Érdekes következménye lehet a hétvégi Monacói Nagydíj időmérő edzésén történteknek. A Mercedes csapat versenyzője, Nico Rosberg ugyanis a kvalifikáció utolsó részének (Q3) végén kicsúszott autójával és mivel a városi pálya szűkössége miatt nem tudott biztonságos helyre "leparkolni", így a gyors körüket a Q3 végére tartalékoló riválisok már nem tudtak javítani az addig elért legjobb idejükön. A zsűri össze is ült az eset után, mert egyesekben felmerült, hogy az időmérőn addig vezető (később a futamot meg is nyerő ) Rosberg esetleg szándékosan fékezte el magát és állt meg a Mirabeau-kanyarnál, de a telemetriai adatok elemzése után végül meghagyták a német pilóta rajtelsőségét.
Az incidensnek ugyanakkor lehet következménye, az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting ugyanis felvetette, hogy az ilyen vagy ehhez hasonló esetek elkerülése érdekében meg kellene adni a jogot a versenyirodának, hogy bizonyos (extrém) esetekben meghosszabbíthassa az időmérő időtartamát.
"Nyugodtan ki lehetne tolni az időmérőt néhány perccel, ha annak utolsó három percében előkerül a sárga zászló. A hátrányosan érintett versenyzők ezáltal tudnának egy újabb gyors kört teljesíteni" -
vetette fel az brit sportvezető. Az ötlet végigviteléhez ugyanakkor az F1-es csapatok szavazatait is meg kellene szereznie.
Forma 1
Hamilton érte el a leggyorsabb köridőt a második szabadedzésen
4 ÓRA
A mostani eset a Mercedesen belüli éles háziverseny és a "Rosberg-megállásból" végül hátrányosan kijövő Lewis Hamilton miatt kaphatott erősebb színezetet. A britek világbajnoka még egy 2006-os hasonló esetet is felemlegetett, amikor Michael Schumacher állt meg az időmérőn hasonló módon a monacói pálya egyik kanyarjában - őt akkor utolsó rajthelyes büntetéssel sújtották emiatt. És hogy valami "magyar szál" is legyen az ügyben, a 2007-es Magyar Nagydíj időmérőjén is egy csapaton belüli viszályra emlékezhetett vissza Hamilton, akit akkori McLarenes "kollégája", Fernando Alonso tartott fel éppen addig a kerékcseréjével a boxban, hogy a britnek már nem fért bele még egy újabb gyors kör az idejébe.
Akkor egyébiránt Alonso öt rajthelyes büntetést kapott, így Rosberg tényleg szerencsésnek érezheti magát, hogy a mostani eset után is megőrizhette a pole pozíciót. Az pedig teljesen biztos, hogy Whiting javaslatát szabályokba csomagolva az ehhez hasonló esetek kiűzhetők lennének a Forma-1-ből. Más kérdés, hogy akkor talán a jövőben szegényebb lenne - az amúgy futamról-futamra szépen bővülő - sportági legendárium...
Spanish Grand Prix
Bottas volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén
6 ÓRA
Forma 1
Úton a csúcsra: 5 éve robbant be a Forma-1 következő szupersztárja
TEGNAP 13:33