Kritikus időszak elé néz a McLaren: fontos döntéseket kell meghozni a világbajnoki címért harcoló Lando Norris és Oscar Piastri érdekében

A McLaren-főnök Andrea Stella mondta azt sokszor, hogy a csapat keményen dolgozik azon, hogy nehéz helyzetekbe hozza saját magát. Nos, ha van egy domináns autód, és van két versenyződ, akik közel azonos szinten teljesítenek, akkor elmondhatod, hogy ez maximálisan sikerült. Édes gond, de néha mégiscsak gond, ami a csapatvezetés vállát nyomja.

Hogy süt palacsintát Lando Norris? A forma-1-es pilóták vagy a magyar vívók ügyesebbek?

Videó forrása: SNTV

Itt van mindjárt egy vita arról, hogy vajon fair dolog volt-e a McLaren részéről, hogy lehetőséget adott Lando Norris számára, hogy egykiállásos taktikával megverhesse Oscar Piastrit a Magyar Nagydíjon.
A dolog egyrészt fairnek tekinthető, hisz mindkét pilóta szabadon dönthetett, hogy hányszor megy ki kerékcserére. Ez azt jelenti, hogy egyenlőek voltak a feltételek, ugyanakkor a vesztes félben ettől még nyilván maradhat tüske.
Miközben a csapat igyekszik maximálisan korrekt lenni mindkét versenyzővel, néha meg kell hozni döntéseket, amelyek így vagy úgy, de egyiküknek vagy másikuknak kedveznek. Ha belegondolunk, bőven lehetnek olyan helyzetek, amelyek nem szolgálják egyformán Norris, Piastri és a McLaren érdekeit.
Ez a legnehezebb része. Nincs olyan, hogy az érdekeink maximálisan fedjék egymást
– mondta Stella még tavaly.
picture

A négyszeres világbajnok holland Max Verstappen megerősítette, hogy a Red Bullnál marad

Videó forrása: SNTV

Ami a Hungaroringen történt, az ennek tökéletes példája. Azzal, hogy a csapat be akarta biztosítani Piastri számára az első helyet, szükségszerűen megnyitotta az utat Norris számára a győzelem felé.
Mivel a McLaren, konkrétan Piastri, át akarta venni a vezetést Leclerc-től, korán kihívták őt kerékcserére. Utólag könnyű azt mondani, hogy ha ő is az egykiállásos taktikát választotta volna, akkor ő nyert volna. Ezt csak a később történtek fényében tudjuk nagy valószínűséggel kijelenteni.
Ahogy Piastri is elmondta, hazárdjáték lett volna a verseny korai szakaszában az egy kiállás mellett dönteni.
"Valamit tenni kellett, hogy legyőzzük Leclerc-t. Egyáltalán nem volt biztos, hogy lesz elég tempónk megelőzni őt, és úgy megnyerni a versenyt" – mondta Piastri.
"Úgyhogy megpróbáltunk valamit. Hogy ez végül jó döntés volt-e, nem tudom. Aki hátrébb van, annak mindig könnyebb kockázatot vállalni. Landónak igazából nem volt veszítenivalója az egykiállásos taktikával, míg nekem lett volna."
Ha fordított lett volna a helyzet, a McLaren valószínűleg Piastri számára is felkínálta volna az egy kiállás lehetőségét. Ezt azért is gondoljuk, mert többször előfordult a szezon során, hogy a hátrébb lévő versenyző kapott lehetőséget arra, hogy valamit másképp csináljon. Ez volt a helyzet Piastrival Ausztriában, aki tovább kinn maradt a régi gumikkal, hogy frissebbekkel versenyezhessen majd a hajrában.
picture

Meglepő fordulat: húsz év után távozik a Red Bulltól a csapatfőnök Christian Horner

Videó forrása: SNTV

Más kérdés, hogy az ausztrálnak akkor, ott ez a taktika nem működött.
Érdekes lesz látni, hogy vajon marad-e ez a stratégiai szabadság az adott versenyen hátrébb lévő számára akkor is, amikor majd igazán éles lesz a küzdelem a vb-címért. A csapatnak fontos lenne, amit csak lehet előre letisztázni, hogy mindkét versenyző fairnek érezze a vele szemben alkalmazott bánásmódot.
Több opció is felmerülhet. Az egyik, hogy mindenkinek ragaszkodnia kell az előre megbeszéltekhez és ugyanazt a stratégiát kell követnie. A másik, hogy a második ne kaphasson lehetőséget, hogy bármit is másként csináljon, mint a csapattársa. Vagy lehet úgy is játszani, hogy mindenki szabadon megy és azt teszi, ami a saját érdekeinek megfelel.
Stella korábban azt mondta, hogy folyamatos párbeszédre van szükség.
"A dolog biztos, hogy nem intézhető majd el annyival, hogy "á, volt egy jó beszélgetésünk ezzel kapcsolatban" – mondta Stella.
picture

"A legnagyobb álmom" - Emlékezetes lett Norris idei negyedik és pályafutása nyolcadik futamgyőzelme

Videó forrása: SNTV

Nagyon sok beszélgetés kell, és fontos előrelátónak is lenni. Amit csak lehet, ki kell védeni előre.
"Az a verseny része, hogy néha eltérő stratégiákat alkalmazunk. Ami fontos, hogy egyik versenyző se lepődjön meg azon, ami történik. Abban, hogy vasárnap egyikük sem lepődött meg, biztos vagyok."
  • A legfrissebb híreink, a legjobb videóink egy helyen – töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple)!

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés