Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

„Szerintem tökutolsók lesznek” – Verstappen szarkasztikusan reagált a Mercedes problémáira

Németh Dániel

Publikálva 18/03/2022 - 19:16 GMT+1

Max Verstappen továbbra sem hiszi, hogy a Mercedes annyira lassú lesz, ahogyan azt Lewis Hamiltonék állították a napokban. A világbajnok pilóta – jó adag szarkazmussal – megjegyezte: amennyiben a mercedesesek nyilatkozatai lennének mérvadóak, a rajtrács végéről indulnának 2017 óta.

Max Verstappen - fotó: Mazen Mahdi

Fotó: AFP

Úgy tűnik, Max Verstappen már most unja a Mercedes valós tempóját firtató kérdéseket.
A pénteki szabadedzésekkel hivatalosan is elkezdődött a 2022-es Forma–1-es szezon első versenyhétvégéje, amelyen már valóban kirajzolódhat valamilyen erősorrend a csapatok között.
Érthető módon a sajtótájékoztatókon is rendre előkerültek ezek a kérdések, elsősorban a Mercedes kapcsán, amely gyengébb formát mutatott a tesztek során, és a versenyzői is csak óvatosan mertek fogalmazni az esélyeikkel kapcsolatban.
„Szerintem tökutolsók lesznek, legalábbis a nyilatkozataik alapján” mondta szarkasztikusan Verstappen még az első szabadedzést megelőzően. „Borzasztó az autójuk, mint ahogyan a 2017-es tesztek óta minden egyes alkalommal.”
Nem, de ki fog derülni, és biztos vagyok benne, hogy versenyképesek lesznek
- váltott némileg komolyabb hangvételre.
Azóta mindkét pénteki szabadedzés lement, de a Mercedes továbbra sem mutatott meggyőző tempót és teljesítményt. George Russell ugyan mindkét gyakorláson elcsípte a negyedik helyet, Lewis Hamilton a hetedik és a kilencedik helyen zárt.
picture

Lewis Hamilton a 2022-es Bahreini Nagydíjon

Fotó: Getty Images

Verstappent arról is megkérdezték, nem érzi-e úgy, hogy az előző idény botrányai után bizonyítania kell. „Nem. Már bizonyítottam azzal, hogy nekem volt a legtöbb győzelmem, pole-om és én töltöttem a legtöbb kört az első helyen. Ezt az emberek hajlamosak elfelejteni.”
„A jelek szerint ők csak Abu-Dhabit veszik figyelembe. Ha megnézed az előző évet, még több győzelmünk és rajtelsőségünk lehetett volna. Nagyon nehéz lesz ezt megismételni” – hangsúlyozta a holland versenyző.
A mezőnyben Hamilton mellett két többszörös világbajnok is van: az Alpine színeiben versenyző Fernando Alonso, illetve az Aston Martinnál szereplő Sebastian Vettel. Őket arról kérdezték, nagyobb nyomás nehezedik-e Verstappenre most, hogy már címvédőként áll rajthoz.
„Őszinte leszek, az már elég régen volt” – mondta nevetve Vettel. "Amennyire én emlékszem, inkább lökést adott, mert bizonyos tekintetben nagy súlyt vesz le a vállaidról. Nagyszerű érzés világbajnokként kezdeni egy szezont.”
picture

Sebastian Vettel, Fernando Alonso és Charles Leclerc

Fotó: Imago

„Ott van az autódon az egyes szám, ami megtiszteltetés. Szerintem mindannyian ebben a helyzetben szeretnénk lenni. Mégis csak egy embernek adatik meg, szóval ezt nem tekintem extra tehernek. Ha már valamit jelent, akkor inkább lökést. Szerintem ő is így fogja megélni, de minden ember más.”
„Kevesebb nyomás van rajtad, mert már elérted az egyik álmod. Onnantól kezdve sokkal nagyobb élmény. Annak tudatában mész a versenyekre, hogy egyszer világbajnok lettél, és persze mindig próbálsz küzdeni a címekért, hogy még több legyen” – tette hozzá Alonso.
Hasonlóan vélekedett a témában Verstappen is. „A motiváció változatlan, vagy talán még több is, mert még mindig nyerni akarsz. Gyerekként F1-es pilóta szeretnél lenni, arról álmodozol, hogy világbajnok leszel. Ezt már sikerült elérni, szóval az akaratból és a vágyból fakadó nyomás megszűnt.”
Azt mindenesetre kizárta a holland versenyző, hogy a tavalyi sikerek hatására elszálljon vele a ló, erre szerinte az édesapja a garancia. „Úgy nőttem fel, hogy ez nem történhet meg. Az apám gondoskodott erről.”

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés