Nagy változások jönnek: ezzel mentenék meg az egyik legrégebbi téli sportot
Publikálva 03/10/2024 - 07:08 GMT+2
Jelentős módosításokat vezet be az északi összetettezőknél a Nemzetközi Síszövetség. A FIS hosszas előkészületek után új versenyszámokkal dobná fel a sportágat, ami az utóbbi években a megszűnés felé közelített, így viszont az olimpiai programban való helye is megerősödhet.
Jarl Magnus Riiber
Fotó: Getty Images
Történelmi döntés, új magasságok, más éra.
Ezekkel a nagy jelzőkkel harangozta be a legfrissebb döntését a FIS, és igaza is lehet a nemzetközi szövetségnek, hiszen megmenthetik az északi összetett jövőjét.
A nőknél ugyanis jönnek a nagysáncos versenyek, a férfiaknál pedig bevezetik a sírepüléssel egybekötött futást. Ezekkel az innovációkkal mindkét nem számára jelentős előrelépést szeretnének elérni, egyben szeretnék, ha minél több fiatal versenyző választaná az északi összetettet.
Az első sírepülős versenyt 2026 februárjában, minden bizonnyal a téli olimpia záróünnepsége utáni hétvégén rendezik, méghozzá a síugrásból már jól ismert ausztriai Kulm/Bad Mitterndorfban. Abból kiindulva, hogy Jarl Magnus Riiber az előző szezonban már ugrott 240 méter fölött, a legjobb ugróknak kedvezhet a sánc, ám kérdés, mekkora lesz a különbség a mezőny gyengébb ugróihoz képest.
Lasse Ottesen versenyigazgató szerint régóta gondolkoztak rajta, hogy be kéne vezetni a sírepülést, és most jött el az ideje.
„Óriási lépést teszünk, nagyon izgatottan várom, hogyan sül el. Több éve terveztük bevezetni a férfiaknak a sírepülést, az előző szezonban is közel voltunk hozzá, és most végre büszkén jelenthetjük be, hogy Kulm lesz a házigazda."
A nők számára hamarabb, már a 2024/25-ös szezonban jön a változás, ami lépés lehet az olimpiai programba való bekerüléshez is: március 15-én végre megrendezik az első nagysáncos versenyt. Hol máshol, mint a sportág "szülővárosában", Oslóban, a legendás Holmenkollenen.
A nyári Grand Prix-sorozatban már tesztelhették a nagysáncot, Oberstdorfban és Chaux-Neuve-ben sikeres versenyeket rendeztek, így nem volt kérdés.
"A nőknél az elmúlt években elképesztő volt a fejlődés. Az idei tesztversenyek megmutatták, hogy mennyire jól alkalmazkodtak a nagysáncos formátumhoz, úgyhogy biztosak vagyunk a sikerben, egyben bízunk abban, hogy még többen választják a fiatalok közül az északi összetettet" - mondta Ottesen.
A FIS kiemelte: a norvég és az osztrák szövetség támogatása kulcsfontosságú az előrelépésben, és hosszú folyamat végén sikerült véghezvinni a terveket.
Az északi összetett jövője azok után vált kétségessé, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a kevés érdekelt országra hivatkozva nem engedélyezte a női versenyzők indulását a 2026-os olimpián. Az alacsony nézőszámokkal együtt ez azt jelentette, hogy az egész sportág veszélyben volt a 2030-as olimpia programját nézve.
Az északi összetett már a legelső, 1924-es téli olimpián is szerepelt.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés