Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Kell egy női F1 versenyző – állítja a korábbi transznemű olimpiai bajnok

Sergő Z. András

Frissítve 06/05/2022 - 14:35 GMT+2

Közel 50 év után ismét felmerülhet a kérdés, hogy be tud-e kerülni a F1 mezőnyébe egy női versenyző. A korábbi olimpiai bajnok sportoló, később médiaszemélyiség, republikánus politikus és transzgender aktivista Caitlyn Jenner és frissen alapított istállója szerint ez lehetséges, sőt mi több, egyenesen szerencsés volna. A sportvezető a Sky Sportsnak nyilatkozott.

Jamie Chadwick

Fotó: AFP

„A nők is tudnak vezetni. Itt nem a vezetésről van szó, hanem a megfelelő szponzorok megszerzéséről, a versenyen kívüli dolgokról. Azokat kell jól csinálnod. És ezek a lányok megérdemlik ezt” – nyilatkozta Caitlyn Jenner a Sky Sports műsorában.

A korábbi olimpiai bajnok tízpróbázó 1978-tól éveken át maga is kipróbálta az autósportot, most azonban a kizárólag női versenyzőkből álló W Seriesbe szállít be idén megalapított Jenner Racing nevű csapatával. „Úgy 6-7 hónappal ezelőtt hallottam a W Seriesről, akkor néztem utána, mi ez az egész. Én is 100 %-ban támogatom a női sportokat, ez a legfontosabb” – osztotta meg a beszélgetésben emlékeit a nem túl régi kezdetekről. Mindig is szeretett volna visszatérni a sportágba, ahogy ő mondja, kora alapján azonban már nem a volán mögé.
Szeretnék egy női versenyzőt látni a Forma-1-ben. Már több, mint 40 éve nem volt ilyen” – tér rá a lényegre Jenner, hiszen célja apránként fellépni a ranglétrán. Azt mondja, Jamie Chadwick, a sorozat 23 éves címvédője megfelelő személy lenne. A frissen megalakult és az idei szezonban már induló csapat ugyanis sebtiben leigazolta a Williams Racing korábbi brit versenyzőjét, második pilótának pedig az amerikai Chloe Chamberst, aki hazája Formula 4 bajnokságát nyerte tavaly.
Jenner elsősorban Chadwickben látja a lehetőséget. „Mondtam neki, megvan rá a lehetőségem, hogy sok emberrel találkozzak a Forma-1-ben. Fontos emberekkel. Találnom kell valakit, aki mögéáll pénzügyileg, hogy a következő szintre léphessünk. Tehetségével is némi készpénzzel bejutni a F2-be, aztán szépen haladni felfelé.”


A nyilatkozat időzítése sem véletlen. Ezen a hétvégén Miamiban rajtol a W Series, a F1 Miami Nagydíj felvezető programjaként. Chadwick debütálása a férfiak között a királykategóriában nem volna egyedi, ő lenne a hatodik nő a mezőnyben. Utoljára 1992-ben (tehát a Jenner által említett 40 évnél azért később) vett részt női versenyző. Akkor Giovanna Amatit az első három futam után Damon Hill váltotta a Brabham csapatában.
Caitlyn Jenner egyébként az amerikai közélet sokszínű figurája. 1976-ban még William Bruce Jenner néven megnyerte a montreáli olimpiai tízpróba számát, ami abban az időben a Szovjetunió kiváltsága volt, később az autósportban is kipróbálta magát. A ’80-as években szerepelt tévéműsorokban és reklámokban is, még a klasszikus Superman film szerepére is kinézték, amit végül Christopher Reeve kapott meg. A 2010-es évek közepétől aktívan politizál republikánusként, és nagyjából ugyanekkor, 2015-ben transznemű nőként azonosította magát, ezzel együtt nevet is váltott.
picture

Caitlyn Jenner

Fotó: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés