az utolsó évben tudtam elfogadni, hogy nehezemre esik egy teljes szezonon keresztül legyőzni őt ugyanabban az autóban, és hogy valószínűleg bizonyos területeken jobb pilóta. Versenyzőként nehéz ezt bevallani.”
A finn úgy gondolja, hasonló helyzetben van Sergio Pérez is, aki jövőre már a negyedik évét kezdi meg Max Verstappen csapattársaként, és hiába volt nagy a teljesítményük közötti különbség, újra el kell hitetnie magával, hogy képes felvenni a versenyt a háromszoros világbajnokkal.
Bottas arról is beszélt, biztatták-e a csapaton belülről azzal, hogy megszorongathatja Hamiltont.
„Semmit sem bántam meg, mert trükkös helyzetben voltam az egyéves szerződések miatt. Tudtam, hogy ha a világbajnoki címért akarok harcolni, akkor be kell ásnom magam a csapatba. Amennyiben seggfejként kezdtem volna viselkedni, elég könnyedén elveszítettem volna az állásomat. Nekik mindig megvolt az esélyük, hogy valaki mást igazoljanak a helyemre.”
Forrás: Autosport
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés