Eurosport
Ismét Verstappen volt a legjobb
Publikálva 27/06/2021 - 16:37 GMT+2
A 23 éves Verstappennek ez az idei negyedik, egyben pályafutása 14. F1-es futamgyőzelme.
Max Verstappen gana el Gran Premio de Estiria
Fotó: Getty Images
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Stájer Nagydíjat Spielbergben, ezzel 18 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontversenyben a címvédő és hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit pilótájával szemben.
A holland versenyző mögött legnagyobb riválisa, Hamilton ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a másik Mercedest vezető finn Valtteri Bottas futott be.
A rajt után Verstappen megtartotta az első helyet, mögé Hamilton sorolt be, míg a harmadik helyért nagy csata kezdődött Lando Norris (McLaren) és Sergio Pérez (Red Bull) között, végül azonban a brit pilóta meg tudta tartani startpozícióját. Tíz kör elteltével Verstappen három másodperccel vezetett Hamilton előtt, Norris hátránya pedig már csaknem 10 másodperc volt az élen száguldó holland versenyzővel szemben. Pérez hamarosan újfent harcba szállt a harmadik helyért, és meg is előzte Norrist, akit aztán kisvártatva Bottas is lehagyott.
Az első kerékcserékre a 28-29. körben került sor, előbb Pérez, majd Bottas, aztán Hamilton, s végül Verstappen is új gumikat kapott. A Red Bull holland versenyzője megtartotta az első helyet és 4,5 másodperccel vezetett Hamilton előtt, míg Bottas a boxkiállások alatt megelőzte Pérezt.
Féltávnál úgy tűnt, hogy Hamilton közeledik Verstappenhez, de a folytatásban a Red Bull versenyautói jobban működtek, mint a Mercedes gépei, így a brit címvédőnek nem volt valós esélye utolérni holland riválisát. Pérez a harmadik hely megszerzéséért üldözte Bottast, de a Red Bull inkább behívta a boxba egy újabb kerékcserére, hogy a mexikói versenyzőnek legyen lehetősége a plusz egy vb-pontot érő leggyorsabb kör megfutására.
Pérez teljesítette is ezt a feladatot, ráadásul az utolsó körben még majdnem meg tudta támadni Bottast is a harmadik helyért, de végül ez nem sikerült neki. A Mercedes ugyanakkor a 70. körben behívta kerékcserére Hamiltont, aki így majdnem új gumikkal az utolsó körben megfutotta a leggyorsabb kört, és megszerezte a plusz egy pontot.
Végeredmény, Stájer Nagydíj, Spielberg (71 kör, 306,452 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:22:18.925 óra2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 35.743 másodperc hátrány3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 46.907 mp h.4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 47.434 mp h.5. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1 kör h.7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1 kör h.8. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1 kör h.9. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1 kör h.10. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1 kör h.
leggyorsabb kör: 1:07.058 perc, Hamilton (71. kör)
pole pozíció: Verstappen
A vb-pontversenyek állása 8 futam után (még 15 van hátra), versenyzők:
1. Verstappen 156 pont2. Hamilton 1383. Pérez 964. Norris 865. Bottas 746. Leclerc 587. Sainz 508. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 379. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 3410. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 3011. Alonso 1912. Stroll 1413. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1214. Cunoda 915. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 116. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1
csapatok:
1. Red Bull 252 pont2. Mercedes 2123. McLaren 1204. Ferrari 1085. Alpha Tauri 466. Aston Martin 447. Alpine 318. Alfa Romeo 2
A vb a jövő hétvégén folytatódik ugyanitt, az Osztrák Nagydíjjal.
MTI
Ha szeretnél minden reggel értesülni a legfrissebb híreinkről, iratkozz fel HÍRLEVELÜNKRE!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés