Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Minden, amit a magyarországi vizes világbajnokságról tudni kell (vagy tudni érdemes)

Eurosport Magyarország

Publikálva 16/06/2022 - 13:38 GMT+2

Pénteken a szinkronúszók küzdelmeivel rajtol Magyarországon a 19. vizes világbajnokság, amelyen még az úszók, nyíltvízi úszók, vízilabdázók és műugrók küzdelmeit rendezik meg. Három évvel ezelőtt a dél-koreai Kvangdzsuban minden idők második legeredményesebb világbajnoki szereplésével, négy aranyéremmel zártak a magyar medencés úszók, akik szombattól hazai közönség előtt szerepelhetnek.

A budapesti vizes világbajnokság aranyérme a Duna Arénában 2022. június 14-én. MTI/Kovács Anikó

Fotó: MTI

Vizes vb 2022 - Pénteken rajt a Margitszigeten, szombaton kezdenek az úszók

A legnagyobb létszámú hazai csapat természetesen a medencés úszóké, a magyar színeket 33 sportoló képviseli majd a Duna Arénában szombattól kezdődő versenyek során.
Sós Csaba kapitány a szövetségnek adott interjújában reményeiről szólva azt mondta, bízik benne, hogy a csapat több érmet nyer, mint tavaly a tokiói olimpián, ahol csak Milák Kristóf állhatott dobogóra, 200 méter pillangón nyert, 100 méteren pedig második lett.
A szakember kitért a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkára, akivel szemben nem akar különleges elvárást megfogalmazni, ugyanakkor véleménye szerint a hazai közönség sokat jelenthet a kilencszeres nagymedencés világbajnoknak, akit elsősorban 400 méter vegyesen tart éremesélyesnek.
Milák - aki 2017-ben a Duna Arénában szerzett ezüstérmével robbant be a felnőtt mezőnybe - karrierje során először vállalt "hosszú étlapot", ugyanis a 100 és a 200 méter pillangó mellett ezúttal a sprintszámban, 50 méteren, valamint 200 méter gyorson is kipróbálja magát.
A Duna Arénában több fiatal is bemutatkozik majd - az "őrségváltás" után olyan veteránok, mint Verrasztó Dávid vagy Jakabos Zsuzsanna nem indulnak egyéniben -, tőlük azt várja a kapitány, hogy egyéni legjobbjukat hozzák.
picture

Milák Kristóf

Fotó: AFP

A nyíltvízi úszóknál, akárcsak az elmúlt években, most is az éremesélyesek között van Rasovszky Kristóf, aki a legutóbbi világbajnokságon, 2019-ben a dél-koreai Kvangdzsuban 5 kilométeren diadalmaskodott, ezzel a szakág történetének első magyar világbajnoka lett, míg tavaly Tokióban az olimpiai számban, azaz 10 kilométeren a második helyen végzett. A nőknél Olasz Anna a legerősebb magyar versenyző, ő negyedikként zárt az ötkarikás játékokon.
A mindkét nemnél olimpiai bronzérmes vízilabdázók szokás szerint a dobogóért szállnak harcba, a Märcz Tamás által irányított férfiválogatottnak a legutóbbi világversenyen "bejött" a hazai pálya, hiszen a 2020-as Európa-bajnokságon aranyérmet nyert a Duna Arénában. A szakembernek 2017-ben éppen a világbajnokság volt az első nagy tornája a csapattal, amely akkor ezüstérmesként zárt. Bíró Attila női válogatottja másfél évvel ezelőtt a Duna Arénában harmadik lett, akárcsak a tokiói játékokon, amivel megszerezte a női szakág történetének első ötkarikás dobogós helyezését.
A műugrók egy generációváltás miatt eredendően "nem tervezték" a világbajnoki szereplést Fukuokában, de a japán helyszín kiesése és Magyarország beugrását követően végül a mindössze 17 esztendős Veisz Emma, illetve Mosena Estilla megkapja a lehetőséget, mindketten 1 és 3 méteren bizonyíthatnak. Ligárt Balázs szövetségi kapitány elmondta, mindkettőjüktől tisztes helytállást, a felkészültségi állapotuknak megfelelő átlagot vár.
A szinkronúszók 2017-ben lélegzetelállító környezetben, a Vajdahunyad vára szomszédságában mutathatták meg magukat, tavaly a budapesti Európa-bajnokságon is vízbe ugrottak, most pedig a Margitszigeten láthatják őket a szurkolók.
A vb-n ezúttal az első héten, június 18. és 25. között rendezik az úszóversenyeket, a helyszín a Duna Aréna. Ezzel párhuzamosan mennek majd a szinkronúszó-versenyek a margitszigeti Széchy-medencében, míg a vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós Uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, azaz délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók. Kivéve a Margitszigetet, ahol a magyar férfi és női válogatott játszik majd, mert itt, elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, a magyarok pedig 21 órától szállnak vízbe.
Idén Fukuokában került volna sor az eredetileg 2021-ről elhalasztott vb-re, de a koronavírus-járvány miatt egy évvel eltolt, 2022. május 13-29-re tervezett eseményt végül 2023. július 14. és 30. között bonyolítják le, a 2023 novemberére kiírt dohai vb-t pedig 2024 januárjára halasztják.
A nemzetközi szövetség a július 3-ig tartó 2022-es budapesti vb-ről hozott döntését azzal indokolta: ezzel a sportolók lehetőséget kapnak arra, hogy idén nyáron is egy világméretű eseményen szerepeljenek.

Szombattól egy héten keresztül a Duna Arénában rendezik a 19. vizes világbajnokság medencés úszóversenyeit.

június 18., szombat:
előfutamok (9.00):
  • női 200 m vegyes (Hosszú Katinka, Sebestyén Dalma)
  • férfi 400 m gyors
  • női 100 m pillangó (Sebestyén Dalma)
  • férfi 50 m pillangó (Szabó Szebasztián, Milák Kristóf)
  • női 400 m gyors (Késely Ajna, Fábián Bettina)
  • férfi 100 m mell (Takács Tamás)
  • férfi 400 m vegyes (Holló Balázs, Kós Hubert)
  • női 4x100 m gyorsváltó (MAGYARORSZÁG)
  • férfi 4x100 m gyorsváltó (MAGYARORSZÁG)
elődöntők, döntők (18.00)
  • férfi 400 m gyors DÖNTŐ
  • női 100 m pillangó elődöntő
  • férfi 50 m pillangó elődöntő
  • női 400 m gyors DÖNTŐ
  • férfi 100 m mell elődöntő
  • női 200 m vegyes elődöntő
  • férfi 400 m vegyes DÖNTŐ
  • férfi 4x100 m gyorsváltó DÖNTŐ
  • női 4x100 m gyorsváltó DÖNTŐ
június 19., vasárnap:
előfutamok (9.00):
  • női 100 m hát (Burián Katalin)
  • férfi 100 m hát (Kovács Benedek Bendegúz)
  • női 100 mell (Halmai Petra)
  • férfi 200 m gyors (Milák Kristóf, Németh Nándor)
  • női 1500 m gyors (Mihályvári-Farkas Viktória)
elődöntők, döntők (18.00):
  • férfi 100 mell DÖNTŐ
  • női 100 m pillangó DÖNTŐ
  • férfi 100 m hát elődöntő
  • női 100 m mell elődöntő
  • férfi 50 m pillangó DÖNTŐ
  • női 100 m hát elődöntő
  • férfi 200 m gyors elődöntő
  • női 200 m vegyes DÖNTŐ
június 20., hétfő:
előfutamok (9.00):
  • férfi 50 m mell (Gál Olivér)
  • női 200 m gyors (Pádár Nikolett)
  • férfi 200 m pillangó (Milák Kristóf, Kenderesi Tamás)
  • férfi 800 m gyors (Kalmár Ákos)
elődöntők, döntők (18.00):
  • férfi 200 m gyors DÖNTŐ
  • női 1500 m gyors DÖNTŐ
  • férfi 50 m mell elődöntő
  • női 100 m hát DÖNTŐ
  • férfi 100 m hát DÖNTŐ
  • női 200 m gyors elődöntő
  • férfi 200 m pillangó elődöntő
  • női 100 m mell DÖNTŐ
június 21., kedd:
előfutamok (9.00):
  • női 50 m hát (Komoróczy Lora Fanni)
  • férfi 100 m gyors (Németh Nándor, Szabó Szebasztián)
  • férfi 200 m vegyes (Kós Hubert, Török Dominik Márk)
  • női 200 m pillangó (Kapás Boglárka, Hosszú Katinka)
  • 4x100 m vegyes vegyesváltó
elődöntők, döntők (18.00):
  • férfi 800 m gyors DÖNTŐ
  • női 200 m gyors DÖNTŐ
  • férfi 100 m gyors elődöntő
  • női 50 m hát elődöntő
  • férfi 200 m pillangó DÖNTŐ
  • férfi 50 m mell DÖNTŐ
  • női 200 m pillangó elődöntő
  • férfi 200 m vegyes elődöntő
  • 4x100 m vegyes vegyesváltó DÖNTŐ
június 22., szerda:
előfutamok (9.00):
  • női 100 m gyors (Gyurinovics Fanni)
  • férfi 200 m hát (Telegdy Ádám, Kovács Benedek Bendegúz)
  • női 200 m mell (Békési Eszter)
  • férfi 200 m mell
  • női 4x200 m gyorsváltó (MAGYARORSZÁG)
elődöntők, döntők (18.00):
  • női 200 m pillangó DÖNTŐ
  • női 100 m gyors elődöntő
  • férfi 100 m gyors DÖNTŐ
  • női 50 m hát elődöntő
  • férfi 200 m mell elődöntő
  • férfi 200 m vegyes DÖNTŐ
  • női 200 m mell elődöntő
  • férfi 200 m hát elődöntő
  • női 4x200 m gyorsváltó DÖNTŐ
június 23., csütörtök:
előfutamok (9.00):
  • férfi 100 m pillangó (Milák Kristóf, Szabó Szebasztián)
  • női 200 m hát (Burián Katalin, Molnár Dóra)
  • férfi 50 m gyors (Szabó Szebasztián, Lobanovszkij Maxim)
  • női 50 m pillangó (Varga Dominika)
  • férfi 4x200 m gyorsváltó (MAGYARORSZÁG)
  • női 800 m gyors (Késely Ajna)
elődöntők, döntők (18.00):
  • női 100 m gyors DÖNTŐ
  • férfi 100 m pillangó elődöntő
  • női 200 m hát elődöntő
  • férfi 50 m gyors elődöntő
  • női 200 m mell DÖNTŐ
  • férfi 200 m hát DÖNTŐ
  • női 50 m pillangó elődöntő
  • férfi 200 m mell DÖNTŐ
  • férfi 4x200 m gyorsváltó
június 24., péntek:
előfutamok (9.00):
  • női 50 m gyors (Senánszky Petra)
  • férfi 50 m hát (Bohus Richárd, Szentes Bence)
  • női 50 m mell (Sztankovics Anna)
  • 4x100 m vegyes gyorsváltó
  • férfi 1500 m gyors (Kalmár Ákos)
elődöntők, döntők (18.00):
  • női 50 m pillangó DÖNTŐ
  • férfi 50 m gyors DÖNTŐ
  • női 50 m gyors elődöntő
  • női 50 m mell elődöntő
  • férfi 100 m pillangó DÖNTŐ
  • női 200 m hát DÖNTŐ
  • férfi 50 m hát elődöntő
  • női 800 m gyors DÖNTŐ
  • 4x100 m vegyes gyorsváltó DÖNTŐ
június 25., szombat:
előfutamok (9.00):
  • női 400 m vegyes (Hosszú Katinka, Mihályvári-Farkas Viktória)
  • férfi 4x100 m vegyesváltó
  • női 4x100 m vegyesváltó
döntők (18.00):
  • férfi 50 hát
  • női 50 m mell
  • férfi 1500 m gyors
  • női 50 m gyors
  • női 400 m vegyes
  • férfi 4x100 m vegyesváltó
  • női 4x100 m vegyesváltó

Három évvel ezelőtt a dél-koreai Kvangdzsuban minden idők második legeredményesebb világbajnoki szereplésével, négy aranyéremmel zártak a magyar medencés úszók, akik szombattól hazai közönség előtt, a Duna Arénában gyarapíthatják éremkollekciójukat.

Az 50-es medencében rendezett eddigi világbajnokságokon 32 aranyat szereztek a magyarok, a teljes vb-éremgyűjtemény pedig 78 medálból áll.
Hosszú Katinka két elsőségével, Milák Kristóf világcsúcsos győzelmével, valamint Kapás Boglárka meglepetés kategóriába tartozó sikerével a magyar úszók az egyik legeredményesebb vb-jüket zárták 2019-ben: ennél csak egy alkalommal gyűjtöttek be több elsőséget, 1991-ben Perth-ben Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina is két-két számban nyert, Rózsa Norbert pedig egy győzelemmel utazott haza.

Az eddigi magyar győztesek:

  • Belgrád (1973) - Hargitay András (400 m vegyes)
  • Cali (1975) - Verrasztó Zoltán (200 m hát), Hargitay András (200 és 400 m vegyes)
  • Madrid (1986) - Szabó József (200 m mell), Darnyi Tamás (200 és 400 m vegyes)
  • Perth (1991) - Egerszegi Krisztina (100 és 200 m hát), Darnyi Tamás (200 és 400 m vegyes), Rózsa Norbert (100 m mell)
  • Róma (1994) - Rózsa Norbert (100 és 200 m mell)
  • Perth (1998) - Kovács Ágnes (200 m mell)
  • Fukuoka (2001) - Kovács Ágnes (200 m mell)
  • Montreal (2005) - Cseh László (400 m vegyes)
  • Róma (2009) - Gyurta Dániel (200 m mell), Hosszú Katinka (400 m vegyes)
  • Sanghaj (2011) - Gyurta Dániel (200 m mell)
  • Barcelona (2013) - Gyurta Dániel (200 m mell), Hosszú Katinka (400 és 200 m vegyes)
  • Kazany (2015) - Hosszú Katinka (400 és 200 m vegyes), Cseh László (200 m pillangó)
  • Budapest (2017) - Hosszú Katinka (200 m vegyes és 400 m vegyes)
  • Kvangdzsu (2019) - Hosszú Katinka (200 m vegyes és 400 m vegyes), Milák Kristóf (200 m pillangó), Kapás Boglárka (200 m pillangó)

Az eddigi 18 világbajnokság 50 méteres medencében szerzett magyar úszóérmeinek megoszlása:

arany ezüst bronz
  • 1973, Belgrád: 1 1 1
  • 1975, Cali: 3 0 0
  • 1978, Berlin: 0 0 2
  • 1982, Guayaquil: 0 1 0
  • 1986, Madrid: 3 0 0
  • 1991, Perth: 5 2 1
  • 1994, Róma: 2 2 4
  • 1998, Perth: 1 0 2
  • 2001, Fukuoka: 1 0 1
  • 2003, Barcelona: 0 4 1
  • 2005, Montreal: 1 1 1
  • 2007, Melbourne: 0 0 1
  • 2009, Róma: 2 1 3
  • 2011, Sanghaj: 1 0 3
  • 2013, Barcelona: 3 1 1
  • 2015, Kazany: 3 2 4
  • 2017, Budapest: 2 4 2
  • 2019, Kvangdzsu: 4 0 0
-----------------------------------------------
32 19 27
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés