Forma-1: McLaren 1-2 a barcelonai időmérőn. a vb-pontversenyt vezető Oscar Piastrié a rajtelsőség a Spanyol Nagydíjra

Spanyol Nagydíj - A világbajnoki pontversenyben éllovas Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

Kövesd a 2025-ös Roland Garrost élőben az elejétől a végéig az Eurosporton!

Videó forrása: Eurosport

A 24 éves pilótának ez az idei, egyben pályafutása negyedik pole pozíciója.
Piastri mögött csapattársa, a brit Lando Norris végzett az időmérőn a második helyen, a harmadik rajtkocka pedig a címvédő, négyszeres vb-első holland Max Verstappené lett a Red Bull-lal. Érdekesség, hogy csapattársa, a japán Yuki Tsunoda csak az utolsó, 20. helyről startolhat majd.
A rendkívüli esemény nélkül lezajló időmérő utolsó szakaszában a két McLaren vívott nagy csatát az első helyért, továbbá Verstappen, illetve a két Mercedes és Ferrari is jól teljesített. A holland és a negyedik helyezett brit George Russell (Mercedes) azonos idővel zárt, közöttük az döntött, hogy Verstappen futotta meg előbb leggyorsabb körét.
A 66 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:
  • Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
  • Lando Norris (brit, McLaren)
2. sor:
  • Max Verstappen (holland, Red Bull)
  • George Russell (brit, Mercedes)
3. sor:
  • Lewis Hamilton (brit, Ferrari)
  • Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)
4. sor:
  • Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  • Pierre Gasly (francia, Alpine)
5. sor:
  • Isack Hadjar (francia, RB)
  • Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
6. sor:
  • Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
  • Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber)
7. sor:
  • Liam Lawson (új-zélandi, RB)
  • Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
8. sor:
  • Oliver Bearman (brit, Haas)
  • Nico Hülkenberg (német, Sauber)
9. sor:
  • Esteban Ocon (francia, Haas)
  • Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)
10. sor:
  • Franco Colapinto (argentin, Alpine)
  • Yuki Tsunoda (japán, Red Bull)
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés