Megcsinálja a Red Bull, amibe a Mercedes belebukott? – Visszatérhet a kukába dobott koncepció

Az Autosport szerint az első három futamot követően a Red Bull változtatni fog az autóján, az új megoldás pedig hasonló lesz, mint a Mercedes zeropod koncepciója volt. Az oldaldoboz nélküli Mercedes innovatív volt ugyan, a pályán azonban sosem működött úgy, ahogyan azt megálmodták. Ha viszont a Red Bull megtalálta, hogyan lehet működésre bírni, nagyot nyerhet vele.

Max Verstappen és Sérgio Pérez az RB20 bemutatóján

Fotó: Getty Images

2022-ben a Mercedesé volt az egyik leginnovatívabb megoldás a mezőnyben. Egy probléma volt csupán: a gyakorlatban nem működött.
A csapat másfél éven át küszködött, hogy valahogyan működésre bírja az oldaldoboz nélküli, ha úgy tetszik: zeropod megoldását, de csak részsikerekig jutottak. Noha a 2022-es szezon második felében közelebb kerültek az élmezőnyhöz, George Russell révén futamgyőzelmet is szereztek Brazíliában, tavaly kénytelenek voltak elengedni a koncepciójukat.
Monacóban már egy hagyományosabb Mercedes gurult ki a pályára, ezt fejlesztették a 2023-as idény hátralévő részében, majd a 2024-es autójukat is a Red Bull által diktált irányvonal alapján tervezték meg, épp mint a mezőny nagy része.
A héten aztán bemutatták az új Red Bullt, amelyen ismét volt pár érdekesség, például az oldaldobozok terén, ami arra enged következtetni, hogy ők már egy másik koncepcióval kísérleteznek.
Ebben az a legérdekesebb, hogy a karcsúsított Red Bull, a fő légbeömlő irányába meghúzott mélyedésekkel, épp a 2022-es Mercedesre emlékeztet. Az Autosport szerint ez nem csak érzéki csalódás, sőt, az első három futamot követően extrémebb megoldásra vált majd a címvédő, amely még közelebb lesz a zeropod koncepcióhoz.

A lap azt írja, Bahreinben, Ausztráliában és Szaúd-Arábiában a hőség miatt alkalmazzák a konzervatívabb megoldást, Japánban viszont, ahol várhatóan sokkal hűvösebb lesz, már egy új verziót használnak majd.

Két évvel ezelőtt a Mercedes úgy számolt, hogy ha lekicsinyítik a karosszériát, azzal növelhetik a padlólemez felületét, amely a talajhatású autók esetében extra leszorítóerőt jelent. A steril körülmények között végzett szimulációk biztatóak voltak, a pályán azonban kiderült, hogy nagyon szűk az autó ideális tartománya.
Komoly gondot jelentett például a delfinezés, ami miatt kénytelenek voltak emelni a hasmagasságon, vagyis leszorítóerőt vesztettek. Az a kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a koncepcióban nagy potenciál rejlik, és ha Adrian Newey-ék megoldást találtak a Mercedest hátráltató gyermekbetegségekre, azzal hatalmasat nyerhetnek.
A lap azt is kiemeli, hogy a Red Bull nagy hangsúlyt fektetett a hűtési rendszer kidolgozására, mivel erre nem vonatkoznak az aerodinamikai tesztelésre vonatkozó korlátozások. A címvédő ezzel próbálta ellensúlyozni a költségvetési plafon túllépése miatt kapott büntetést, ami miatt 10%-kal kevesebb időt kapott a szélcsatornára és a CFD-szimulációkra.
Forrás: Autosport
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés