Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Alonso tehet róla, hogy Verstappen lett a világbajnok?

Lantos András

Publikálva 05/01/2022 - 06:30 GMT+1

A felvetés természetesen ebben a sarkos formában humoros, de kicsit jobban átgondolva a témát mégis van benne valami. Mert mi lett volna, ha Fernando Alonso néhány évvel ezelőtt egy picivel türelmesebb a Honda irányába, és súlyos mondataival nem rontja tovább a McLaren és a japán gyártó amúgy is feszült kapcsolatát? Ezt a kérdés Anthony Davidson, a korábbi endurance világbajnok vetette fel.

Bajnoki esélyt tékozolt volna el Alonsot azzal, hogy "átkergette" a Hondát a Red Bullhoz?

Fotó: AFP

A brit pilóta, aki Forma 1-es szakértőként is dolgozik, a Motorsport.com holland kiadásának nyilatkozva töprengett el azon, vajon hogyan érezheti most magát Alonso, aki komoly részt vállalt a McLaren – Honda kapcsolat szétporladásában.

2015-ben nagy várakozás előzte meg a brit konstruktőr és a japán gyártó újbóli egymásra találását, ám az eredmények elmaradtak, a feszültség csak fokozódott, és egy idő után a kétszeres világbajnok sem tartotta magában indulatait. Ki ne emlékezne rá, amikor GP2-es szintűnek nevezte a Honda motorját.
A McLaren – Honda házasság végül nem tudott talpon maradni, a japánok így átcuccoltak a Torro Rosso – Red Bull garázsba, és huss, négy évvel később Max Verstappennel megnyerték a világbajnoki címet.
„Kíváncsi lennék, Alonso hogyan látta a Honda teljesítményét az elmúlt évben. A múltbéli tapasztalataimból tudom, néha időre van szükségük a fejlődéshez, de végül mindig elérik a célt. Csak hagyni kell, hogy a saját útjukat járják” – mondta Davidson, aki volt a BAR-Honda tesztpilótája, majd később a Super Agurinál indult a Forma 1-ben.
„Vajon felmerült-e Fernandóban, hogy ’bárcsak kicsit türelmesebb lettem volna, és több időt hagytam volna nekik’? Persze a jövőt senki sem látja, de mégis érdekelne, miként látja most a helyzetet, amikor a Honda egy ennyire erős motort épített. Vajon eszébe jutnak olyanok, hogy ’bárcsak a McLaren kitartott volna a Honda mellett, és én is maradtam volna’? Ha még mindig ez a motor lett volna az autójukban, és Fernando még mindig náluk menne, valószínűleg nagyon más lett volna a forgatókönyv.”
Persze a Forma 1 valamivel több, mint egy játékos copy-paste. Nincs rá semmi garancia, hogy a Honda a McLaren partnereként is ugyanolyan eredményes lett volna, mint a Red Bullal. Köztudott, hogy Christian Hornerék mellett a japánok sokkal nagyobb fejlesztési szabadsággal rendelkeztek, míg a McLaren kasztnitervezési filozófiája erősen megkötötte a Honda-mérnökök kezét.
picture

Vajon mi lett volna, ha 2017 után is együtt marad a McLaren és a Honda?

Fotó: McLaren

Tapasztalt pilótaként Davidson sem állítja, hogy biztos lett volna a siker, de vannak érvei.
„Fogalmam sincs (hogy Alonso bajnokesélyes lett volna, ha a McLaren és a Honda együtt marad). De abban az esetben a McLaren megkapta volna azt a gyártói támogatást a Hondától, ami így a Red Bullhoz került. Természetesen a Mercedes motor, amelyet a McLaren használ, is hasonlóan erős, mint a Hondáé, de ez inkább a bőségesebb költségvetésről szól, ami talán a legfontosabb tényező. Ha máshogy döntenek, az autó fejlesztésére költhették volna az a pénzt, ami most a motorbérlésre megy el.”
Szóval Alonso tehet arról, hogy tavaly Verstappen lett a világbajnok? Ennyire nyilván nem direkt a kapcsolat, de közvetve a kétszeres világbajnok szabadszájúsága is kellett ahhoz, hogy a Red Bull 2021-ben bajnokesélyes autót tehetett a holland alá.
Davidson amúgy nagyon szomorú, hogy a Honda a világbajnoki cím ellenére távozik a Forma 1-ből (a motorokat a Red Bull fejleszti tovább), de úgy véli, ez csak a szokásos gyártói jövés-menés része, és biztos benne, hogy a japánok még visszatérnek az F1-be.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés