Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

„Pokolian nehéz lesz ezt megismételni, de azon leszek” – Verstappen boldog és motivált

Kálmán Laci

Publikálva 20/11/2022 - 18:20 GMT+1

Nem túlzás azt mondani, hogy Max Verstappen és a Red Bull uralták a Forma-1 2022-es szezonját. A holland versenyző 15 futamgyőzelmet szerzett, és toronymagasan nyerte a pilóták pontversenyét. A második helyért folyó harcot ugyan elvesztette Sergio Pérez, a csapat második számú versenyzője a Ferraris Charles Leclerc-rel szemben, az összkép azonban így is több, mint meggyőző a Red Bull számára.

Max Verstappen az Év sportolója hazájában

Fotó: Imago

Max Verstappen szerint a Red Bull idei dominanciáját nehéz lesz megismételni a 2023-as szezonban.

A holland versenyző kényelemesen, lazán behúzta az idényzáró Abu-Dhabi Nagydíjat, az egykiállásos taktika tökéletesen működött, és rajt-cél győzelmet aratott. Megvédte címét, úgyhogy már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát.
„Ez egy jó kis verseny volt” – mondta a teljes joggal elégedett Verstappen, miután kiszállt az autójából. „Minden a gumikezelésen múlott. Elég jól bántunk a közepes keverékűekkel, utána pedig jöttek a kemények, és szó szerint az első körtől az utolsóig kézben tartottunk mindent.”
Utánozhatatlan érzés, hogy megint sikerült itt győznöm. Ez volt idén a 15. futam, amit megnyertem. Ez egészen hihetetlen.
Mindez azt jelenti, hogy Verstappen 454 ponttal zárta az élen a pilóták versenyét, és 146 pont előnnyel végzett a második Charles Leclerc előtt. Ilyen tetemes különbséget korábban senki sem tudott kiharcolni egy szezonon belül a mindenkori második helyezettel szemben.
„Hihetetlenül élveztem a munkát a csapattal, és fantasztikus érzés, hogy ekkora sikert értünk el együtt. Tudom, hogy pokolian nehéz lesz ezt megismételni, ugyanakkor ez motivációt is ad a számomra, hogy jövőre is megpróbáljunk hasonlóan jól teljesíteni.”
Sergio Pérez, aki lecsúszott a második helyről, úgy véli, maradt még teljesítmény a Red Bullban, amit jövőre ki lehet hozni.
„Voltak nagy pillanatink, nagyszerű csatákat vívtunk” – mondta Pérez. „Küzdöttem egy kicsit a gumikkal az idén. Úgy értem, hogy a versenyeken való gumikezelésen lehet még javítani. Ha ezt sikerül megtenni, jövőre még erősebbek lehetünk.”
picture

Max Verstappen (Red Bull) - GP of Abu Dhabi 2022

Fotó: Getty Images

Leclerc azt mondta, rettenetesen boldog, hogy az egykiállásos taktikát választotta, amivel megcsípte az összetett második helyét. Úgy véli, a Ferrarinak át kell vinnie a szezon végén megszerzett momentumot 2023-ra.
„Őszintén remélem, hogy jövőre előre tudunk egyet lépni, és harcban leszünk a világbajnokságért” – mondta Leclerc. „Abból kiindulva, ahol tavaly tartottunk, egyértelműen látszik, hogy az idén sokat fejlődtünk.”
„Úgy gondolom, jöttünk előre, ahogy haladt a szezon, stratégiailag is jobbak lettünk. Most is úgy tűnt, hogy az edzésen gondjaink voltak, aztán a versenytempónk már rendben volt. De persze a téli szünet alatt is nyomni fogjuk, hogy megpróbáljuk utolérni a Red Bullt.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés