„Az utolsó két körben lelassult az idő” – Lando Norris elmondta, mire gondolt a vb-cím pillanatában

Az egész pályafutása lepergett a szemei előtt a friss Forma-1-es világbajnoknak a tavalyi szezonzáró futam hajrájában, az utolsó kanyarokban pedig már csak a családját látta maga előtt a McLaren brit pilótája.

Így vette át Lando Norris, Oscar Piastri és a McLaren a díjakat a FIA Gálán

Videó forrása: Eurosport

Norris karrierje során először állt igazán harcban a vb-címért az F1-ben, és főleg először számított fő esélyesnek a szezon utolsó fordulója előtt, a videoblogban azonban arról beszélt, hogy nem érezte idegesebbnek magát a szokásosnál a versenyt megelőzően:
"Az életem legnagyobb versenyét felvezető héten nem tudtam, hogyan kellene viselkednem, hogyan kellene lennem. Nem tudtam, hogy izgatottnak vagy rémültnek kell-e lennem. Azt hittem, eléggé ideges leszek, mert mindig idegessé válok minden versenyen, minden időmérőn. Ez normális. Azt gondoltam, kissé túl kaotikus lesz számomra.
De valójában amikor beültem az autóba, eléggé felkészültnek éreztem magam. Nagyon nyugodtnak éreztem magam. Csak egy újabb munkanap. Persze a fejemben azért tudtam, hogy ’ez a pillanat, eljött az idő’."
Magát az Abu-dzabi Nagydíjat és főleg annak a fináléját is felidézte Norris, aki elárulta, milyen gondolatok futottak át az agyán, amikor elkezdte felfogni, hogy meglesz a világbajnoki cím:
"Őszintén olyannak éreztem, mint egy átlagos versenyt. De aztán két körrel a vége előtt kicsit lelassult az idő. Elkezdtem átgondolni minden egyes apró csavart, minden anyacsavart, minden vezetéket: elképzeltem, mit csinál minden az autómban. Abban a pillanatban azon gondolkodsz, hogy ’a fenébe is, mi baj történhet, hiszen minden rendben’. Az agyad elkezd ezeken az apróságokon kattogni.
picture

Lando Norris 2025 Abu Dhabi

Fotó: Getty Images

Eszembe jutott az első gokartos napom. Egyfajta mini teniszpályán voltunk, és slick gumikat tettünk a gokartomra, én pedig csak fánkoztam és jól éreztük magunkat. A kör közben elképzeltem a következő éveket: az első igazi versenyemet Európában, a 2014-es világbajnokságot, a Formula-4-et, Jerezt, az F3-at, az F2-t.
Gyorsan felvillantak a képek a fejemben vezetés közben, miközben csak próbáltam pályán tartani az autót és nem elkövetni valami butaságot. Így ment az utolsó két körben, amíg oda nem értünk a hotel alá.
Aztán hirtelen elképzeltem édesanyámat a garázsban. Az volt az első alkalom, az első pillanat egész évben, amikor elkezdtem felfogni, mi fog történni.
És csak elképzeltem az utolsó négy kanyarban a garázsunkat, a szüleimet, a testvéreimet, ahogy ott állnak. Az utolsó kanyarban pedig beütött a ráeszmélés, hogy mi történt: az utóbbi 18 évem mind ehhez a pillanathoz vezetett."
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés