Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Hamilton elnézést kért a csapattól, de nem ostorozza magát a hiba miatt

Eurosport Magyarország

Publikálva 02/10/2022 - 21:32 GMT+2

Remekül indult, de pocsékul zárult Lewis Hamilton számára a Szingapúri Nagydíj: a hétszeres világbajnok még nem tudja, miért fékezte el magát, de elnézést kért a csapatától. Hamilton úgy érzi, esőben még mindig nehezen vezethető a Mercedes, ám ezzel együtt is benne volt a jobb szereplés a csapatban. Ígéri: innen is talpra fognak állni.

Lewis Hamilton

Fotó: AFP

Szingapúr előtt bizakodó volt a Mercedes, a futam azonban rémálomszerűen alakult a csapat számára.
George Russell a szombati szoftverhiba miatt csak a 11. helyen zárta az időmérőt, ami után a csapat jobbnak látta bevállalni a teljes motorcserés büntetést. A fiatal brit számára ezzel véget is ért a verseny érdemi része, Szingapúrban ugyanis nem egyszerű az előzés, pláne nem egy folyamatosan száradó pályán, ahol csak az ideális íven lehet autózni.
A Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton viszont a 3. helyről rajtolhatott, és – főleg Max Verstappen és a Red Bull bakija miatt – még a győzelem is megfordulhatott a gondolataik között. Ehhez képest Hamilton csak a 9. helyen ért célba, több mint egy perccel lemaradva a győztes Sergio Péreztől. A brit versenyét egy szokatlan dolog tette tönkre: a saját hibája.
„Tudtam, hogy ott véget ért a verseny. Előfordulnak ilyenek. Nem fogom megbüntetni magam egy hiba miatt. Trükkös körülmények vártak ránk, ami mindenkire igaz, és a mi autónk problémái – akármik is legyenek azok – a nedves pályán felerősödnek. Nagyon-nagyon nehéz esőben vezetni vele” – fogalmazott a leintés után Hamilton.
A brit pilóta a rajtnál egy helyet elveszített Carlos Sainzcal szemben, utána pedig beragadt a spanyol mögé, akinek meglepően rossz volt a versenytempója. Hamilton vele volt csatában akkor is, amikor elmérte az egyik féktávot, és a gumifalban kötött ki, letörve ezzel az első szárnyát. Bár a kiállásnál átváltott a slick gumikra, az ütközés rengeteg időbe és pozícióba került.
Nem tudom, mi történt, rá fogok nézni az adatokra. Sokat pattogott az autó, és aztán jött az elfékezés. Egyelőre nem tudom, hogy mi volt az oka.
Hamilton a rajtot követően szóvá tette, hogy Sainz leterelte a pályáról, állítása szerint azonban nem azért említette, hogy megbüntessék a Ferrari-pilótát. „Rendben volt. Azért beszéltem róla, mert nem akartam, hogy azt gondolják, simán csak letértem a pályáról a bukótér miatt, mivel valóban kényszerítettek, ez volt az oka.”
picture

Lewis Hamilton

Fotó: Getty Images

A brit elismerte: hiába lehetett volna erősebb tempója, ahhoz nem volt meg a sebessége, hogy megelőzze Sainzot. „Nehezen indult a verseny, aztán beragadtam Carlos mögé. Azt nem tudom, miért volt ennyire lassú. Viszont az is nyilvánvaló, hogy nem voltam elég gyors az előzéshez ilyen körülmények között.”
„Voltak olyan pillanatai az autónak, amikor nem volt annyira rossz” – felelte arra a kérdésre, van-e valami pozitívum a hétvégéről. „De az ez autó már csak ilyen: vagy működik, vagy nem. Voltak pozitívumok. Sajnálom, hogy nem sikerült pontokra váltani a csapatnak. Talán hármat sikerült összegyűjteni. De ezt is elfogadjuk.”
Hamilton, ha ostorozni nem is akarta magát a rontás miatt, a csapattól azért elnézést kért. „Reménykedtünk egy alávágásban, ezen dolgoztunk, de mindezt dobhattuk is ki az ablakon az elfékezés miatt. Elnézést kérek ezért a csapattól, de tanulni fogunk belőle, és visszatérünk” – fogadkozott a hétszeres világbajnok.
Forrás: Autosport
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés