A Toyota tarolt a teszten

Megtartották a szokásos hivatalos tesztet Le Mans-ban, ahol a japán gárda autói az első három helyet foglalták el.

Eurosport

Fotó: Eurosport

Magabiztosan készülődhet az egy napos versenyre a Toyota Gazoo Racing, miután remek időkkel zárta a 13.629 km hosszú pályán a felkészülést. Kamui Kobayashi hatalmas tempót diktált, és 3:18.132 másodperces idővel, még a tavalyi legjobb edzéseredménynél is gyorsabb volt 1.6 másodperccel.
Az időjárás kifogástalan volt a hétvégén, semmi sem gátolta, hogy akadálytalanul készülhessenek a csapatok. Mind a 60 autó teljesítette a programját, és egy-két kisebb kicsúszást leszámítva, gond nélkül lezajlott a teszt. A Toyota fölénye szembetűnő volt, különösen a Kobayashi vezette 7-esé. A 8-assal Sébastien Buemi 3:19.290-et autózott, míg a harmadik számú Toyota 3:21.455-et. Szembetűnő a különbség a három autó között, ami arra enged következtetni, hogy teljesen mást próbálgattak a kocsikon. Szembetűnő ugyanakkor az is, hogy ekkora időkülönbségnél sem tudott befurakodni a Porsche a Toyoták közé. A németek elmondása szerint, nem foglalkoztak a riválisaikkal, pusztán a saját munkájukat végezték el, ami a negyedik és ötödik helyre volt elegendő.
Egy házzal lejjebb, az LMP2-ben furcsa dolgok történtek. Nem is az eredmény miatt, hanem amiatt, hogy az egy évvel korábbi időeredményekhez képest több mint 8 (!) másodpercet gyorsultak az autók. Igaz, erre az esztendőre új szabályokat írtak elő, amivel a géposztályt igyekeztek versenyképesebbé és vonzóbbá tenni. Sikerült. A Signatech Alpine Matmut alkalmazkodott a leginkább az új körülményekhez, valamint friss szerzeményük, Jean-Eric Vergne. Feltűnő, hogy míg az LMP1-ben teljesen szétrázódott az élmezőny, addig a P2-ben tized, sőt sokszor századmásodpercek döntöttek a sorrendről.
A teszt még szorosabban alakult a GT kategóriában. A Chevrolet Corvette ellopta a show-t, ami számukra rendkívülire sikeredett. Alig hat tizedmásodperc döntött a legjobb hét helyezett között, és meglepetéssel szolgált még a Porsche és az Aston Martin is. Bár Chip Ganassi négy Ford GT-t is hadrendbe állított, de egyik sem találta a tavalyi tempót, és csúfosan alulmaradtak a riválisokkal szemben. Míg elöl apróságok döntöttek, addig Ganassiék három másodpercnél is nagyobb hátrányt szedtek össze.
Legközelebb június 11/12-én találkoznak egymással a felek, a hivatalos gépátvételkor.
(Vörös Csaba)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés