Sergio Perez jövőre visszatérne a Forma-1-be, több csapat is érdeklődik iránta
Frissítve 11/05/2025 - 20:31 GMT+2
Sergio Pérez szerződését tavaly idő előtt felbontotta a Red Bull, miután a mexikói pilóta már a pontszerző helyekre sem igen ért oda. Akkor sokan attól tartottak, hogy ez számára a forma-1-es pályafutása végét is jelentheti, de úgy tűnik, hogy mégis lehet visszaút. Pérez már két csapattal is tárgyal, az újonnan csatlakozó Cadillac és az Alpine is érdeklődik iránta.
Sergio Perez
Fotó: Getty Images
Sergio Pérez tavaly borzasztóan teljesített, így a Red Bull az érvényes szerződése ellenére is megvált tőle. Most az erős szponzorainak köszönhetően térhet vissza.
Hiába kapott 2024 nyarán új, két éves szerződést Sergio Pérez a Red Bulltól, év végén mégis inkább megváltak tőle. A borzasztóan gyenge teljesítménye miatt nem volt maradása és sokan attól féltek, hogy ezzel kell befejeznie a forma-1-es pályafutását.
Az idény első 5 futamán négyszer is dobogóra állhatott, de utána a maradék 19 versenyen csak egyszer került be a legjobb 5 közé. Végül a Red Bull úgy döntött, hogy inkább fizetnek neki, csak ne ő vezesse a második számú autójukat 2025-ben.
A helyére érkező Liam Lawson viszont még ennél is sokkal gyengébb volt, így két futam után inkább megcserélték Yuki Tsunodával. A japán pilóta balszerencsésen kezdett, de ennek ellenére úgy tűnik, hogy az év végéig megkapja a lehetőséget a bizonyításra.
Pérez közben a szabadidejét a családjával tölti hazájában, de a menedzsmentje folyamatosan a visszatérésén dolgozik. A napi edzéseket ugyanúgy végzi, így akármikor készen állna a visszatérésre.
A pletykák szerint a legkomolyabb tárgyalások a Forma-1 legújabb csapatával, a Cadillac-kel folynak. A mexikói pilóta korábban azt nyilatkozta, hogy csak akkor szeretne újra a Forma-1-ben versenyezni, ha egy számára is motiváló projekt része lehetne.
"Izgatna egy újabb lehetőség, ha egy olyan csapatnál vezethetnék, ami motiválna és ahol bíznának bennem és számítanának a tapasztalatomra. Tudom, hogy sokat tudnék még nyújtani."
A Cadillac pont egy ilyen csapatnak tűnik, hiszen debütánsként mindenképpen segítségükre lehetne egy olyan pilóta, mint Perez, aki a tapasztalatával részt tudna venni az autó fejlesztésében. A mexikói többszörös futamgyőztes, a Red Bull-lal pedig konstruktőri világbajnoki címet is nyertek együtt.
Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy Pérez rendkívül sok és gazdag szponzorral rendelkezik, aki komoly pénzügyi támogatást is nyújtanának mindenkori csapatának. Miamiban ott is volt a futamon az a Carlos Slim, aki tinikora óta személyes mecénása Pereznek.
A jól értesültek szerint viszont ott már Flavio Briatore és az Alpine volt az érdeklődő, de egyáltalán nem biztos, hogy Pérezről volt szó.
Az Alpine ugyan nagy valószínűséggel sokkal versenyképesebb lesz jövőre, mint a Cadillac, de nagy kérdés, hogy mennyire gondolják komolyan a mexikói leszerződtetését. Jelenleg a legfontosabb célja a francia együttesnek, hogy felmérjék a mostani pilótáikat. Jack Doohan 6 futam után a kispadra került, a helyére pedig Franco Colapinto érkezett, egyelőre 5 futamra szóló szerződéssel.
Az argentin pedig ugyanolyan attraktív lehet a latin-amerikai piacon, mint amennyire Pérez volt az elmúlt években. Carlos Slim és a kapcsolati hálója pedig itt jöhet a képbe, aki akár Colapinto mögé is beállhat.
Forrás: The Race
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés