Toto Wolff: Aki azt várja, hogy már az első évében bajnok lesz Antonelli, az csalódni fog

Toto Wolff még most is úgy gondolja, helyes döntés volt bizalmat szavazni Andrea Kimi Antonellinek. A 18 éves olasz versenyzőt elsősorban a 2026-os szezonra szeretnék minél jobban felkészíteni, az újonc évében nem is várnak tőle kimagasló eredményeket. Azt legalábbis semmi esetre sem, hogy már az első idényében harcba szálljon a bajnoki címért.

Kimi Antonelli a Mercedesnél

Fotó: AFP

Toto Wolff biztos benne, hogy Kimi Antonelli bizonyítani fog, de nem vár tőle csodákat az első szezonjában.
Lewis Hamilton váratlan távozása komoly dilemma elé állította a Mercedest. A csapatnak három lehetősége volt: szerződtetni egy hasonlóan nagy nevet (lényegében Max Verstappent), keresni egy átmeneti megoldást, aki kiegészítheti George Russellt, vagy lehetőséget adni egy fiatal versenyzőnek. Toto Wolff végül utóbbi mellett döntött, így jövőre bemutatkozhat Andrea Kimi Antonelli a Forma-1-ben.
Az olasz pilóta számára nem újdonság, hogy néhány lépcsőt kihagyva egyből a mély vízbe kerül. Az F4-es sorozatokban elért sikereit követően a Mercedes egyből a Forma-2-be vezényelte, ahol a Prema nehézségei ellenére sem vallott szégyent, két győzelmet szerzett, és a hatodik helyen zárta az évet. Jövőre azonban a legmagasabb szinten kell bizonyítania, ráadásul egy olyan autóban, amellyel akár a dobogókért is harcban lehetnek.
Wolff tisztában van azzal, hogy nagy kockázatot vállaltak Antonellivel, de biztos benne, hogy a tehetséges versenyző meghálálja a bizalmat. A csapatfőnök ugyanakkor óva intett mindenkit attól, hogy már az első évében a legjobb versenyzőkhöz mérjék Antonellit, szerinte időre lesz szüksége ahhoz, hogy felvegye a ritmust.
"Abban bízunk, hogy ez inkább előbb, mint később következik be" – nyilatkozta az osztrák. "Ha azt várjátok tőle, hogy már Melbourne-ben pole-ban lesz, megnyeri a versenyt, és a világbajnoki címért harcol, az elég rizikós, mert nem fog megtörténni. Amennyiben úgy gondolunk rá, hogy a srác 18 éves, nagyon tehetséges, de először még fejlődnie kell és lesznek hibái is, akkor kevesebb a kockázat."
Nem Antonelli lesz az egyetlen újonca a mezőnynek. Rajta kívül Jack Doohan (Alpine), Gabriel Bortoleto (Sauber), Isack Hadjar (Racing Bulls) és a korábbi premás csapattárs, Oliver Bearman (Haas) is az első idényét kezdi a királykategóriában. Wolff elárulta: Bearman és később Franco Colapinto nagyszerű beugrásai győzték meg a csapatot arról, hogy az életkor nem akadály, és a fiatal versenyzők is készen állnak a Forma-1-re.
"Hirtelen mindenki látta, hogy a fiatal versenyzők is nagyon magas szinten kezdenek" – jelentette ki Wolff, aki azt is elmondta, mit várnak elsősorban Antonellitől. "2025-öt átmeneti évként kezeljük, és szeretnénk felkészíteni 2026-ra, amikor mindenkinek a nulláról kell kezdenie mindent."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés