Kétféle színárnyalattal, egy meghökkentő és nehezen értelmezhető zöld logóval, illetve számos új aerodinamikai megoldással együtt leplezte le új autóját a Ferrari. Az olasz gyártó mindenképpen feledtetni szeretné csalódást keltő szezonját, ezért a szabályok adta szűk keretek között igyekezett orvosolni az előző idény legnagyobb hiányosságait, kezdve a motorral.


Nagy csodákra nem érdemes számítani a Ferraritól 2021-ben sem, hiszen ahogyan azt sokszor elmondták, a fő hangsúly a 2022-es idénytől induló új érára való felkészülésen van. Ezzel együtt, amit csak tudtak, kicseréltek az előző évi autón, amely számos problémával küzdött A fő gondot a legyengített motor okozta, becslések szerint legalább 60-70 lóerős hátrányban voltak a Mercedesekkel szemben. Ugyanakkor a csapat az aerodinamikai koncepció terén is csúnyán mellé lőtt, vagyis igazából mindenhol hátrányban volt a riválisokhoz képest.
Mattia Binotto csapatfőnök a szerdai bemutatón kijelentette, mindent megtettek annak érdekében, hogy kijavítsák a hibákat. "Ez az autó a tavalyiból született meg, az új szabályokhoz igazodva. Részben befagyasztották [a fejlesztéseket], de minden lehetséges területen igyekeztünk fejlődni. Az aerodinamika terén átalakítottuk, és még a festés is módosult. Amint az látható, a hátsó része burgundivörös, hasonló a legelső Ferrari versenyautóhoz, a 125S-hez. Ez ugyanaz az árnyalat, amit tavaly az 1000. nagydíjunk ünneplésekor használtunk."
Forma 1
Hogyan érte utol a Red Bull a Mercedest?
TEGNAP 12:22
"Vizuálisan megjelenítettük a múltunkat, de egyszersmind a jövőt is várjuk, ami mindig is meghatározta a vörös Ferrarinkat."
2020 minden szempontból katasztrofálisan sikeredett a Ferrarinak, egyetlen év leforgása alatt a középmezőnyben találta magát. Az olaszok problémáit elsődlegesen az okozta, hogy kénytelen voltak átalakítani az erőforrásaikat, így 2019-hez képest rengeteg lóerőt veszítettek. Mattia Binotto szerint az előző idény hiányosságainak egy részét sikerült megoldaniuk.
A karosszériarészleget irányító Enrico Cardile hozzátette, aerodinamika terén radikális változásokat eszközöltek, amelyeknél két céljuk volt a 2021-es szabályváltozásokat szem előtt tartva. "Az aerodinamika volt az a terület, ahol a vertikális terhelés csökkentése érdekében változtattak a szabályokon, hogy kevesebb terhelést kapjanak a gumik. Emiatt a fejlesztésnél két célt tűztünk ki: visszanyerni az aerodinamikai tapadást, amit a szabályok miatt elveszítettünk, illetve csökkenteni akartuk a légellenállást"
"Úgy döntöttünk, a hátuljára koncentrálunk, újraterveztük a váltót és a hátsó felfüggesztést. Mindez, a motorrészlegen dolgozó kollégákkal való együttműködésnek köszönhetően vékonyabb hátsó részt eredményezett. A szabályozás miatt az autó elején nem volt mód drasztikusabb változásokra. Terveztünk egy új első szárnyat, amely jól működik az új orrkoncepcióval, de a karosszéria és felfüggesztés ugyanaz, amit az SF1000-esen is használtunk a tavalyi évben" - fogalmazott Cardile.
Természetesen a motor fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetett a Ferrari. "Átdolgoztuk az erőforrások elrendezését, hogy ezzel is optimalizáljuk az autó hatékonyságát. A belső égésű motornál a hőhatékonyság javítását tűztük ki célul, amelyben partnerünkkel, a Shell-lel közösen dolgoztunk. Ennek eredményeképpen becsléseink szerint körönként egy tizedet nyertünk" - magyarázta Enrico Gualtieri, a motorrészleg vezetője. Hogy mindez mennyit ér, arról legkorábban a pénteken kezdődő bahreini teszthétvégén kaphatnak tisztább képet a csapatok.
via F1
Forma 1
Veszélyben a Kanadai Nagydíj
14/04/2021 11:20
Forma 1
Korábbi csapattársa szerint Vettelre meghatározó versenyek várnak
13/04/2021 08:58