Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Leclerc volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

Eurosport Magyarország

Publikálva 21/07/2023 - 18:14 GMT+2

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén. Az első gyakorlással ellentétben ezúttal nem eredt el az eső a mogyoródi aszfaltcsík felett, így a pilóták zavartalanul róhatták a köröket, és kipróbálhatták a lágy, valamint a közepes keverékű gumiabroncsokat is.

Charles Leclerc

Fotó: Getty Images

Leclerc mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője zárt másodikként, Pierre Gasly, az Alpine francia pilótája pedig harmadikként.
A topcsapatoknak egyelőre nem sikerült eltalálniuk a megfelelő beállítást, a címvédő és kétszeres világbajnok, tavaly a Hungaroringen győztes Max Verstappen a 11. pozícióban végzett a Red Bull-lal, míg csapattársa, a mexikói Sergio Pérez mindössze 18. lett.
A Mercedes is láthatóan szenvedett: a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton a 16., honfitársa, George Russell pedig a 20. pozícióban végzett. A spanyol Carlos Sainz a másik Ferrarival épp befért az első tízbe, hátránya csaknem fél másodperc volt az elsőként záró csapattársához képest.
A Magyar Nagydíj programja szombaton a Forma-3-asok, majd a Forma-2-esek sprintversenyével folytatódik, aztán az F1-es harmadik szabadedzést rendezik meg, a rajtsorrendről döntő időmérőre pedig 16 órakor kerül sor.
Eredmények, 2. szabadedzés:
  • 1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:17.686 perc
  • 2. Lando Norris (brit, McLaren) 1:17.701
  • 3. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:17.918
  • 4. Yuki Tsunoda (japán, Alpha Tauri) 1:17.934
  • 5. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:18.045
  • 6. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:18.058
  • 7. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:18.085
  • 8. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:18.105
  • 9. Zhou Guanyu (kínai, Alfa Romeo) 1:18.108
  • 10. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) 1:18.182
  • 11. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:18.279
  • 12. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:18.319
  • 13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:18.377
  • 14. Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri) 1:18.385
  • 15. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:18.504
  • 16. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.746
  • 17. Logan Sargeant (amerikai, Williams) 1:18.836
  • 18. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:18.978
  • 19. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:19.117
  • 20. George Russell (brit, Mercedes) 1:19.175
korábban:
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés