Két magyar egység is továbbjutott a negyeddöntőbe a vb-n
A könnyűsúlyúaknál Galambos Péter, míg a normálsúlyúaknál a Juhász Adrián, Simon Béla kormányos nélküli kettes az előfutamból a negyeddöntőbe jutott a belgrádi olimpiai kvalifikációs evezős világbajnokságon, vasárnap.
Galambos Péter - fotó: Magyar Evezős Szövetség facebook
Fotó: Facebook
A nemzetközi szövetség (World Rowing) eredményközlő oldala szerint a vb első napján a nem olimpiai számok közé tartozó könnyűsúlyú egypárevezősök versenyében a kétszeres Európa-bajnok Galambos 7:10.15 perccel második lett futamában, ezzel egyből a szerda délutáni negyeddöntőbe került.
Galamboshoz hasonlóan a Juhász Adrián, Simon Béla kormányos nélküli kettes is beverekedte magát a 24 közé, miután 6:50.19 perces idejével negyedik lett az előfutamában.
A kétszeres olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúz a normálsúlyú egypárevezősök hatodik előfutamában volt érdekelt - ebben a számban csak az első két-két versenyző lépett tovább a negyeddöntőbe -, 7:00.79 perc alatt teljesítette a távot, ezzel a negyedik helyen ért célba, így hétfő délután a reményfutamban folytatja a versenyt.
A vb-n a normálsúlyú egypárevezősöknél kilenc, míg a kormányos nélküli ketteseknél 11 kvótát osztanak ki a jövő évi párizsi olimpiára.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)