Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Bemutatkozott a McLaren 2022-es Forma-1-es autója

Lantos András

Frissítve 11/02/2022 - 20:44 GMT+1

A 2022-es év negyedik autóbemutatóját a McLaren csapata tartotta, amely a wokingi főhadiszálláson állt a nyilvánosság elé. Korábban a Haas, a Red Bull és az Aston Martin tartott leleplezőt, ám közülük csak utóbbi döntött úgy, a valódi autójával áll a nyilvánosság elé. A McLaren is inkább az utóbbi utat választotta, és vállalta a kockázatot, hogy valamennyit már korán megmutat a koncepciójából.

A McLaren 2022-es F1-es autója.

Fotó: McLaren

A McLaren ígéretéhez híven nem csak a Forma-1-es autóját villantotta meg, hanem vele együtt az Indycar és az Extrem E projektjét is most indította útnak.
Egy korábbi interjúban a technikai vezetőség elárulta, fundamentális változások történtek az csapat filozófiájában, amellyel az új szabályokra és a költségvetési plafonra próbálnak reagálni.
Ennek lényege, hogy a lehető legkésőbb terveznek kijönni a végleges autóval, és tartalék alkatrészből is kevesebbet gyártanak, mint korábban. Így nagyobb mozgásterük és költségkeretük marad a fejlesztésekre, melyeknek a szokottnál is nagyobb jelentősége lehet idén.
A brit gyártó csapatát 2022-ben is a Daniel Ricciardo – Lando Norris páros képviseli majd; velük többéves megállapodást kötöttek. Az F1 egyik legnagyobb tehetségének tartott Norris nemrég írt alá egy 2025 végéig tartó szerződést.
A McLaren az elmúlt években megkezdett felszálló ágat szeretné folytatni 2022-ben. A legutóbbi három szezonból kétszer negyedik, egyszer harmadik lett a konstruktőri világbajnokságban.
Legalább ennyire fontos, hogy tavaly Monzában sikerült megszakítani egy bántóan hosszú rossz sorozatot: Ricciardónak köszönhetően 2012 után sikerült újra futamot nyerniük. Ráadásul Norris futott be mögötte a második helyen, így a McLaren lett az egyetlen csapat, amely dupla győzelmet ünnepelhetett 2021-ben.
Képek a McLaren bemutatójáról:
picture

McLaren MCL36 - Mercedes

Fotó: McLaren

picture

McLaren MCL36 - Mercedes

Fotó: McLaren

picture

McLaren MCL36 - Mercedes

Fotó: McLaren

A bemutatóról készült videó:
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés