Idén is Verstappen győzött Barcelonában

A címvédő, háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat Barcelonában, ezzel tovább növelte előnyét a pontversenyben.

GP Spagna - Max Verstappen

Fotó: Getty Images

A 26 éves Verstappennek - aki sorozatban harmadszor győzött a Barcelona melletti aszfaltcsíkon - ez pályafutása 61. futamgyőzelme, az idei szezonban hetedszer győzött.
Mögötte Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, a harmadik pedig a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes szintén brit pilótája lett.
A versenyzők ideális körülmények között vághattak neki a 66 körös száguldásnak, s a brit George Russell (Mercedes) a negyedik helyről szenzációsan kapta el a startot. Csapattársát lerajtolta, az egymásra figyelő Verstappent és Norrist pedig körbeautózta - utóbbi a pole pozícióból egészen a harmadik helyig csúszott vissza.
A hollandok címvédője a harmadik kör legelején, a célegyenes utáni féktávon megelőzte Russellt, és azonnal ellépett riválisától. Norris nem szakadt le honfitársáról, de amikor mindenki végzett az első kerékcserékkel - a 15. és a 25. kör között - csak az ötödik helyre jött vissza, mert csapata jóval tovább kint tartotta a lágy keveréken, mint a többieket.
A boxutca-látogatások után Verstappen, Russell, Hamilton volt a sorrend az élen, mögöttük Sainz, Norris és Gasly száguldott, a pontszerző helyeken még Leclerc, Ocon, Pérez és Piastri haladt. Norris folyamatosan előzte le riválisait a frissebb gumikon, a 35. körben már második volt és elkezdte üldözni az élen zavartalanul köröző Verstappent. Igazán közel azonban az újabb kerékcserék után sem tudott kerülni a mclarenes versenyző a red bulloshoz, de Norris második helyt sem veszélyeztette senki. A hajrában a lágy gumikon száguldó Hamilton megelőzte csapattársát és feljött a dobogóra.
picture

Max Verstappen (Red Bull) és Lando Norris (Aston Martin)

Fotó: Getty Images

A világbajnoki idény jövő hétvégén az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.
Végeredmény, a vb-pontversenyek állása
Végeredmény:Spanyol Nagydíj, Barcelona (66 kör, 307,236 km, a pontszerzők):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:28:20.227 óra2. Lando Norris (brit, McLaren) 2.219 másodperc hátrány3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 17.790 mp h.4. George Russell (brit, Mercedes) 22.320 mp h.5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 22.709 mp h.6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 21.028 mp h.7. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 33.760 mp h.8. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 59.524 mp h.9. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:02.025 perc h.10. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:11.889 p h.
leggyorsabb kör: 1:17.115 perc (Norris, 51. kör)
pole pozíció: Norris
A vb-pontversenyek állása 10 futam után (még 14 van hátra):
versenyzők:1. Verstappen 219 pont2. Norris 1503. Leclerc 1484. Sainz 1165. Pérez 1116. Piastri 877. Russell 818. Hamilton 709. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 4110. Cunoda Juki (japán, RB) 1911. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1712. Danie Ricciardo (ausztrál, RB) 913. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 614. Nico Hülkenberg (német, Haas) 615. Gasly 516. Ocon 317. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 218. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1
csapatok:1. Red Bull 330 pont2. Ferrari 2703. McLaren 2374. Mercedes 1515. Aston Martin 586. RB 287. Alpine 88. Haas 79. Williams 2
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés