Gyászol a Red Bull, elhunyt a vezér, Dietrich Mateschitz
Életének 78. életévében, hosszan tartó betegség után elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull társalapítója, a cégcsoport, így azon belül a Red Bull F1 és számos más sportcsapat tulajdonosa. Az osztrák üzletember, aki 1984-ben alapította meg a márkát, kulcsszerepet játszott a Forma-1 egyik legeredményesebb istállójának létrehozásában is.
Dietrich Mateschitz
Fotó: Getty Images
Mateschitz, aki 1944-ben, még a II. világháború alatt született, a Blendax kozmetikai cégnél dolgozva ázsiai utazásai során talált rá arra az italra, melyet később Európában is útjára indított, megalapozva ezzel mesés birodalmát. Az eredeti befektetés 500.000 dollár volt.
A Red Bull cég először 1995-ben jelent meg az F1-ben, akkor még a Sauber csapat támogatójaként.
Fokozatosan 60%-ra emelkedett a tulajdonrészük, ám végül 2001-ben véget ért az együttműködés.
Három évvel később megvásárolták a Ford tulajdonában lévő Jaguar istállót, és ebből jött létre a Red Bull Racing, amely ma már nem csak kasztnitervezéssel és építéssel, de versenymotorokkal is foglalkozik.
Mateschitz még abban az évben megvette az ausztriai A1 Ringet, amelyet alaposan átépíttetett, és a komplexum 2011-ben nyitotta meg kapuit Red Bull Ring néven.
Később Gerhard Bergerrel közösen felvásárolták az olasz Minardi csapatot, amelyből létrejött a Torro Rosso, mai nevén az Alpha Tauri.
Mateschitz érkezése után hat évvel a Red Bull Racing megszerezte első világbajnoki címét az F1-ben; 2010-ben Sebastian Vettellel egyéni- és csapatbajnokok is lettek, amit a következő három évben megismételtek.
Majd a Mercedes ellen sorozatban elveszítettek 7 szezont, de Max Verstappen és Honda-motor érkezésével ismét felkapaszkodtak a csúcsra, 2021-ben és '22-ben is világbajnokok lettek.
A versenyzésen kívül az osztrák üzletember több labdarúgóklubot is megvett: SV Austria Salzburgot Red Bull Salzburg, az amerikai MetroStarst pedig New York Red Bulls néven futtatta fel.
Ő alapította az RB Leipzig futballcsapatát 2009-ben, melynek jelenleg Szoboszlai Dominik, Willi Orban és Gulácsi Péter személyében három magyar válogatott játékosa is van.
De beszállt a jégkorongba is, a német EHC München csapatából így lett Red Bull München.
Életének utolsó éveiben a sportrajongó üzletember rákbetegséggel küzdött.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)