Véget ért a bahreini háromnapos teszt, legközelebb már élesben, valódi versenyhétvégén gurulnak ki a pályára az autók.
Bár a legtöbb csapat Bahreinben is ugyanazzal az autóval körözött, mint a barcelonai aszfalton, akadt azért két istálló, amelyik a közel-keleti országra tartogatta a nagy durranást. Talán mondani sem kell, hogy a Mercedesről és a Red Bullról van szó, amely két csapat a szokásához híven igyekezett extrém, formabontó megoldásokat választani. Úgy tűnik, hogy a Red Bull belenyúlt a tutiba, a címvédőnél viszont még bőséggel akadnak megoldandó problémák, amire – legalábbis szerintük – nincsenek gyors válaszok.

Villantott a Mercedes és a Red Bull

Forma 1
Na ettől a Leclerc videótól minden F1 rajongónak flashbackje lesz!
15/05/2022 14:01
Barcelonában is érdekesnek tűnt a Mercedes és a Red Bull dizájnja, de már akkor jelezték a csapatok: a következő tesztre komoly fejlesztésekkel érkeznek. Nem a levegőbe beszéltek, Bahreinben ugyanis már az autójuk továbbfejlesztett verziójával köröztek (igaz, a Red Bull csak az utolsó napon mutatta be az új koncepciót). Elsőként a Mercedes vitte el a show-t, amely egészen radikális oldaldobozzal készült az új idényre: lényegében teljesen eltüntették azokat.
Christan Horner – talán még az előző idény automatizmusainak köszönhetően – egyből jelezte, szerinte szabálytalan az új Mercedes, de kicsivel később elismerte: valószínűleg megfelel az előírásoknak. A bahreini teszt harmadik napján aztán a Red Bull is leleplezte azt az autót, amellyel harcba száll a győzelemért, az autó oldaldobozait és a venturi-csatornákat egyaránt módosították, a fejlesztéseikkel pedig nagyon elégedettek voltak a látottak alapján.

Első a Red Bull?

Egészen addig a pontig a Ferrarit sorolták a szakértők a virtuális első helyre, a Red Bull szombati teljesítménye azonban még annál is meggyőzőbb volt, amit az olaszoktól láttunk a tesztek során. Sergio Pérez rögtön a harmadik nap elején megfutotta a leggyorsabb kört, a délután folyamán pedig Max Verstappen is megmutatta, mennyi potenciál rejlik az autóban. Legyen szó egykörös tempóról vagy hosszabb etapokról, a Red Bull versenyképesnek tűnt, ők maguk is elégedetten értékeltek.
A valós erősorrendet nehéz meghatározni, de a teszt alapján a Ferrarit is az élmezőnybe sorolhatjuk. Charles Leclerc és Carlos Sainz megbízhatóan rótta a köröket, mindketten megfelelőnek értékelték az autó egyensúlyát, és a minimális változtatásokkal együtt a delfinezés okozta problémát is sikerült valamelyest kezelniük. Bár egyik napon sem zártak az élen, köridő tekintetében sem kell szégyenkezniük, mivel rendszerint ők keményebb keveréken futották a legjobb idejüket.
A címvédő Mercedes több problémával küzdött, a pilóták alulkormányzottsága panaszkodtak, és szemmel láthatóan szenvedtek az autójuk beállításaival. Köridő tekintetében nem is alkottak maradandót, viszont a hosszabb etapokon megbízhatónak és versenyképesnek tűnt az autójuk, az F1 hivatalos honlapján megjelent adatok alapján konkrétan ők voltak a legjobbak az első napon az akkor még a régebbi verzióval köröző Red Bullt és a Ferrarit megelőzve.

Ha most lenne a futam, kettős Ferrari-győzelem születne

Ezt a merész megállapítást Lewis Hamilton tette, akit a jelek szerint nagyon meggyőzött a barcelonai és a bahreini tesztek alapján a Ferrari teljesítménye. „Szerintem mindannyian egy csónakban evezünk. Egyeseknek sikerült megoldásokat találniuk, vagy jobban áthidalniuk. Bízom az itteni és a gyárban lévő csapatban is. Az biztos, hogy nem lesz egy sima menet. A ma látottak alapján valószínűleg kettős Ferrari győzelem születne, esetleg a Red Bull érne oda” mondta még pénteken.
Csütörtökön George Russell is lelkesen dicsérte a 2022-es Ferrarit, és kijelentette: ők rendelkeznek a leggyorsabb autóval. Sainz meglehetősen csípős megjegyzéssel reagált. „Szerintem ez tipikus a Mercedestől, tipikus George-tól. Felmagasztalják a többieket, aztán az első versenyen átgázolnak mindenkin. Amennyiben ez lenne az első év, amikor ezt csinálják, talán még hinnék is nekik, de ez sorozatban az ötödik-hatodik ilyen, és aztán az első versenyen mindig jól teljesítenek.”
Sainz arra is utalást tett, hogy a GPS-adatok alapján pontosan látják, mennyit mutatott meg a valós erejéből a Mercedes, és az alapján biztosak benne, hogy sokkal több van az autójukban. Ezt a The-Race elemzése is megerősíti, a telemetriai adatok szerint a Mercedes leginkább az egyenesekben veszített sok időt a Ferrarival szemben, a kanyarokban hasonlóan teljesítettek az autók. (Ugyanakkor a végső következtetésük így is az lett, hogy a Ferrari gyorsabb volt pár tizeddel.)

Lewis Hamilton a bahreini teszt második napján

Fotó: Getty Images

Tavaly a tesztek során meglehetősen látványosan küszködött a beállításokkal a Mercedes, Hamilton és Bottas is sokat panaszkodott az autó vezethetőségére, a szezonnyitó versenyt mégis sikerült megnyerniük. „Nem, most határozottan más érzéseink vannak. Ezúttal nem fog annyira jól kinézni, mint a tavalyi nehéz tesztjeink után. Most lényegesen nagyobb kihívásokkal nézünk szembe, olyasmi, amit nem lehet egy hét alatt megfordítani. Sokkal több időre lesz szükség” - mondta erre Hamilton.
Azt egyébként mindkét Mercedes-versenyző elmondta, egyelőre nem találták meg az optimális beállításokat, és rengeteget bajlódtak az autó túlzott pattogásával. A delfinezést a Bahreinben bemutatott csomag sem szüntette meg, ebből kifolyólag kevésbé tudták feszegetni a határokat, mint a riválisok. Erre utalhatott Hamilton, amikor arról beszélt, időbe telik, mire maguk mögött tudják az autó gyermekbetegségeit, de a Mercedest ismerve előbb-utóbb rájönnek a megoldásra.

Komoly nehézségekbe ütközött a McLaren

Barcelonában mindenki nagyon meggyőzőnek találta a McLaren formáját, egyszerre voltak gyorsak és megbízhatóak, ráadásul a delfinezésre is hamar megtalálták a megoldást. Bahreinben viszont fékproblémák hátráltatták a csapatot, amit a helyszínen csak kezelni tudtak, emiatt leginkább rövid etapokat teljesíthettek, többnyire alacsony üzemanyagszinttel. Ennek megfelelően a legkevesebb kört teljesítő csapatként zárták a tesztet.
„Az éjszaka módosítottuk azokat az alkatrészeket, amelyek a rendelkezésünkre álltak a helyszínen, illetve érkezett néhány új is, annak érdekében, hogy mérsékelni tudjuk az itt tapasztalt kihívásokat” mondta Andreas Seidl csapatfőnök. „Ezzel sikerült előbbre jutnunk, így a mai napon több kört és hosszabb etapokat tudtunk megtenni. Megfelelő irányba indultunk el, de jövő hétig várnunk kell, mert az utolsó lépésekhez időre van szükség, hogy ismételten megfelelő formában legyünk.”

Lando Norris egyedül tesztelte a McLarent Daniel Ricciardo hiányában

Fotó: Getty Images

Ha nem is drámai a helyzet, az biztos, hogy a McLaren lépéshátrányba került a topcsapatokhoz képest, a Mercedes közel kétszer annyi kört tudott megtenni a három nap során. A legjobban Daniel Ricciardo bosszankodhat, az ausztrál ugyanis egyetlen percet sem töltött az autóban, mivel rosszul érezte magát, és Lando Norrisnak kellett végigtolnia a teljes programot. Utóbb kiderült: Ricciardo koronavírusos lett, de a csapatnál abban bíznak, a versenyre már teljesen felépül.

Könnyebb követni egymást?

Változatlanul izgalmas kérdés, hogy az új szabályok elérték-e a céljukat, és több csatát láthatunk-e a 2022-től kezdődő érában. Barcelonában vegyesek voltak a vélemények, abban a legtöbben egyetértettek, hogy a kanyarokban könnyebb követni az elöl haladókat, viszont a szélárnyékhatás kevésbé érvényesült, ezáltal nehezebb volt befejezni az előzéseket. Egy-két csatát Bahreinben is láthattunk, ezek alapján úgy tűnik, kiszámíthatóbban viselkednek az autók, amikor egymás közelébe érnek.
A csütörtöki tesztnapon Lance Stroll és Fernando Alonso talált egymásra, és egy darabig oda-vissza előzgették egymást, látszólag nagyobb nehézségek nélkül. Ugyanazon a napon Valtteri Bottas és Alex Albon dolgoztak össze, hogy közelebbről megtapasztalják, milyen a turbulens levegőben versenyezni, és ők is kényelmesen tartották a távolságot. Az első jelek tehát biztatóak, hamarosan pedig élesben is kiderül, megfelelő irányba indult-e el a Forma-1.

Lesz új Brawn GP?

Már az új szabályrendszer bevezetését követően sok szurkolóban felmerült, hogy az új éra egy outsider felemelkedését is elhozhatja, épp mint 2009-ben, amikor a Brawn GP lenyomta a nagyobb istállókat, és végül Jenson Button lett a világbajnok. A szabályalkotók ezúttal igyekeztek minden kiskaput becsukni, hogy ne utólag kelljen reagálniuk az elmés trükkökre, bár a Mercedes oldaldoboz nélküli kialakítása így is meglepte őket.
A tesztek alapján kevésbé valószínű, hogy a kisebb csapatoknál rátaláltak volna valamilyen extrára, amellyel ledolgozhatatlan előnybe kerültek a többiekkel szemben. A három topcsapat mögött jól teljesített az Alpine, amely Bahreinben a harmadik leggyorsabb idővel zárt, és közel annyi kört futott, mint a Red Bull. Megbízhatóan működött az AlphaTauri is, összességében 371 kört teljesített, aminél csak a Mercedes bizonyult szorgalmasabbnak (385).
Elkerülték az Alfa Romeót és az Aston Martint is a nagyobb problémák, így sok adatot gyűjthettek az autójuk viselkedéséről, Sebastian Vettelék azonban köridő tekintetében jócskán elmaradtak, csak a 9. helyen zártak. Ebben a tekintetben egyébként a Williams zárta a sort, bár az 1:35-ös időből legfeljebb annyit lehet kiolvasni, hogy meg sem próbálták feszegetni a határokat, ellentétben a Haasszal, amely a csomagjait szállító repülő meghibásodása miatt csak késve tudta megkezdeni a tesztet, cserébe kapott pár óra extra időt.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Forma 1
„Lehet, hogy mi többet fejlesztettünk, de Sainz balesetei sokba kerülhettek” – Marko visszaszólt
13/05/2022 17:02
GP Miami
Már a Ferrari üldözi a Red Bullt, ütközéssel ért véget Schumacher legjobb versenye
09/05/2022 14:50