Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Hiába Hamilton győzelme, a Mercedes erősebbnek tartja a Red Bullt

Németh Dániel

Frissítve 30/03/2021 - 18:35 GMT+2

Habár az első csatát megnyerték, a Bahreini Nagydíj megmutatta, a Mercedes valóban hátrányból indul a Red Bull-lal szemben. A címvédőnél tudják, mi a dolguk: gyorsulniuk kell, különben kikapnak.

Red-Bull-Star Max Verstappen (rechts) und Mercedes-Weltmeister Lewis Hamilton

Fotó: Getty Images

Habár az első csatát megnyerték, a Bahreini Nagydíj megmutatta, a Mercedes valóban hátrányból indul a Red Bull-lal szemben. A címvédőnél tudják, mi a dolguk: gyorsulniuk kell, különben kikapnak.

Túl vagyunk a 2021-es évad első Forma-1-es hétvégéjén, amely a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton győzelmével zárult. A brit pilóta 2015 után először állhatott a dobogó legtetejére a szezon legelső versenyén, ám a sikernek nem csak ezért örülhetett: az első helyet kivételesen nem a Mercedes nyers tempójának, hanem az okos stratégiának, a hibátlan vezetésének (és picit a homályos szabályozásnak) köszönhette.
Bahreinben nagyjából visszaköszöntek a tesztek során várt erőviszonyok, a Red Bull az időmérőn és a futamon is jobb tempóra volt képes, mint a Mercedes. Trónfosztásról, őrségváltásról még korai beszélni - főként, hogy Toto Wolffék így is megtalálták a módját a győzelemnek - mindenesetre 2021 elhozhatja azt, amire régóta vár az F1 közönsége: egy valódi, kiélezett csatát két bajnok között.
picture

Toto Wolff szerint a taktikai húzásaival nyert a Mercedes.

Fotó: Getty Images

"Ez volt az egyik legkeményebb, ha nem a legkeményebb kezdetünk" - mondta Hamilton. "Hihetetlenül erős a Red Bull tempója. Időmérőkön egyelőre nem tudjuk tartani velük a lépést, ehhez még nagy lépéseket kellene megtennünk. Azt gondoltam, hogy a versenyen közelebb lehetünk, de ez túlságosan is szoros volt az ízlésemhez" - folytatta a brit, akihez hasonlóan a csapat is óvatos volt.
"Ha valaki azt mondta volna, hogy így állunk vasárnap, nem hittem volna neki" - jelentette ki Wolff. "Nagyszerűen álltunk fel a teszteket követően. Nem vagyok benne biztos, hogy már 100%-ban önmagunk vagyunk, az időmérős sebesség még hiányzik egy kicsit."
Andrew Shovlin még ennél is nyersebben fogalmazott: "Hozzájuk viszonyítva nincsenek erősségeink. Sok szezon volt, amikor az egyenesekbeli, vagy a tempós kanyarokban mutatott sebességünkre tudtunk építeni. Most viszont sehol sem hozunk rajtuk időt" - állapította meg, hozzátéve, még azokban a szakaszokban is hasonló tempót produkált a Red Bull, amiben jól működött a Mercedes. "Gyorsabb autóra van szükségünk, ez ilyen egyszerű."
Szögezzük le: a Mercedes autója nem lassú, csak épp most van a mezőnyben egy olyan, amelyik még nála is gyorsabb. Ezen még Hamilton valóban bravúros győzelme sem változtat, Wolff is elismerte, hogy a "versenyzés istenei" velük voltak Bahreinben, erre pedig egy egész idény során nem építhetnek. "Nem arról van szó, hogy ennyit gyorsultunk; ez a stratégia, a stabil autó és a végén egy kis szerencse keveréke volt" - mondta a csapatfőnök.
Nem véletlen, hogy a hibrid-éra egyik legkielégítőbb és hosszú ideje a legnagyobb győzelmét követően rövid időt hagyott az ünneplésre a csapat. Közvetlenül a futamot követően Hamilton és Valtteri Bottas hosszas megbeszélést folytatott a mérnökökkel, hogy azonosítsák az autó gyenge pontjait. Bahrein, ahol a nagy szél időnként bekavar, felnagyította az autó hátsó részének instabilitását - a fő riválisnál semmi ilyesmi nem volt látható.
picture

A nagy csata: elöl Hamilton, mögötte Verstappen.

Fotó: Getty Images

Új fejlesztések híján a Mercedes abból főzött, ami épp a rendelkezésére állt, és sikerült javítani az autó egyensúlyán, még ha az így is alulkormányzott maradt. Az viszont, hogy teljesen megértsék az autó viselkedését és kihozzák az abban rejlő teljes potenciált, hosszabb időt vehet igénybe.
"Az a helyzet, hogy nem tudjuk, mennyivel lesznek jobbak vagy épp rosszabbak a többi helyszínen" - jegyezte meg Hamilton. "Talán a mi autónk is jobban fog működni máshol, mint itt, de az is lehet, hogy még rosszabb lesz. Várnunk kell, hogy ez kiderüljön. Egy dolog biztos: olyan keményen dolgozunk, amennyire csak tudunk, annak érdekében, hogy fejlesszük." Hasonló húrogat pendített meg Shovlin is.
"Egyértelműen bízunk abban, hogy nem ez a legerősebb pályánk, mert valóban nehéz dolgunk volt" - mondta, hozzátéve, hogy a tempós kanyarokban látott hátrányuk más pályákon is jelentkezni fog, köztük a következő két helyszínen. "A végén egészen tisztességes autónk lett, de ez szörnyen sok munka eredménye. Ha végignézzük a Red Bullt a teszteken, a szabadedzéseken, nagyszerűen működött az autójuk. Egy pillanatra sem tűntek gyengének."
"Remélhetőleg lesznek olyan pályák, amelyek a mostaninál jobban fekszenek majd nekünk, Imola és Portimao gyors kanyarjaihoz viszont nem leszünk elég jók. Márpedig ezekből ott elég sok van. Ez egy olyan terület, amelyben jelenleg ők a jobbak. Keményen dolgozunk, hogy kihozzuk a maximumot az autóból a következő versenyeken, de ez nem lesz egyszerű" - mondta Shovlin, aki kiemelte, hogy a hátsó tengellyel vélhetően kisebb gondjuk lesz.
Fejlődni fog a Mercedes, ez nem kérdés. Ugyanakkor az sem túl valószínű, hogy a szélcsatorna és a CFD korlátozásával, a költségvetési sapkával és a motorfejlesztés tiltásával képesek lesznek egy teljesen új csomagot összeállítani. Ha minden a címvédő ízlése szerint alakulna, az erőforrásaik többségét a 2022-es szabályrendszerre irányíthatták volna, most viszont kénytelenek foglalkozni az idei autóval, az idényt ugyanis nem fogják elengedni.
picture

Max Verstappen and Lewis Hamilton

Fotó: Getty Images

Shovlin is elmondta, hogy a fejlesztés az idén egy picikét máshogy fog kinézni, mert a leszorítóerő növelése és némi extra lóerő hozzáadása most nem opció. Viszont úgy érzi, hogy minden megvan bennük, hogy az aktuális csomagot tökéletesítsék, mert vannak olyan részei az autónak, amit nem ismertek ki. Vagyis most az autó vezethetősége és a beállítások optimalizálása a két legfontosabb cél a Mercedesen belül.
Ebben az idényben a szokottnál is kevesebb dolog fog dönteni. Nem hiszem, hogy képesek leszünk úgy fejleszteni, hogy egy ponton előnyben legyünk. És remélhetőleg a Red Bull sem fog tudni úgy fejleszteni, hogy tisztán előnyben legyen.
Hamilton azzal poénkodott, hogy - a rekordhosszúságú, 23 versenyt magába foglaló - idény végére meg fog őszülni, de izgatott a Verstappen és a Red Bull jelentette kihívás miatt. Ami a rajongókat illeti: ez az a párharc, a Hamilton-Verstappen, amelyre régóta ki voltak éhezve, és ami a Forma-1-nek is csak jót tehet, főleg az egyoldalú idényeket követően. Ez a helyzet pedig Hamiltonból is a legjobbat hozhatja ki, amint az már Bahreinben is bebizonyosodott.
"Remélem, sok lehetőségem lesz a jövőben, hogy megmutassam, amire képes vagyok. Természetesen szerencsém volt, hogy Max szélesre fordult a négyes kanyarban, de biztos vagyok benne, hogy ez nem történik meg újra. Jobban kell teljesítenünk, okosabban kell kitalálnunk, hogyan csináljuk végig a hétvégéket tudva azt, hogy ebben a pillanatban nem mi rendelkezünk a leggyorsabb autóval."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés