Csapat, stratégia, pilóták – a Red Bull tanácsadója a Mercedestől jobban tart, mint a Ferraritól

Helmut Marko a Kronen Zeitungnak adott interjúban kijelentette, szerinte 2023-ban is az élmezőnyben lesz a Red Bull, azonban sokkal nehezebb dolga lesz, mint a 2022-es szezonban. Ez pedig a Mercedes miatt alakulhat így, amely a kezdeti nehézségeit hátrahagyva újra az élcsapatok közé került, és strukturálisan is előnyösebb helyzetben van a Ferrarinál.

Formule 1 : Aston Martin reveal the AMR23

Videó forrása: Eurosport

Helmut Marko szerint a Red Bull 2023-ban is versenyképes lesz, a fő riválisa pedig a Ferrari helyett a Mercedes lehet a szezon során.
Nem indult tökéletesen a Forma-1 új érája a Red Bull számára, azonban a 2022-es szezon kezdeti nehézségein túllendülve elképesztő dominanciával fejezte be a szezont. Max Verstappen a körömrágós világbajnoki győzelmét követően tavaly már elsöprő fölénnyel húzta be az egyéni pontvadászatot, ráadásul ezúttal a konstruktőrök között is sikerült megszerezni az első helyet. Talán mondani sem kell, hogy az istálló 2023-ban sem szeretné lejjebb adni a céljait.
Figyelembe véve, mennyire domináns volt a tavalyi Red Bull, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy erős alapokra épít a csapat. Helmut Marko a Kronen Zeitungnak adott interjúban elárulta, az új autónál inkább fejlesztésre, mintsem valami forradalmi változtatásra törekedtek, de így is azt várja, hogy a vb-címért küzdjenek. A tanácsadó ugyanakkor nem számít dominanciára, és a Mercedes képében újra felbukkanhat egy olyan rivális, amely kiélezetté teheti a küzdelmet.
Az év ezen szakaszában mindenki azt gondolja, hogy fantasztikus autót épített, rengeteg leszorítóerővel. Mi a helyzet a Red Bull-lal?
Mivel nem nagyon változtak a szabályok, azt feltételezem, jó csomaggal rendelkezünk. Az autó hátulja kicsit rövidebb lesz, változtattunk még apróságokon. De nem vagyok műszaki szakember.
Semmi forradalmi?
Nem. Ez inkább az RB18-as továbbfejlesztése, mintsem forradalom. Figyeltünk a súlyra is, és sikerült csökkenteni az autó tömegét.
Voltak pozitív visszajelzések a Hondától, amely még most is a csapat partnere.
Sikerült némi teljesítményt felszabadítani, anélkül, hogy ezzel a megbízhatóságot veszélyeztettük volna. Annyit viszonyt biztosan nem, amennyit a Ferrarival kapcsolatban pletykálnak.
Ha már a motorpartnerek. Mi volt az oka annak, hogy végül a Forddal dolgoztok együtt?
Mert így a Red Bull Racing megtartja a teljes függetlenségét, a Fordnak nagyon sikeres története van a Forma-1-ben, ráadásul egy hatalmas vállalat, ami elképesztő potenciállal rendelkezik a technikai szektorban, legyen szó akkumulátorokról, turbókról és a szoftverről. Miután beszéltünk Bill Forddal és Jim Farley-val, elég gyorsan megállapodtunk az üzletről. Az együttműködést már most megkezdjük, ugyanakkor az erőforrásokat 2026-ig nem használjuk.
Arról is lehetett hallani, hogy a Honda is erőforrásokkal készül 2026-ra…
Igen, de ígéretet kaptunk, hogy optimális esetben egészen 2026 végéig velünk dolgoznak annak érdekében, hogy még két címet nyerjünk.
A költségvetési plafon túllépése miatt a Red Bull kevesebb időt tölthetett a szélcsatornában. Van bennetek némi félsz a bahreini teszt előtt?
Tudtuk, hogy el kellett végeznünk a szélcsatornás munkát, ezért nem volt lehetőségünk kísérletezni. 2022-ben mi rendelkeztünk a leggyorsabb autókkal, amennyiben ez – amit időben sikerült elkészíteni – működik, ami a meggyőződésem, igen csekély lesz a félelem mértéke.
picture

Max Verstappen és Helmut Marko

Fotó: Getty Images

Max Verstappen és Sergio Pérez már a harmadik idényét kezdi meg együtt. Mik az elvárások velük kapcsolatban?
A rutinjának köszönhetően még magabiztosabb Maxot fogunk látni. Lenyűgöző fejlődésen ment keresztül. Továbbá igazi suttogóvá vált a gumik tekintetében, és hihetetlen rálátása van a versenyekre. Sergio pedig Maxszal együtt fejlődik. Azt is el kell viselni, hogy három éven keresztül Verstappen csapattársa legyél. Sergio nem tört össze, ami már önmagában erős teljesítmény. A sebesség tekintetében azonban Max egyértelműen jobb volt a szezon során.
A Red Bull céljai idén is egyértelműek.
Igen, mindkét címünket meg szeretnénk védeni. De nem számítok olyan domináns szezonra, mint amilyen a 2022-es volt.
Mire gondoltok, ha a Red Bull falain kívülre pillantotok?
A struktúra tekintetében, a versenyzőik személyiségét és kvalitásait figyelembe véve a Mercedes a legerősebb ellenfelünk. Bizonyították már a múltban, hogy stratégiailag nagyon erősek. Russell egyre és egyre jobb versenyző lesz, és talán pontokat vehet el Hamiltontól, ami reményt adhat nekünk. Úgy tűnik, a Ferrari is megoldotta a megbízhatósággal kapcsolatos problémáit, így az idén több lóerővel rendelkeznek.
Forrás: Kronen Zeitung
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés