Toto Wolff csapatfőnök tagadja, hogy különalkut kötöttek volna.

„Hamilton kiábrándult az F1-ből” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a tavalyi címvédés elmaradása miatti hercehurcára hivatkozva. Hamilton azután veszítette el a bajnoki címet a Red Bull versenyzőjével, Max Verstappennel szemben, hogy a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója, Michael Masi nem megfelelően alkalmazta a szabályokat, amikor az utolsó néhány körre megérkezett a biztonsági autó.
Bennfentesek szerint Hamilton emiatt elvesztette a bizalmát az irányító testületben, ráadásul a csapat és a versenyző állítólag egybehangzóan áll a kérdésben, és várják, hogy az FIA milyen lépéseket tesz az Abu Dhabi-i futamon felvetett ügyek rendezésére.
Forma 1
Hamilton akkor marad, ha könnyen tud majd nyerni – véli a korábbi világbajnok
22/01/2022 10:37
Az FIA vizsgálatot indított a Yas Marinában történtek miatt, és tisztában van mind Hamilton elégedetlenségével, mind azzal, hogy nagy feladat vár rá, hogy visszanyerje a hétszeres bajnok bizalmát. Mohammed bin Sulayem, akit öt nappal az említett nagydíj után választották meg az FIA elnökének, elmondta, felvette a kapcsolatot Hamiltonnal.
„Nem hiszem, hogy most 100%-ig készen áll a válaszadásra” – mondta a múlt héten. „Nem hibáztatjuk őt. Megértem az álláspontját.”
Néhány magas rangú F1-es bennfentes aggódik amiatt, hogy az irányító testület nem fogta fel teljesen, a szezon utolsó futama milyen veszélyt jelent a hitelességére nézve.
https://i.eurosport.com/2021/12/28/3277656.jpg
Egy hónap telt el az Abu Dhabi-i futam óta. De amikor a vizsgálat megállapításainak időzítéséről vagy arról kérdezték, milyen ügyekkel próbál majd foglalkozni, az FIA elnöke azt mondta, még nem áll készen arra, hogy válaszoljon a kérdésekre.
A testület a múlt hónapban kiadott közleményében elismerte, hogy az Abu Dhabiban történtek „beszennyezték az F1-ről alkotott képet”, és azt is elmondta, „nem elhanyagolható félreértéseket okoztak, és reakciókat váltottak ki az F1-es csapatok, versenyzők és szurkolók körében”.
A vizsgálatot bejelentve az FIA úgy fogalmazott, igyekeznek a vizsgálat lefolytatásával, hogy „minden érdemi visszajelzést és következtetést még a 2022-es szezon kezdete előtt le lehessen vonni”.

A Mercedes visszavonta az óvást, de ennek ára van

A szezon kezdetéig pedig még egy bő hónap van. A két előszezoni teszt közül az első február 23-án kezdődik, míg a nyitófutamot március 18-20-án rendezik Bahreinben.
A BBC Sport magas szintű forrásra hivatkozva elmondta: a Mercedes visszavonta a verseny eredménye ellen benyújtott fellebbezését, miután megegyezett az FIA-val.
Ez az alku állítólag arról szólt, hogy Masi és Nikolas Tombazis, az FIA együléses technikai ügyekért felelős vezetője a 2022-es szezonban már nem lesz a posztján.
És való igaz, a két férfi már nincs ott a szervezet idén januárban kiadott organogramján.
Masi jövője egyébként is kétséges a versenyen tanúsított viselkedése miatt, ráadásul a szezon folyamán a csapatok és a versenyzők között többször is felmerültek aggályok a szabályok következetlen alkalmazásával kapcsolatban.

Itt még Hamilton a világbajnok, de nem sokáig.

Fotó: AFP

A Mercedes tagadja, hogy bármilyen alkut kötöttek volna. Állításuk szerint csak arról van szó, biztosítékot kaptak arra, hogy az ügyet komolyan fogják kezelni, és az FIA megteszi a megfelelő lépéseket.
Mindenesetre Wolff a múlt hónapban azt mondta, a Mercedes „felelősségre fogja vonni az FIA-t”.
Azt nem tisztázta, hogyan kívánja ezt megtenni, de azt mondta, bizodalma van abban, hogy a csapatok és a versenyzők együtt tudnak dolgozni az irányító testülettel egy „egyértelműbb döntéshozatali folyamat” létrehozása érdekében.

Hogyan tovább?

Bajban van az FIA és a Mercedes is. A BBC Sportnak több bennfentes is azt mondta, nem látják, hogy Masi hogyan tarthatja meg versenyigazgatói pozícióját, de néhányan arra figyelmeztettek, az FIA nehéz helyzetben van, mert nincs egyértelmű utódja.
Hamilton pedig tavaly új, kétéves szerződést írt alá a Mercedesszel, azaz elméletileg legalább 2023 végéig a csapatnál marad. Részben ezért, részben pedig a szervezet már egyébként is megtépázott hírneve miatt a legtöbben arra számítanak, hogy az FIA jelentős lépéseket tesz, és Hamilton 2022-ben is elindul a szezonban.
Ha azonban Hamilton mégis úgy döntene, távozik az F1-ből, akkor sem egyértelmű, a Mercedes kit szerződtetne a helyére. Minden fontosabb versenyzőnek szerződése van a 2022-es szezonra, és valószínű, hogy a Mercedesnek ki kell vásárolnia valakit a jelenlegi szerződéséből. Pont, ahogy tettek Valtteri Bottasszal, amikor Nico Rosberg 2016-ban megszerezte a világbajnoki címet, majd visszavonult.
Mint arról decemberben beszámoltunk, minden eddiginél izgalmasabb záró futamban dőlt el a 2021-es F1 világbajnoki cím. A verseny nagy részében vezető Lewis Hamilton győzelemre állt, amikor Nicholas Latifi, a Williams versenyzője öt körrel a vége előtt kiesett, a pályára érkező biztonsági autó miatt pedig addigi előnyét elvesztette a címvédő.
A verseny utolsó körében Michael Masi versenyigazgató ellentétes utasításokat adott a lekörözött autók visszaengedésével kapcsolatban, ezzel előnybe hozta a fő rivális Max Verstappent, aki így elvitte a világbajnoki címet.
Forrás: BBC
Forma 1
Új versenyző szállna be jövőre a Hamilton-Verstappen csatába
07/01/2022 19:26
Forma 1
Verstappen a versenyzőtársak szavazásán is legyőzte Hamiltont
30/12/2021 18:51