Vad elmélet jelent meg Sergio Pérezről, akin egyre nagyobb a nyomás

Sergio Pérez kiválóan kezdte a 2023-as idényt, de viszonylag hamar elfogyott a lendület. A mexikói pilótának borzasztóan alakult az előző három versenye is, és újra felmerültek a jövőjével kapcsolatos kérdések. Ebben a hangulatban dobott be egy meglehetősen vad elméletet egy Reddit-felhasználó, amit annyian felkaptak, hogy a Red Bull kénytelen volt közleményt kiadni.

Sergio Pérez kapcsán vad állítások jelentek meg, a csapat cáfolta

Fotó: AFP

Sergio Pérez cáfolta, hogy a visszavonulását tervezné. De miért kellett egyáltalán külön hangsúlyoznia ezt?
Magas labda, de nem: a mexikóit nem az előző három futam sikertelensége után szembesítették azzal a kérdéssel, akarja-e még egyáltalán a Forma-1-et. A pletykát néhány nappal ezelőtt egy Reddit-felhasználó indította el, aki azt állította: a Red Bull már a Japán Nagydíj előtt közölte a versenyzővel, hogy 2024-ben nem tartanak igényt a szolgálataira.
A bejegyzés szerint ez azt is magyarázza, miért teljesített gyengén Japánban és Katarban is a versenyző, miközben csapattársa, Max Verstappen két újabb győzelmet szállított a Red Bullnak. A jól értesültség látszatát keltő felhasználó szerint a Red Bull döntését követően a versenyző a visszavonulás mellett döntött, ami a hazai versenyén válik hivatalossá.
A feltételezést hiteles források nem erősítették meg, így normál esetben nem is írnánk róla, csakhogy a sztori akkorát futott a közösségi oldalakon, hogy a Red Bullnak és a versenyzőnek is közleményben kellett cáfolnia a feltételezést. „Egyáltalán nem igaz. Ez csak egy hoax” – válaszolta a csapat szóvivője a GPblognak.
„Szerződésem van a jövő évre. Fontos lesz, hogy jól teljesítsek, mert megvan bennem a szándék a folytatásra, szeretnék még lehúzni néhány évet” – mondta a pilóta a pletykákra utalva. „Hiszem, hogy még sokat meg tudok mutatni magamból a Forma-1-ben. Szeretnék még legalább három-négy évig itt maradni.”

Egyelőre kitart mellette a csapat

Pérez kapcsán meglehetősen furcsa a Red Bull kommunikációja, hiszen volt olyan hétvége, amely során Helmut Marko konkrét utalást tett a távozására, később aztán ő maga cáfolta, hogy a leváltásán gondolkoznának. Hivatalosan mindenesetre az az álláspont, hogy jövőre is a mexikói lesz Verstappen csapattársa.
picture

Sergio Perez és Helmut Marko a 2023-as Olasz Nagydíjon

Fotó: Getty Images

Ennek fényében minimum érdekes, hogy Marko a múlt heti futam után arról beszélt: egyetért azzal a megállapítással, miszerint Péreznek csapatváltásra lenne szüksége.
„Most egyszerűen csak a Verstappen melletti sors miatt szenved. Ugyanez volt a helyzet Gasly esetében is. Ebből a szempontból Péreznek környezet- és csapatváltásra lenne szüksége. Meglátjuk, hogyan alakul a következő két verseny, de a csapat tisztában van azzal, hogy válságba került” – magyarázta Marko, aki elismerte: tartanak attól, hogy Pérez elveszíti a második helyet.
„Checónak most az a feladata, hogy ne nézze Verstappent, és saját magából kihozza a legtöbbet. Mi próbálunk neki segíteni ebben. Ha megnézik, a csapat részéről nem volt kritika, csak támogatás. Talán bejön. Az sem könnyíti a helyzetét, hogy a következő két helyszínen nemzeti hősként tekintenek rá. Az USA-ban ráadásul sprintverseny lesz, pont ez nem hiányzik most neki.”

Egy fokkal keményebben

Marko egy másik interjúban egy kicsivel kritikusabb hangot ütött meg, és nyíltabban beszélt arról, nem elégedettek a mexikói teljesítményével, csak épp nincs olyan pilóta a piacon, aki reálisan átvehetné a helyét. Sőt: a Red Bull tanácsadója szerint az egész mezőnynek egy versenyzője van, aki tartaná a lépést Verstappennel.
„Lehet, hogy ismétlem önmagam, de szerződésünk van Pérezzel, amit tiszteletben kell tartanunk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy újra sínen legyen. Nincsenek alternatívák. Ellenkező esetben valószínűleg bajban lenne. Jelenleg egy versenyzőt látok, aki fel tudná venni a versenyt Maxszal: ő Fernando Alonso.”
Közben a Motorsport szerint a Globo nevű brazil lap arról írt, hogy közel sem annyira fix Pérez 2024-es helye, mint azt a Red Bull állítja, ugyanis a csapat ultimátumot adott a versenyzőnek. Ha nem sikerül biztosítani a második helyet a világbajnoki pontversenyben, akkor megköszönik neki az eddigi munkát, és Daniel Ricciardo váltja a 2024-es szezonra.

Az alternatíva

Kétségtelenül van valami furcsa abban, hogy épp a Red Bull hivatkozik érvényes szerződésre és beszél hiányzó alternatíváról. Előbbi ugyanis sosem foglalkoztatta a csapatot, és zokszó nélkül küldött el olyan versenyzőket, akik nem feleltek meg az elvárásoknak. Ami pedig az alternatívát illeti: az szinte mindig a rendelkezésükre áll, jelenleg még variálhatnak is a sorrenddel.
picture

Daniel Ricciardo

Fotó: Getty Images

Ricciardo kézenfekvő megoldás lenne, ha Pérez helyére keres alternatívát a csapat. A rutinja megvan, a beilleszkedéssel aligha lennének problémái, mindössze az a kérdés, kiheverte-e a mclarenes horroréveket. Ha igen, és meg tudja közelíteni legalább azt a formát, amit még a Renault színeiben hozott, akkor előrelépést jelenthet Pérezhez képest – a mostanihoz mindenképpen.
Ezzel a Liam Lawson-dilemma is megoldódna, ugyanis az idei remek beugrását követően megkaphatná a Yuki Tsunoda melletti ülést a jövőre új néven versenyző AlphaTaurinál. Ebben az esetben pedig jó eséllyel ott kötnénk ki, amit a Reddit-posztban is írtak: a kevés elérhető ülés miatt Pérez legalább egy évet kihagyna, vagy visszavonulna.
A mexikói esetében most csak az tűnik biztosnak, hogy szerződés ide vagy oda, nincs biztonságban az ülése, és gyorsan össze kell szednie magát. Az előző három futamon ugyanis öt pontot tudott összekaparni, ami rettenetesen kevés egy olyan autóban ülve, amely a sorozat történetének legdominánsabbjai közé tartozik.
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés