Az F1 irányítói hétfőn közölték, hogy a mostani idényben három helyszínen próbálják majd ki a versenyhétvége új lebonyolítási módját, amely szerint a pénteki első szabadedzést követően egy időmérő lesz, szombaton pedig egy 100 kilométeres versenyt rendeznek, ennek a végeredménye alapján rajtol el a mezőny a vasárnapi hagyományos futamon.

"Ennek a formátumnak az a célja, hogy növelje a pályán zajló történések mennyiségét, és egy új, innovatív módon szórakoztassa a nézőket" - írták közleményükben a Brit Nagydíj szervezői, akik hozzátették: a sprintfutamok bevezetésével kiegyensúlyozottabbá válik a csapatok és a versenyzők teljesítményének értékelése, miközben megteremtik a lehetőséget arra, hogy a szombati rövidebb versenyen a hátrább startolók megküzdhessenek azért, hogy a vasárnapi viadalt jobb pozícióból kezdjék.

Silverstone

Fotó: SID

Forma 1
Úton a csúcsra: 5 éve robbant be a Forma-1 következő szupersztárja
21 ÓRA
A sprinfutamos hétvégék pénteki napján egy 60 perces szabadedzést, majd a korábban már megszokott időmérő edzést rendezik meg, utóbbi eredménye határozza meg a szombati, rövidebb távú verseny rajtsorrendjét. A szombati napon egy újabb 60 perces szabadedzés áll majd a csapatok rendelkezésére, majd a nagyjából 100 kilométeres sprintversenyre kerül sor. Ennek a futamnak a végeredménye határozza meg a vasárnapi verseny rajtrácsát.
A szombati sprintfutam első három helyezettje világbajnoki pontokat szerez, a győztes három, a második helyezett kettő, a harmadik pedig egy pontot kap. Dobogóra azonban az eddig megszokottakhoz hasonlóan csak a vasárnapi verseny első három helyezettje állhat majd fel.

2020's British Grand Prix at Silverstone

Fotó: Getty Images

Silverstone-ban július 18-án rendezik a Brit Nagydíjat, a szervezők pedig már elkezdték árusítani a jegyeket, mert azt remélik, hogy nézők előtt rendezhetik meg az eseményt.
Sajtóhírek szerint a másik sprintfutamos hétvége a monzai Olasz Nagydíjon lehet idén, ezen kívül kipróbálják majd még a formátumot egy nem európai helyszínen is. Ha a sprintfutam bevezetése beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor a jövőben nem minden hétvégén, csak a vb egyes, előre kiválasztott állomásain alkalmazzák majd.
Forrás: MTI
Forma 1
Horrorbalesetét követően a Mercedesnél tér vissza a francia pilóta
05/05/2021 08:24
Forma 1
Schumacher hatalmas előrelépést lát a kiválóan sikerült Portugál Nagydíj után
03/05/2021 15:06