Verstappen idegei csődöt mondtak, Norris tombolt, vitatott Piastri-siker - sajtóvisszhang a 39. Magyar Nagydíj után
A nemzetközi sajtó főként Oscar Piastrinak, a McLaren ausztrál versenyzőjének a különös körülmények között született első futamgyőzelméről, valamint a címvédő Max Verstappen csalódottságáról írt a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj másnapján.
Oscar Piastri
Fotó: Getty Images
Anglia:
Daily Mail:
"Lando Norris három körrel a vége előtt engedelmeskedett a McLaren utasításának, és elengedte csapattársát, Piastrit. Ez volt az istálló egyik legvitatottabb futama."
Mirror:
"Norris nem nézett Piastri szemébe, de egy kézfogásra azért képes volt egy számára csalódással zárult verseny után. Eleinte kerülték egymást a befutót követően, aztán az ausztrál mosolyogva odament csapattársához, aki elnézett mellette."
The Sun:
"Norris tombolt, miután a McLaren arra kényszerítette, hogy mondjon le a győzelemről, miközben Verstappen nekiment Lewis Hamiltonnak."
Ausztrália:
The Age:
"Piastri az első diadalát aratta egy csapaton belüli, lélegzetelállító dráma végén."
Hollandia:
AD:
"A futam legemlékezetesebb pillanata Verstappen és Hamilton koccanása volt, melynek során a harmadik helyre törő Verstappen felszállt a levegőbe, és végül le kellett mondania a dobogóról. Ez nem az ő napja volt, sokat panaszkodott a csapatrádión, és hét körrel a vége előtt már nem tudta kordában tartani csalódottságát."
De Telegraaf:
"Vitatott Piastri-siker Magyarországon, a morgolódó Verstappen csak ötödik."
Olaszország:
La Gazzetta dello Sport:
"Piastri első ünneplését Norris tette lehetővé. Verstappen kaotikus futama."
Tuttosport:
"Verstappen rémálomszerű versenye a Hungaroringen. A Red Bull pilótája nem volt versenyben a győzelemért, és végig panaszkodott csapatának."
Ausztria:
Kurier:
"Ritkán látható feszültség és vita a McLaren kettős sikere után. Rendkívül különös közjáték előzte meg Piastri első diadalát."
Salzburger Nachrichten:
"Verstappen idegei csődöt mondtak, Piastri a csapatutasítás révén állhatott fel először a dobogó tetejére."
Kleine Zeitung:
"Stratégiai dráma a Hungaroringen, Piastri nyert Norris előtt."
Blick:
"Norrist megfosztották a diadaltól, a McLaren főnökei Piastrit akarták győztesnek. Az ausztrál lett az F1-történelem 115. futamgyőztese, némi kellemetlen mellékízzel."
Franciaország:
L'Equipe:
"A csapatutasításokat néha nehéz elfogadni, de be kell tartani őket. Ezt most Norris bánta, Piastri pedig jól járt."
Le Parisien:
"A McLaren kettős győzelme, Verstappen ráfizetett a kamikaze-manőverre."
Spanyolország:
Mundo deportivo:
"Verstappent elöntötte a harag, miután ismét összeütközött Norrisszal a futam elején. A pályán nincs barátság, és hiába jönnek ki amúgy jól egymással, ha ugyanaz a céljuk, abból súrlódás van."
Sport:
"Ez az utóbbi évek kétségtelenül legkiszámíthatatlanabb szezonja. Piastri a 13. nagydíjon a hetedik futamgyőztes. Annyit biztos, hogy ez nem Verstappen napja volt."
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)