A Mercedes stratégái ismét nagyot húztak. De vajon csak ennek köszönhette Lewis Hamilton a hétvégi sikerét?

Okos stratégiájának és Lewis Hamilton kiváló versenytempójának köszönhetően újabb győzelmet könyvelhetett el a Mercedes a Spanyol Nagydíjon. A recept ráadásul ismerős lehet, hiszen hasonlóan a két évvel ezelőtti Magyar Nagydíjhoz, Toto Wolffék az extra kerékcseréjükkel adtak mattot az élen haladó Max Verstappennek, akinek a végén esélye sem volt a védekezésre. Az adatok alapján viszont mindenképpen bajban lett volna a végén a holland.
A futam a lassan szokásosnak mondható Hamilton-Verstappen csörtével indult, amelyből a második helyről rajtoló holland jött ki jobban. A red bullos azonban egy idő után érezte, ennek ellenére ez nem az ő versenyük lesz. „Előre láttam, hogy ez lesz. Hamilton már akkor gyorsabb volt, amikor a lágyak végét jártuk, a közepeseken pedig sokkal nagyobb volt a tempójuk, így ha másodpercen belül tud maradni, nem sokat tehettünk volna vele szemben.”
Forma 1
Verstappen szerint csapatának tanulnia kell a múlt hibáiból
TEGNAP 19:07
Egy extra kiállást bevállaltak, és akkor már tudtam, hogy vége. Nekem már gondjaim voltak a gumikkal, ő pedig egyre csak közeledett, béna kacsaként vártam.
„Egyértelmű, hogy nem volt meg a tempónk. Egyszerűen túl lassúak voltunk. Így lehet ezt összefoglalni, nincs miről beszélni. Próbáltam a tőlem telhető legjobb formában menedzselni, óvtam a gumikat meg minden, de ez egyszerűen nem elég, ha ilyen tempóban nyomják mögötted. Több tempóra van szükségünk. Persze stratégiailag is próbáljuk tartani a lépést, de ha korábban megyünk ki a második kiállásra, nem hiszem, hogy sikerült volna utolérnem Lewist.”
Mi lehet az oka a Red Bull visszaesésének? Mi rontotta ilyen szinten a versenyképességüket Barcelonában? Egyetlen körön hasonló tempóra voltak képesek, a hosszabb etapokon azonban kiderült: az autójuk jobban fogyasztja a hátsó gumikat, mint a Mercedes. Korábban is voltak arra utaló jelek, hogy a Red Bull hamarabb éri el az üzemi hőfokot, Imolában a verseny elején a holland 11 kör alatt 5 másodpercnyi előnyt autózott ki Hamiltonnal szemben.
Mivel a Red Bull nagyobb hangsúlyt fektet az orr részre, az autó eleje is jobban tapad, ugyanakkor ez növeli a hátsó gumik terhelését. Barcelonában ez problémásnak bizonyult, mivel a pálya aszfaltja alapból gyilkolja az abroncsokat, tele van hosszú kanyarokkal és nem nagyon van olyan rész, ahol hűteni lehet egy kicsit a gumikat. A kopás szempontjából tehát ez egy kiemelkedően megterhelő pálya.

Max Verstappen a rajtnál megelőzte Lewis Hamiltont.

Fotó: Getty Images

Mindezt a Red Bull a hátsó leszorítóerő növelésével próbálta ellensúlyozni, csökkentve az autó hátuljának csúszkálását, kontrollálva a gumik hőmérsékletét. A pénteki szabadedzéseken Sergio Pérez teljesítette a legjobb hosszú etapokat, igaz, ezek a gyakorlás rövidsége miatt csak 10 körösek voltak. Ezzel a szárnybeállítással viszont a Red Bullok a célegyenes végére 10 km/h-val voltak lassabbak a Mercedeseknél, amit kénytelenek voltak orvosolni a vasárnapi verseny előtt.
Szombatra ezért alacsonyabb leszorítóerőt generáló szárnyakat választott a csapat, amelyek 5 km/h-re csökkentették a hátrányt, miközben a Red Bull egykörös tempója változatlanul erős maradt. Hamilton azt jósolta, hogy a közvetlen rivális előnyben lesz az egyenesekben a Mercedeshez képest, de az adatok ezt nem támasztották alá: az időmérő edzésen a rajtvonalhoz érve még fej-fej mellett haladt a két autó (11. és 12. leggyorsabbak voltak), a célegyenes végére azonban kinyílt az olló.

Amíg a Mercedes 33 km/h-t gyorsult, a Red Bull csak 28-at, amivel Verstappen már csak a 18. volt a mezőnyben, Hamilton viszont a 12. Akárhogy is, a sebességkülönbség legalább kezelhető lett.

A kisebb szárny miatt azonban a Red Bull hátulja is jobban csúszkált, ami ezen a pályán azt eredményezte, hogy az autó sokkal jobban fogyasztotta a gumikat. Másképp fogalmazva: úgy tűnt, nem nagyon van olyan megoldás, amivel a Red Bull be tudná védeni saját magát a Mercedesekkel szemben. Vagy az egyenesekben voltak védtelenek, vagy pedig a gumikopás terén kerültek hátrányba a címvédővel szemben.

Lewis Hamilton a közepes gumikon a végén sokkal gyorsabb volt Max Verstappennél.

Fotó: Getty Images

Ezt az előny tovább élezte azzal a Mercedes, hogy a vasárnapi versenyre két szett közepes gumit tartogatott, miközben a Red Bullnak csak egy közepes és egy kevésbé tartós lágy maradt a raktáron. Amennyiben a várakozásoknak megfelelően egykiállásos futamot teljesítenek, ennek nem lett volna jelentősége, onnantól kezdve viszont nyilvánvaló stratégiai hátránnyá vált, amikor kiderült, hogy a kétkiállásos taktika a hatékonyabb.
Amikor Hamilton a 42. körben kiállt kereket cserélni, 24 kör volt még hátra a versenyből, ami a közepes keveréken kényelmes etapnak felelt meg. Erre a húzásra a Red Bull legfeljebb lágy gumikkal reagálhatott, ami szintén kibírta volna a végéig, hosszabb távon azonban lelassult volna annyira, hogy a holland pilóta ne tudja utolérni a hétszeres világbajnokot. Verstappen és a Red Bull kezében tehát nem volt olyan ütőkártya, amit ki tudtak volna játszani.
A Red Bull problémái ezúttal pályaspecifikusak voltak, a Mercedesnek minden megoldásnál volt valamekkora előnye velük szemben. Monacóban, ahol minden azon múlik, ki tudja a legnagyobb leszorítóerőt generálni, minimális jelentősége lesz a légellenállásnak vagy a gumikopásnak. Ez alapján pedig olyan pálya lehet, ami kifejezetten kedvezhet a Red Bullnak.
Forrás: F1
Azerbaijani Grand Prix
Négy piros zászló után Leclerc szerezte meg a pole-t
05/06/2021 13:50
Monaco Grand Prix
Dráma a Mercedesnél (is), Verstappen nyerte a monacói Nagydíjat
23/05/2021 15:00