Luca di Montezemolo, a Ferrari korábbi elnöke szerint nem szabad túlzott elvárásokat megfogalmazni Mick Schumacher, a legendás hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia felé az első világbajnoki szezonjára.


"A név önmagában nem elég a győzelemhez, ahhoz több kell" - nyilatkozta a 73 éves olasz szakember a Sport Bild című lapnak, és hozzátette, jónak tartja, hogy a 21 esztendős versenyző egy "második vonalba" tartozó csapat, a Haas színeiben mutatkozik be, ahol nem kell "nyomás alatt" teljesítenie.
"Fontos, hogy ott fejlődjön, tapasztalatot szerezzen és előre lépjen" - mondta Montezemolo.
Forma 1
Hogyan érte utol a Red Bull a Mercedest?
TEGNAP 12:22

mick1.jpg

Fotó: Eurosport

Mick Schumacher a március 28-i Bahreini Nagydíjon mutatkozik be a Forma-1-ben. Édesapja a 2006-os első visszavonulását követően 2010-ben éppen a szahíri aszfaltcsíkon tért vissza az F1-be, ahol aztán 2012-ig még versenyzett a Mercedes színeiben.
"Csak remélni tudom, hogy Michael otthonról részt tud venni a fia sikereiben, és nagy elégedettséggel tölti el, amit Mick eddig elért" - nyilatkozta Montezemolo, aki abban az időszakban volt elnöke a Ferrarinak, amikor Michael Schumacher zsinórban öt vb-címet nyert a maranellói istállóval. "Ő volt a szuperhős, a Ferrari történetének messze a legjobb versenyzője" - emlékezett vissza a korábbi elnök a most 52 éves Schumacherre, aki 2013 decemberében síbalesetben koponyasérülést szenvedett, és azóta sem szerepelt a nyilvánosság előtt. Otthonában ápolják, állapotáról a családja nem ad információt.
MTI
Forma 1
Veszélyben a Kanadai Nagydíj
14/04/2021 11:20
Forma 1
Korábbi csapattársa szerint Vettelre meghatározó versenyek várnak
13/04/2021 08:58