„Ha nem hinnék az ártatlanságomban, nem lennék itt” – Christian Horner először reagált a vádakra

Néhány héttel ezelőtt robbant ki a botrány, miszerint Christian Hornert „nem megfelelő viselkedéssel” vádolta meg a Red Bull istálló egyik alkalmazottja. A csapatfőnök azóta is ártatlannak vallja magát az ügyben, erről beszélt a 2024-es autójuk bemutatóján is. Horner hangsúlyozta: ha nem hinne abban, hogy felmentik az ügyben, már nem lenne itt.

Christian Horner a Red Bull autóbemutatóján hangsúlyozta: ártatlannak vallja magát - fotó: Beata Zawrzel

Fotó: AFP

Fantasztikus(nak tűnő) újításokat mutatott be a Red Bull, mégis minden Christian Horner ügyéről szólt.
„Mit gondolnak a fékhűtésről?” – kérdezett vissza a Red Bull csapatfőnöke, miután a 2024-es Red Bull leleplezését követően gyakorlatilag minden egyes kérdés a nemrég kirobban botrányról szólt. Az ügy részleteiről most sem tudunk sokat, azon túl, hogy az egyik női alkalmazott nyújtott be panaszt „nem megfelelő és irányító” magatartás miatt. Az osztrák cégcsoport belső vizsgálatot indított, amely várhatóan hetekig eltart, csak az az egy dolog biztos: most ezen múlik Horner sorsa.
Egyes hírek szerint a Red Bull fejesei szerették volna, ha csendben elintézhetik az ügyet, Horner magától elhagyja a csapatot, és mindenki továbbléphet. Ő azonban úgy döntött, nem hátrál meg, és megpróbálja tisztára mosni a nevét, mivel úgy gondolja, nem követett el olyasmit, amiért most bűnhődnie kellene. Ezt az RB20 bemutatóján is elmondta, többször hangsúlyozva, a csapat mögötte áll, és sosem érezte még ennyire egységesnek a társaságot.
„Magabiztos vagyok a folyamatot illetően. Együttműködöm a folyamat során. És teljes mértékben tagadok minden ellenem felhozott vádat” – hangsúlyozta az eseményen. „Hiszek az ártatlanságomban. Ha nem így lenne, most nem lennék itt. Teljes mértékben elkötelezett vagyok a csapat mellett. Én építettem ezt a csapatot. Voltunk magasan, voltunk mélyen az évek során. Nyertünk 113 versenyt, hét vb-címet és hat konstruktőrit a 19 szezon alatt.”
A nagy kérdés, ami most mindenkit foglalkoztat, mennyi ideig tervezheti még Horner a Red Bull jövőjét. A szezon ugyanis itt van a nyakunkon, egy hét múlva ilyenkor már az utolsó bahreini tesztnap zajlik, március első hétvégéjével pedig elrajtol a szezon. Erősen kétséges, sikerül-e lezárni az ügyet, vagy esetleg még tovább húzódik, és az idény közben dől csak el, maradhat-e a Red Bull élén a Forma-1 legrégebben regnáló csapatfőnöke.
picture

Max Verstappen, Sergio Pérez és Christian Horner a 2024-es Red Bull bemutatóján

Fotó: Getty Images

„Elkerülhetetlen volt, hogy okozzon némi zavart, de a csapat egységes. Mindenki az előttünk álló szezonra koncentrál. Szóval minden a megszokott mederben zajlik. A támogatás fantasztikus volt. Úgy gondolom, felkészültünk a következő idényre, és nagyon jó állapotban vagyunk. Teljes mértékben a versenyzésre összpontosítunk. Már alig várom, hogy Bahreinben legyünk és lássuk a pályán az RB20-at. Most mindenki az autóra koncentrál.”
Korábban több helyen is írtak arról, hogy Horner ügye egy nagyobb Red Bullon belüli hatalmi harc része, amelyben elsősorban Helmut Marko és Jos Verstappen mozgatják a szálakat. Ehhez hasonló hírek nem először kerültek elő, tavaly nyáron épp arról írtak, hogy Horner próbálja kigolyózni a csapatból Markót, akivel megromlott a viszonya. Horner később tagadta ezeket a vádakat, hangsúlyozva: vannak ugyan nézeteltéréseik, de ezek természetes részei egy F1-es istállónak.
A csapatfőnök most is igyekezett cáfolni azokat az elméleteket, miszerint a házon belüli harcok eredményeként került volna ebbe a helyzetbe. „Nem. Ott voltam Josszal és Maxszal Silverstone-ban pár nappal ezelőtt. Max a saját feladatára koncentrál. Nagyon támogató volt. Már alig várom a következő szezont vele” mondta a Sky Sportsnak. „Mindig lesznek spekulációk, de együtt dolgozunk csapatként, mindig is így volt. Így is fogjuk folytatni.”
Horner szerint az sem igaz, hogy megingott volna a Red Bull legfelsőbb körének bizalma a vezetői képességeit illetően. „Egy csapat vagyunk. Egy csoport. Fantasztikus támogatást kaptam a részvényesektől. Nélkülük most nem lennénk itt. Szóval nem, ez nem igaz” – magyarázta a csapatfőnök.
A Red Bull sajtósai már az esemény elején jelezték, hogy Verstappent inkább ne is kérdezzék az ügyről, mivel nem fog válaszolni, egy azonban mégis átjutott a szűrőn, amire a háromszoros világbajnok szűkszavúan válaszolt. „Ugyanolyan a kapcsolatunk, mint eddig – ennyit elmondhatok. Nem tudom, hogy ki ír ezekről a dolgokról. Számomra azonban Christian pont olyan, amilyen mindig is volt.”
picture

Christian Horner és Max Verstappen

Fotó: Getty Images

„Ami engem illet, a saját teljesítményemre koncentrálok, hogy készen álljak, fitt legyek, átbeszéljem a mérnökökkel, mit szeretnénk csinálni. Az életem ráadásul nem csak az F1-ről szól. Otthon nem is igen gondolok az F1-re az edzéseimet leszámítva. Nálam is sok minden zajlik a háttérben, mást is szeretnék csinálni a jövőben, ráadásul ott van még a virtuális versenyzés, így eléggé elfoglalt vagyok otthon is.”
Sergio Pérez is csupán annyit fűzött az eseményekhez, hogy szeretné, ha egyben maradna a csapat. „Mi csak versenyezni szeretnénk, versenycsapat vagyunk. Szeretnénk, ha egyben is maradnánk, mert igen sikeresek voltunk. Tudjuk, hogy Christiannak kulcsszerepe van a szervezetünkben. Fontos, hogy mindannyian arra koncentráljunk, amire kell. Arra, ami ahhoz kell, hogy világbajnokok legyünk, és annyira előre vigyük a csapatot, amennyire lehetséges.”
Az RB20 tehát háttérbe szorult a saját eseményén, amire persze számítani lehetett ebben a helyzetben. Horner minden szaván érződött, hogy alaposan felkészítették a várható kérdésekre, és igyekezett mindent egy irányba terelni. Hisz az ártatlanságában, együttműködik a folyamat során, a csapat egységes, nincsenek vezetői konfliktusok, és a szezonra való felkészülésük pont úgy zajlik, mint mindig.
Rövid távon valószínűleg akkor sem lenne hatása az ügynek a Red Bull teljesítményére, ha Hornernek végül távoznia kell a csapattól. Az autó már elkészült, és ha a pályán is annyira gyors, amennyire első ránézésre annak tűnik, akkor nehéz lesz kiénekelni a sajtot a szájukból. Hosszabb távon azonban érdekesebb kérdéseket is felvethet a Red Bull jövőjét illetően, hiszen mostanáig valóban olyannak tűntek, ahogyan azt Horner sugallta: makulátlannak, egységesnek és megingathatatlannak.
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés