A tavalyi forma-1-es szezonzárót követően valóságos össztűz alatt találta magát Michael Masi.
Minden idők egyik legemlékezetesebb forma-1-es szezonja botrányos véget ért, amikor az idényzáró verseny utolsó szakaszában Michael Masi versenyigazgató saját hatáskörben módosított a Safety Car megszokott procedúráján. Döntése ugyanis lehetővé tette Max Verstappen számára, hogy az utolsó körben megtámadja a futam nagy részében az élen álló Lewis Hamiltont, megszerezve ezzel pályafutása első világbajnoki címét.
Masit az eset után elküldte az FIA, amelyre hatalmas nyomást helyezett az egyéni világbajnokságban alulmaradó Mercedes. Bár szó volt arról, hogy az F1-en kívül találnak neki másik munkát, végül minden minőségében távozott a szövetségtől, és hazatért Ausztráliába, ahol a helyi sajtónak sikerült megszólaltatnia őt. Egészen pontosan a Daily Telegraphnak, amelynek elárulta: halálos fenyegetéseket kapott az Abu-Dzabiban történtek után.
Forma 1
Verstappen jogi vétséget követett el, amikor megszegte a csapatutasítást Brazíliában?
28/11/2022 - 11:40
„Voltak sötét időszakok. Teljes mértékben úgy éreztem, mintha én lennék a legjobban gyűlölt ember a világon. Halálos fenyegetéseket kaptam. Azt mondták az emberek, hogy megkeresnek engem és a családomat. Emlékszem rá, hogy egy vagy két nappal később Londonban sétáltam az utcán. Azt gondoltam, hogy jól vagyok, mégis állandóan a hátrapillantottam. Azt néztem, vajon lesz-e olyan ember, aki végül rám támad.”
A botrányos futamot követően vizsgálat indult, amely megállapította: Masi mulasztást követett el, amikor eltért a megszokott protokolltól, és a körhátrányban lévő autók közül csak ötnek engedte meg a kör visszavételét. A vizsgálat ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az ausztrál hatalmas nyomás alatt volt, mivel mindkét csapat előadta a saját érveit a rádión keresztül – azóta módosítottak is az erre vonatkozó szabályokon, hogy elkerüljék a hasonló eseteket.

Lewis Hamilton és Max Verstappen csatája Abu Dhabiban.

Fotó: Getty Images

Mindez nem hatotta meg a csalódott szurkolókat. „Sokkolóak voltak. Rasszista, bántó, gonosz, kegyetlen üzenetek voltak. Mindenfélének elhordtak. Ráadásul mindenhol. Nem csak a Facebook-oldalamra érkeztek, de még a LinkedIn-profilomra is, amelynek elméletileg egy szakmai felületnek kellene lennie, kimondottan üzleti célokra. De ott is ugyanolyan üzeneteket kaptam” – árulta el Masi a lapnak.
„Nem mentem el szakemberhez, de utólag belegondolva ezt kellett volna tennem” – folytatta a korábbi versenyigazgató, aki szinte egyáltalán nem beszélt az üzenetekről. Elmondása szerint az FIA tudott róla, de próbált kevés jelentőséget tulajdonítani ezeknek. „Senkivel sem akartam beszélni. Még a családtagjaimmal és a barátaimmal sem. Csak a legszűkebb családi körben beszéltem, és velük is nagyon röviden.”
Ennek fizikai hatásai is voltak, de mentálisan sokkal nehezebb volt. Egy buborékban akartam élni. Senkivel sem akartam beszélni. Egyedül akartam lenni, ami nagyon nagy kihívás volt. Összességében azonban ezek a tapasztalatok sokkal erősebb emberré tettek.
Forrás: Daily Telegraph

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Forma 1
Max uralta a hétvégét és a versenyt is, ahogy az egész szezont
21/11/2022 - 12:25
Abu Dhabi Nagydíj
„Pokolian nehéz lesz ezt megismételni, de azon leszek” – Verstappen boldog és motivált
20/11/2022 - 17:20