2027-től legalább két évre visszatér a Forma-1 mezőnye Portugáliába a versenynaptárból kikerülő Holland Nagydíj helyett
Frissítve 16/12/2025 - 11:22 GMT+1
A legutóbb a koronavírus-járvány idején látott Portugál Nagydíj 2027-ben visszatér a Forma-1 versenynaptárába, miután arról megállapodtak az illetékesek.
Így vette át Lando Norris, Oscar Piastri és a McLaren a díjakat a FIA Gálán
Videó forrása: Eurosport
A Forma-1 kedden jelentette be, hogy két évre megegyezett a Portimaóval, így a Portugál Nagydíj visszatér a sorozat versenynaptárába, 2027-ben és 2028-ban ismét rendeznek futamot az utoljára 2020-ban és 2021-ben látott Autodromo Internacional do Algarve nevű versenypályán.
"Örülök, hogy Portimao visszatér a Forma–1-es versenynaptárba, és hogy a sport továbbra is szenvedélyre tudja lobbantani a portugál szurkolókat" – nyilatkozta Stefano Domenicali, a Forma–1 ügyvezető igazgatója.
A királykategória mezőnye a koronavírus alatt 24 év távollét után tért vissza Portugáliába azok után, hogy Estoril 1984 és 1996 között adott otthont Forma-1-es futamoknak.
Az Európa délnyugati csücskén található Lagos közelében fekvő pálya a két alkalmi beugrás után kikerült a naptárból, ám a portugál kormány, Luis Montenegro miniszterelnök vezetésével, sikerrel gyakorolt nyomást az F1 vezetőire a pálya visszatérését illetően.
Manuel Castro Almeida kereskedelmi miniszter kiemelte, a Portugál Nagydíjnak közvetlenül is jótékony hatása lesz a helyi gazdaságra, és új lehetőségeket teremt, például a turizmus és a szolgáltatások szektorában, miközben hírét viszi Portugáliának és a régiónak a nagyvilágban.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Norris a világbajnoki címével végre bebizonyította, hogy az őszintesége nem gyengeség
- Leclerc: „Hiszek benne, hogy világbajnok lehetek a Ferrarival, a következő év kulcsfontosságú lesz”
A Portugál Nagydíj gyakorlatilag a Holland Nagydíj megüresedett helyét veszi át a versenynaptárban, mivel Zandvoortban 2026-ban rendeznek utoljára versenyt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/12/18/image-54623900-69cb-4615-9718-79d8d4e0b248.jpeg)
Verstappen oder Norris - wer wird Weltmeister?
Fotó: SID
A Portugál Nagydíj bizonyítani fogja a pályánk kiválóságát és a szurkolóink szenvedélyét, és erőteljes lökést fog adni a turizmusunknak.
"Ez csak a portugál kormány folyamatos támogatásával valósulhat meg. Portimao a hullámvasútszerű vonalvezetésével igazi kihívást jelent a világ legjobb versenyzői számára, és a szurkolóknak tetszeni fog a látvány. Már alig várjuk az újabb feledhetetlen pillanatokat, és hogy új mércét állítsunk fel a pályánk kiválóságával" – emelte ki Jaime Costa, a portugál versenypálya ügyvezetője.
Egy változás már a jövő évi versenynaptárban megvalósul, ugyanis Imola helyett Madrid került be a menetrendbe. Az összes többi európai versenypályának legalább 2030-ig szóló szerződése van, kivéve Barcelonát, amely jelen állás szerint már csak jövőre lesz biztosan a helyszínek közt.
Mint ismert, a Belga Nagydíj rotációs rendszerben szerepel a naptárban, 2028-ban és 2030-ban nem rendeznek ott futamot, ezeket a helyeket könnyen lehet, hogy éppen Barcelona töltheti majd be.
Emellett továbbra is fennáll az érdeklődés egy esetleges Thaiföldi Nagydíj iránt, amelynek legvalószínűbb helyszíne egy új utcai verseny lehet Bangkokban 2028-tól.
A további aktív helyszínek közül Las Vegas szerződése 2027-ben, Mexikó, Szingapúr és Portimao megállapodása 2028-ban, Szuzukáé pedig 2029-ben jár le, míg Sanghajban, Abu-Dzabiban, Interlagosban és Dzsiddában 2030-ig rendeznek biztosan versenyt.
Forrás: the-race.com
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés