Verstappen dicsőítésétől és a büntetésözöntől visszhangzik az Osztrák Nagydíj
Max Verstappen zsinórban ötödik futamgyőzelme felől nem volt kérdés a Red Bull Ringen, mögötte azonban a verseny alatt és után is temérdek időbüntetést osztottak ki pályaelhagyás miatt. A versenyzők leggyakrabban a 9-es és a 10-es kanyarok bevételekor kerültek a fehér vonalon túlra, a futam után pedig a felügyelőknek több mint 1200 vitás esetet kellett átvizsgálniuk...
Formula 1, GP Austria: vince Max Verstappen (Red Bull Racing), il podio completo
Fotó: Getty Images
Csak vasárnap estére derült ki, hogy utólagosan még nyolc versenyző között összesen 100 másodpercnyi időbüntetést osztottak ki az időben fel nem dolgozott pályaelhagyási vétségek miatt. A történtek fényében nemcsak a pilóták és a csapatok, de a sportfelügyelők is arra tettek javaslatot, hogy a szervezők valamilyen módon orvosolják a kezelhetetlen számú pályaelhagyás problematikáját a jövő évi spielbergi futamra.
A büntetések a pontszerző helyeken is több változást okoztak, Carlos Sainz két helyet veszítve a 6., Lewis Hamilton egy pozíciót hátracsúszva a 8. helyre került a hivatalos végeredményben, és az eredetileg 9.-ként befutó Pierre Gasly is helyet cserélt a 10. Lance Stroll-lal.
A nemzetközi sajtó eközben elsősorban a címvédő és kétszeres világbajnok Verstappennek, a Red Bull holland versenyzőjének fölényét és sorozatban ötödik sikerét taglalta a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíj másnapján.
Nagy-Britannia
The Sun:
"Max Verstappen az Ausztriában aratott győzelmével óriási előnyre tett szert a világbajnoki pontverseny élén."
Daily Mail:
"Max Verstappen megadta a Red Bull Ring nézőseregének azt a győzelmet, amelyet ők és a világ is elvárt tőle, ezzel továbbra sem engedi ki a kezéből a világbajnoki trófeát."
The Guardian:
"Max Verstappen az Osztrák Nagydíjon tovább folytatta az egyszemélyes diadalmenetét."
The Telegraph:
"A 2021-es idényig a holland Max Verstappennek nem volt hazai futama a versenynaptárban, de az osztrák Red Bull Ringen a Red Bull istálló versenyzője második otthonra talált."
Spanyolország
Marca:
"Max Verstappen nyerte az Osztrák Nagydíjat, és ez volt az idei hetedik, sorozatban az ötödik diadala, ehhez hasonló pedig ritkán látható a Forma-1-ben."
Mundo Deportivo:
"Verstappen az örökranglistán lehagyta Sennát Ausztriában, miután óriási fölénnyel diadalmaskodott Spielbergben."
As:
"Kényelmes győzelem Max Verstappen számára a Red Bull istálló hazai versenyén."
Olaszország
Corriere dello Sport:
"Káoszban a Ferrari Ausztriában."
Gazzetta dello Sport:
"A holland címvédő megnyerte, sőt, uralta az Osztrák Nagydíjat egy olyan versenyen, amely még közelebb vitte őt a harmadik vb-címéhez."
Tuttosport:
"Verstappen-show: győzelem és meggyőző fölény Ausztriában."
Franciaország
L'Équipe:
"A büntetésekkel tarkított nagydíjon Max Verstappen újfent erődemonstrációt tartott."
Ausztria
Kronen Zeitung:
"Max Verstappen nyerte az Osztrák Nagydíjat, a Spielbergben aratott ötödik F1-es sikerével pedig a Red Bull Ring történetének legeredményesebb versenyzője lett."
Kurier:
"Max Verstappen megállíthatatlan."
Svájc
Blick:
"Az Osztrák Nagydíj - ami logikusan Max Verstappennek, a Red Bull vb-címvédőjének a sikerével zárult - cirkuszba való autóverseny volt."
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)